Egy külföldről hazatért asszisztenső is van a legújabb áldozatok között.
FRISSÍTÉS 2
Újabb 11 halottról számoltak be a hatóságok pénteken kora este, ezzel a hazai áldozatok száma 133-ra emelkedett. Az újabb áldozatok közül öten a hazai gócpontnak számító Suceaván hunytak el, kettő Beszterce-Naszód, egy Szeben, egy Galați, kettő pedig Ialomița megyében vesztette életét. Az áldozatok 27 és 77 év közöttiek.
FRISSÍTÉS
Péntek kora délután 122-re nőtt a romániai halottak szám. Az egyik elhunyt egy Törökországból hazatért, 54 éves konstancai asszisztensnő, aki nem érintkezett betegekkel, amióta visszatért Romániába. A jelentős túlsúllyal küzdő asszony március 13-án tért haza, 19-én diagnosztizálták koronavírussal. Az elmúlt egy évben többször esett tüdőgyulladásba. Április 2-án hunyt el a kórházban.
A második elhunyt páciens egy 61 éves bukaresti férfi. Március 31-án állapították meg a koronvírus-fertőzést nála, április 3-án halt meg.
A délutáni órákban négy újabb elhalálozásról tájékoztatott a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Vajdahunyadon egy 69 éves, cukorbetegségben szenvedő és Parkinson-kórral diagnosztizált nő vesztette életét, Ialomița megyében pedig egy szintén cukorbeteg, 69 éves nő hunyt el. Temesváron egy 78 éves férfi adta fel a harcot a vírussal, Neamț megyében pedig egy 60 éves nő, akit több krónikus betegséggel is kezeltek.
Ahogy telnek a napok és egyre jobban közelítünk a járvány tetőzéséhez (az egészségügyi miniszter szerint április második felére várható), sajnos egyre növekszik a halálesetek száma. A járvány kezdete óta csütörtökön (április 2-án) haltak meg a legtöbben az országban, ennek alapján számíthatunk arra, hogy a péntek is „fekete” lesz.
A nap során bejelentett első – országosan a 116. – elhunyt páciens egy 70 éves Maros megyei férfi. Őt április 1-jén utalták be a kórházba, miután március 29-én jelentkeztek nála az első tünetek, melyek a tüdőgyulladást okozó koronavírussal való fertőzöttségre utaltak. A krónikus szív- és érrendszeri betegségekkel és magas vérnyomással küszködő férfi nem érintkezett külföldről érkező vagy igazoltan fertőzött személlyel, így nem tudható, hogy hol kapta el a COVID-19 vírusfertőzést.
Az ő esetében is csak a halála napján, április 2-án derült ki, hogy koronavírus-pozitív, ugyanez elmondható a 116 eddigi elhunyt koronavírusos beteg több mint feléről. Pontosabban egy összesítés szerint 20 elhunytról csak a halál napján, 42-ről csak napokkal a halál beállta után derült ki a fertőzés ténye. A késői diagnosztizálásban Suceava és Hunyad megye jár élen. És ami abszurd, hogy nyolc olyan halálesetet is besoroltak a 116 áldozat közé, akikről a hatóságok nem közölték (valószínűleg nem is tudják), hogy mikor mutatták ki a COVID-19 vírusfertőzést.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Megmenthetőnek látták a vízzel elárasztott parajdi sóbányát júniusi ottjártukkor az EU vészhelyzeti polgári védelmi mechanizmusa keretében terepszemlét tartott szakértői csoport tagjai.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.