// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

A szülők háromnegyede – főleg Erdélyben – elzavarná a gyereket iskolába, vírus ide, vírus oda

// HIRDETÉS

Csak egyharmaduk aggódik annyira a vírus miatt, hogy az alternatív megoldásokat részesítené előnyben.

A kormány óvatoskodása ide vagy oda, a lakosság kétharmada amellett van, hogy az iskola kezdődjön csak el a klasszikus keretek között ősszel, akkor is, ha a vírusveszély nincs megoldva. Egy friss felmérés szerint az ezt választók zöme Erdélyből és a Bánságból való, onnan, ahol az iskolák állapota nem éppen annyira rémes, mint az ország egyéb, elmaradottabb régióiban.

A vírustól való félelem miatt mindössze egyharmad gondolja azt, hogy nem lenne tanácsos a megszokott formában iskolába zavarni a gyerekeket – ilyen választ nagyobb arányban adtak az emberek az ország déli részéről.

Tízből hat szülő amellett van, hogy minden lurkó menjen szépen iskolába, ne rontsák otthon a levegőt, a válaszadók egynegyede szerint vegyes oktatásban kéne utazni, vagyis a diákok egy része online tanulna, a többiek a suliban, 14 százalékuk szerint pedig csak online kellene folyjon az oktatás, amíg a járványhelyzet meg nem oldódik.

A vidékiek körében több az iskolai hagyományőrző, mármint akik a klasszikus oktatás mellett teszik le a garast.

Ezzel együtt a szülők fele komoly aggodalmakat táplál a vírus terjedése és az iskolakezdés összefüggésében. Nem meglepő, hogy azok erőltetnék a klasszikus forgatókönyvet, akik kevésbé aggódnak a fertőzésveszély miatt. A válaszadók fele azt is beismerte, hogy gőzük sincs (nem értik), miről hablatyolt Iohannis, amikor az iskolakezdésről és forgatókönyvekről hablatyolt.

A szülők 5 százaléka szerint még társadalmi távolságtartásra sem lenne szükség a sulikban, tízből heten pedig nem hiszik, hogy ezt (a másfél méter távolságot) be lehetne tartani mondjuk a folyosókon. Ötből egy szülő abban is kételkedik, hogy a srácok egyáltalán maszkot fognak viselni.

A legrosszabb azonban az, hogy a megkérdezettek 15 százaléka (főleg a vidéki szülők közül) bevallotta, hogy vagy nincs otthon internet, vagy olyan gyenge, hogy a srácaik nem fognak tudni részt venni az online órákon. Ez körülbelül 450 ezer diákot jelent.

A kormány elvileg marha sok EU-s pénzből 500 ezer mobilnettel ellátott táblagépet fog beszerezni, hogy ezt a problémát megoldja, amiből 250 ezret már szeptember 10-ig meg is kellett volna venni, csak az a baj, hogy láttunk már karón varjút, és nagyon úgy fest a dolog, hogy megint fogunk látni egyet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.