Arafat: ne szégyelljék jelenteni a hatóságoknak, ha egy vendéglátóhelyen nem kérik a védettségi igazolványt

Mert az nem árulkodásnak számít.

Hirdetés

Mivel sokan még mindig inkább a járványtagadó sarlatánok által terjesztett álhíreknek hisznek az egészségügyi szakemberek helyett, és nem oltatták be magukat koronavírus-fertőzés ellen, a járvány ismét méltóztatott berobbanni, ennek nyomán pedig hétfőtől azokon a településeken, ahol 3 ezrelék fölötti a fertőzési ráta, csak védettségi igazolvánnyal lehet vendéglőbe és nyilvános eseményekre menni – beleértve az esküvőket is.

Ez komoly felelősséget ró a vendéglátóhelyek tulajdonosaira, illetve személyzetére, valamint a rendezvények szervezőire, hiszen

nekik kell majd ellenőrizniük az igazolványokat,

amelyek optimális esetben azt bizonyítják, hogy a tulajdonosa oltott, illetve azt, ha átesett a fertőzésen, vagy negatív teszttel rendelkezik.

Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár szerint ez nagyon fontos ahhoz, hogy ne kelljen ismét bezárni a vendéglátóhelyeket, illetve betiltani a sportrendezvényeket, színházi előadásokat vagy koncerteket.

Csakhogy ahhoz, hogy ez működjön, nagyon fontos, hogy a felelősök lelkiismeretesen ellenőrizzék a védettségi igazolvány meglétét.

Ellenkező esetben ugyanis csak még tovább növelik a fertőzöttek számát.

Hirdetés

Ezért az államtitkár arra kér mindenkit:

ha egy vendéglátóhelyen azt tapasztalja, hogy tőle vagy bárki mástól belépéskor nem kérik az igazolványt, azonnal jelentse a hatóságoknak.

Ez nem árulkodás, nem vamzerkedés, hanem  a járvány megfékezését és a viszonylag normális élet fenntartását elősegítő felelős magatartás – igyekezett megnyugtatni a feljelentgetéstől esetleg viszolygók lelkiismeretét Arafat.

A fertőzöttek száma egyébként továbbra is magas, bár azért a kevesebb teszt miatt nem annyira, mint szombaton: a vasárnapi adatok szerint 14 327 PCR- és 21 129 antigéntesztből 3817 lett pozitív.

A fertőzés szövődményeiben egy nap alatt 58-an haltak meg, a kórházakban 7388- fertőzöttet kezeltek, közülük 849-et intenzív osztályon.

Hirdetés