Jelen szöveg a Marginalia oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Dan Dungaciu a Formula AS-nak adott egyik interjújában azt állítja, hogy fennáll Románia „föderalizálásának” veszélye. Azon sajnálkozik, hogy politikai osztályunk „képtelen” infrastruktúrával összekötni és gazdaságilag összehangolni Nagy-Románia történelmi tartományait.

Magyarországot örökletes ellenségnek látja:

a szomszédos ország vállalkozásokból, egyesületekből és szeparatista, irredenta, revizionista kulturális diskurzusokból álló álnok hálót sző Erdély köré. Véleménye szerint Románia gyengeséget tanúsít és sötét, potenciális szétdarabolásával egyenértékű forgatókönyv felé halad.

Nem tagadom a Dungaciu úr által megállapítottakat. Bizonyos pontig az általa azonosított okokat is elfogadom. De hozzátennék valamit: az átmenet neo-kommunizmusa – ami a Román Kommunista Párt (PCR) és a Securitate politikai személyzetének kulcspozíciókban tartásában nyilvánult meg – vezetett a gazdaság poszt-szovjet típusú oligarchizálásához és a közigazgatás demokráciával szemben ellenséges alakokkal történő betelepítéséhez.

A nemzeti-kommunista diskurzus megmaradása a médiában

(a TVR-től a magántulajdonban lévőkig, melyeket csalárd privatizációból szerzett pénzből alapítottak a Securitate főnökei) lassította az egyéni emancipációt és azt a folyamatot, miáltal kultúránk intellektuális szinkronba került a Nyugattal.

Az egyértelműen törvények felett álló hálózatokon keresztül zajló masszív és büntetlenül maradt rablás több millió románt tett szegényebbé, akik az ország elhagyására kényszerültek ahelyett, hogy a szabadság gyümölcseinek örvendeztek és hozzájárultak volna a természetes gazdasági fejlődéshez.

A legjobb romániai szakemberek nemcsak jobb bérért és a megérdemelt társadalmi elismerésért hagyták el az országot, hanem azért is, mert a román állam – az összes közpolitikáján keresztül – a minőségi oktatás és kutatás elbátortalanítását, a nyugatbarát értelmiségi elit démonizálását, a kontraszelekciót, a plagizálást, az imposztorságot és a politikai klientúraépítést gyakorolta.

Románia állami szilárdságát, szuverenitását és saját hatalma nemzetközi kivetítésére való képességét elsődlegesen az általam említett tényezők ásták alá,

nem holmi mohó és rosszindulatú szomszédok felforgató tevékenysége.

Más szavakkal, egyre intenzívebb egzisztenciális veszélynek tesszük ki országunkat mindaddig, amíg – ellenkező irányú cselekedetekkel – nem javítjuk ki azokat a eltévelyedéseket, visszaéléseket és mentalitásokat, melyek a gyötrő „eredeti demokrácia” jegyében meghatározták túlságosan hosszú és szerencsétlen poszt-totalitárius átmenetünket.