// 2025. július 19., szombat // Emília

Nem ringat illúziókban: ekkorra várható a korlátozások feloldása az egészségügy-miniszter szerint

// HIRDETÉS

Nelu Tătaru egyenesen beszél.

Nem árul zsákbamacskát Nelu Tătaru egészségügy-miniszter: a múlt héten kinevezett tárcavezető szerint nem érdemes abban reménykedni, hogy hamar kimehetünk a négy fal közül, ahova a tüdőgyulladást okozó új koronavírus-járvány szorított be.

A miniszter csütörtökön este azt mondta, április második felében tetőzhet a járvány.

„A járvány csúcsát április második felében látom. Hogy hegyesebb vagy laposabb lesz, az attól függ, mit teszünk, egyrészt mi az egészségügyben, másrészt hogy a lakosság hogyan tartja be az intézkedéseket, amelyeket valóban tiszteletben kell tartani”

- mondta Tătaru a román közszolgálati televíziónak.

Aki szerint akkor a fertőzöttek száma tízezer és tizenötezer fő között alakulhat, attól függően, hogyan alakul a fertőzések sebessége, felgyorsul-e vagy sem.

Azon is múlik, hogy enyhe vagy közepes lefolyású esetekből lesz több, vagy a súlyosakból, utóbbi esetben ugyanis zsúfoltakká válnak az intenzív osztályok, és a halálesetek száma is magasabb lehet.

A miniszter szerint a járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítéséről májusban lehet szó.

„Arra számítunk, hogy nagyjából két héttel a csúcs után lehet enyhíteni őket, de úgy, hogy a továbbiakban is betartunk bizonyos óvintézkedéseket. Május végén, ha az új esetek száma csökken, és a halálesetek száma nem nő hangsúlyosan”

- mondta Tătaru.

Vagyis ezek szerint még majdnem két hónapnyi otthonlétre kell készülnünk.

Jó esetben.

A miniszter arról is beszélt, hogy nagyjából egy hónap múlva Romániában lesz egy oltásmodell, amelyet először fiatalokon kezdenek tesztelni.

Elmondta, több országban is dolgoznak az oltáson, Románia is több változatot tesztel majd.

Azért ebben a kérdésben is igyekezett lehűteni a túlzott várakozásokat: mint mondta, hat-nyolc hónapnál hamarabb ne számítsunk arra, hogy meglesz egy olyan oltás, amelyet minden szempontból leteszteltek.

Arról az 500 eurósra tervezett havi pótlékról, amelyet Klaus Johannis államfő javasolt a koronavírusos betegeket ellátó egészségügyi alkalmazottak számára, elmondta: az veszélyességi pótlék lesz, amelyet a jogosultak a világjárvány teljes időtartama alatt kapnak majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro