Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

75 év történelmi léptékben rendkívül kevés. Hol volt Románia 1945-ben és hol van ma? A pohár teli felét is látnunk kell, annak ellenére, hogy egyeseknek megvan a rossz szokásuk, hogy siránkoznak: „Jaj, szegény fejünk, a szakadékban vagyunk!” 1989 decemberében is találtunk erőforrásokat, hogy megszabaduljunk a kommunistáktól, Iliescu pedig az utolsó félig kommunista elnök volt, akit a románok megválasztottak. A románok 2004 óta olyan elnököket választottak, akik megérdemelték a beléjük fektetett bizalmat.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) 2012-től 2019-ig kormányozhatott, ami elegendő idő volt arra, hogy megmutassa, mire képes a románok bizalmának elnyerése érdekében. 2019. május 26-án a román választók megbüntették a pártot: a 2016-os választási eredmény felét kapta. Majd a bizalmatlansági indítvány és az Orban-kormány beiktatása következett. Mivel a november 24-i választásnak egyértelmű eredménye van, a PSD számára egy elszigetelődési, sebnyalogatási időszak következik, amikor levonhatja a szükséges következtetéseket. Ha pedig nem, akkor eltűnik a politikai színpadról és csatlakozik a pártok „temetőjében” várakozó Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárthoz (PNŢCD).

Az elnökök. Emil Constantinescu.

A románok már 1996-ban irányt váltottak és nem-kommunista elnököt választottak: Emil Constantinescut. Egy nehéz időszakban történt, miközben a Demokratikus Konvenció (CDR) kormányzott: bányászjárások, a pénzügyi és bankszektor talpra állítása, szakemberek kinevezése a biztonsági intézmények, de a minisztériumok élére is. Figyelemre méltó tapasztalat nélkül gazdasági fejlődés, nyugati irányultság felé vezette Romániát, lerakta a NATO- és EU-csatlakozás alapjait. Kijelentette, hogy a „szolgálatok” legyőzték és nem indult egy második mandátumért.

Traian Băsescu.

Megértette az igazságszolgáltatás fontosságát egy demokratikus ország számára és lehetővé tette a politikai csizma alóli felszabadítását. Bevitte Romániát az EU-ba, a nemzeti területre hozta a NATO-t. Megmentette az országot a 2010-es gazdasági összeomlástól. Két románok által elutasított felfüggesztéssel fizetett meg érte. Ellenezte és szigorúan bírálta a Tăriceanu és Ponta-kormányok populista és gazdaságellenes lépéseit. Az elnök szava pedig, még a posztkommunista Romániában is, nagy súllyal esik a latba.

Klaus Iohannis.

Folytatta elődei teljesítményét, más szintre emelve azt. Kultúrán és neveltetésen keresztül, kommunista háttér nélkül, döntő előrelépést jelent Románia számára, amiről a románok szavazással döntöttek, 2014-ben és 2019-ben is. Blokkolta a Dăncilă-kormányt és hozzájárult távozásához a kormányzásból. Egy ellenséges parlament dacára lehetővé tette a Dragnea–Dăncilă kormányzat totalitárius tendenciáinak elfojtását. A PSD–ALDE-s parlamenti többségnek nem volt bátorsága felfüggeszteni őt. Először is azért, mert nem nagyon volt rá oka, másodsorban azért, mert a külföldi partnerek reakciója elsöprő lett volna. Az európai és amerikai körökben rendkívül jó szemmel nézik. A választások és a május 26-i népszavazás Iohannis elnök hozzáértésének is köszönhetően hozta a már ismert eredményeket, amellyel kihasználta a PSD–ALDE-s kormányzat súlyos hibáit.

Látványosan fejlődtek a társadalom jelentős szegmensei. A tüntetők.

Nem fogadták el a 13. sz. sürgősségi kormányrendeletet, az utcákon maradtak hidegben, esőben és havazásban, megértve azt a szerepüket, hogy nyomást kell gyakorolniuk a hatalmon lévő főnökökre. 2018. augusztus 10-e véget vetett annak a bizalomnak, melynek a PSD a lakosság egy részének soraiban örvend. A 2016-os 3,4 millió szavazatból már csak 2 millió maradt. November 24-én meglátjuk, hogy mennyi maradt még (ez nem jött be, Viorica Dăncilă 3,3 millió szavazatot kapott a második fordulóban – a szerk.). A romániai tüntetések által külföldre vetített kép újra visszaadta partnereink bizalmát arra vonatkozóan, hogy képesek vagyunk rendezni a vezetők és vezetettek közötti „számlákat”, hogy az 1989 decemberében elkezdett úton haladjunk tovább.

A magisztrátusok.

Hevesen tiltakoztak, még utcai tüntetésekkel is, a „szakember” Iordache, Nicolicea, Şerban Nicolae kísérletei ellen, melyekkel maguk alá akarták gyűrni az igazságszolgáltatást. Sok olyan eset volt, amikor az igazságszolgáltatás fontos politikai vezetőket küldött, rácsok mögé, jogerős ítéletekkel. Hosszú a lista. De az a pillanat volt a legfontosabb, amikor Dragneát küldték börtönbe. Négy bírónő, Simona Daniela Encean, Alexandra Iuliana Rus, Luciana Mera, Rodica Aida Popa nem hagyta magát megfélemlíteni Románia de facto „diktátora”, Liviu Dragnea által és a habozás nyoma nélkül börtönre ítélte. Ez volt a fordulópont a román igazságszolgáltatás számára, ahonnan már nincs visszaút. Igaz, hibákat is elkövetett. De kijavítani is képes volt azokat, kizárta a magisztrátusok testületéből azokat, akik nem váltak a becsületére, ahogy az nem történik meg más szakmai testületnél.

A parlamenti képviselők.

A bizalmatlansági indítvány és az Orban-kormány beiktatása nem ment volna egyes RMDSZ-es, Pro Romániás és PSD-s parlamenti képviselők hozzájárulása nélkül. Mivel Ponta inkább káoszba akarta vetni az országot, hogy a megfelelő pillanatban ő szerezze meg a kormányfői tisztséget, a Pro Románia 7 képviselője döntő mértékben az új kormány beiktatása felé billentette a mérleget, párton belüli helyzetüket kockáztatva. Köztük: Mihai Tudose volt kormányfő, Sorin Câmpeanu és Daniel Constantin. Ennek katasztrofális hatása volt Pontára nézve, aki az utóbbi két hétben el is tűnt a politikai színpadról. Volt már arra példa, hogy ad hoc parlamenti többség jött létre a Dragnea-Dăncilă kormányzat totalitárius késztetéseinek megakadályozására.

A független sajtó

Különösen a hírtévék a forró pontokból tájékoztattak és közvetítettek a jelentős eseményekről. Ezek vitték be a köztudatba mindazt, ami augusztus 10-én történt. A kommentátorok és meghívottak részletesen elmagyarázták és folyamatosan ismételgették mindazt, ami a politikai, gazdasági és társadalmi színpadon történik.

Iohannis elnök győzelme a második mandátum megszerzéséért a román társadalom, a kollektív tudat fejlődésének a gyümölcse. Ismétlem, történelmi léptékben 30 év kevés. Most felemelt fejjel állhatunk az EU-n és NATO-n belüli partnerországok mellett. A demokráciában a nép maga dönt a sorsáról. Ami meg is történik.