Az importtilalom előtt Románia még alaposan bevásárolt az orosz kőolajból

Több mint egymilliárd eurót kell kifizetnie Moszkvának.

Hirdetés

Miközben Románia az egyik leghangosabb az Ukrajna ellen indított háború miatt Oroszország ellen kirótt szankciókat helyeslő EU-tagállamok között, azért az adatokból kiderül, hogy nem finnyáskodik, ha orosz nyersanyagok importjáról van szó.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában jócskán meghaladta az orosz importból érkező kőolaj mértéke a tavalyi év azonos időszakában vásároltét – mindezt úgy, hogy az év eleje, február 24-e óta zajlik az orosz agresszió Ukrajnában.

Az adatokból kiderül, hogy

a Románia által importált kőolaj mintegy egyharmada érkezett Oroszország Anyácskából:

az 5,6 millió tonnából 1,9 millió.

Ez annyit jelent, hogy a 2021-es év első nyolc hónapjához képest Románia 46 százalékkal több orosz kőolajat vásárolt.

Anyagilag azonban még nagyobb, kétszeres a növekedés: míg 2021 első nyolc hónapjában 522 millió eurót fizetett Moszkvának, az idei év ugyanazon időszakában már 1,2 milliárdot.

Amúgy az ország Kazahsztántól vásárolja a legtöbb kőolajat.

Hirdetés

Románia éves szükséglete 10-11 millió tonna kőolaj, ennek csupán az egyharmadát tudja saját területén kitermelni, a többi importból származik.

A kőolaj-származékok terén is Oroszország volt az egyik legfontosabb partner:

a behozott 1,7 millió tonnából egymillió érkezett orosz forrásból.

Igaz, ez 16 százalékos csökkenés 2021 ugyanazon időszakához képest, viszont így is nagyjából egymilliárd euróba került.

A legutóbb elfogadott uniós szankciós csomag értelmében december 5-étől orosz kőolajat már nem importálhatnak a tagállamok, jövő februártól pedig már kőolaj-termékeket sem. A vezetéken érkező termékekre viszont a tiltás még nem vonatkozik.

Ennek még meglehet a böjtje, ugyanis nehéz lesz kiváltani az orosz energiahordozót – ha sikerül is, akkor is jóval többe kerül majd.

Hirdetés