Lassan már a bányabéka popóját is csak teleszkóppal fogjuk látni. Eközben pedig már 500 fölött van a napi esetszám…
Houston, van egy kis gondunk! Például az, hogy természetesen sereghajtók vagyunk az EU-s országok mezőnyében az oltakozás terén.
A VaccinationEU Twitter oldalon közzétett legfrissebb infók szerint az eddig beoltott lakosok arányát tekintve még nem is a legutolsók, „csak” az utolsó előttiek vagyunk, Bulgária ugyanis nálunk is rosszabbul áll.

Romániában a lakosság 26%-a kapta meg eddig mindkét dózist, ha ehhez hozzáadjuk az eddig csak az első dózissal beoltottakat is, akkor összesen 26,7%-unk van. Bulgáriában ez az arány 15,5, illetve 15,6%.
A legutóbbi időszak oltakozási kedvét tekintve viszont már messze a mezőny végén, valamint a bányabéka segge alatt vagyunk.

Az elmúlt egy hét adatait vizsgálva ugyanis 100 romániai lakosra mindössze 0,06 beadott oltás jut, miközben ugyanez az arány még a borzalmasan teljesítő Bulgáriában is kétszer jobb: 0,13.
Ez magyarán azt jelenti, hogy bár eddig a beoltott lakosok arányát tekintve legalább Bulgáriát megelőztük, ha ez így megy tovább, hamarosan a bolgárok is elhúznak mellettünk.
A romániai oltakozási kedv az utóbbi időben olyan mértékben bezuhant, hogy Brassóban például már az utolsó oltóközpontot is bezárták, mert teljesen fölöslegesen fizették a személyzetet. A brassóiak így már csak egyes háziorvosoknál, a katonai kórházban és egyes magánklinikákon tudnak oltakozni.
És ne legyenek kétségei: ekkora nemtörődömség mellett a 4. hullám elég durva lesz nálunk, és akkor ősztől jönnek az újabb megszorítások, amik nagyon fognak fájni.
A 4. hullám pedig már most nagyon kezd berobbanni: a keddi járványjelentés szerint az elmúlt 24 órában már 544 új esetet regisztráltak, és ez a szám több mint 3 hónapja nem volt ilyen nagy. Intenzív osztályon is egyre többen, jelenleg 126-an vannak, és egyetlen nap alatt 6 ember halt meg a járvánnyal összefüggésben.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.

Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.

Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.

… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.