Jelen szöveg az Adevărul oldalán megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Egyedül fogunk maradni, mobillal a kezünkben, mint egy csapat gyermek, akiket kedvenc játékukkal egy kijárat nélküli bölcsődébe zártak. A felnövés elutasítása kényelmes útitársunk lesz. Megbuherált mesékkel kényeztetnek majd bennünket az intézmény vezetősége által bátorított csínytevések civil hősiességéről. A bentlakás leginkább kiválasztott és legdühösebb pajtása, egy betegecske kislány, bizonyos Greta fog bennünket ellenőrizni és minden egyes alkalommal leszid majd, ha piszkot hagyunk magunk után az étkezőben.

Megfelelő nevelőkkel gyorsan elpusztul és feledésbe merül kétezer évnyi kultúra. Kinek kellenének még máglyák? Új nevelőink úgy égetnek fel könyvtárakat, hogy hozzájuk sem nyúlnak. A kompakt obskurantizmus korszakának hajnalán vagyunk. Harminc év alatt eljutottunk a „Mi dolgozunk, nem gondolkodunk!”-tól (a bukaresti bányászjárások értelmiségellenes szlogenje – szerk.) a még szégyenletesebb „Mi gondolkodunk, nem érzünk!”-ig.

Már csak egyetlen ellenfele van a luxusgerincteleni stádiumra felkészítő műveletnek: a demokrácia.

Nem a procedúrák és a legalizmus területére tereléssel meghamisított demokrácia, hanem az alapdemokrácia – az a csökönyös és dacos lény, mely minden választás alkalmával elő szokott bújni. Olyan időket élünk – falhoz szorítva –, amikor a győzelem vagy vereség aközött fog dönteni, hogy újra felfedezzük az emberiességet, vagy üres monoteizmusba tagozódunk be. Dogmatikus progresszizmusba és liberális őrületbe, amit egy zöld zsarolás és rasszista antirasszizmus szolgál rombolva.

Azt a bűnt írják a rovásunkra, hogy képtelenek vagyunk felfogni azt a jót, amit a nálunk magasabb rendűek, a jó bensőséges barátai és az igazság urai nagylelkűségével forralnak nekünk. Ránk sütötték az elmaradottság és a megvilágosodás elutasításának bélyegét. Elvből és középkori anyatejből fakadóan rasszisták és bolygó-gyilkosok vagyunk.

A benyomások tudatosan megtévesztőek. Az általános és euforikus egyetértés csak azokban a beszámolókban létezik, amelyek azt állítják, hogy a szájpecek miatti hallgatás a beleegyezés jele. A világot egy hangossá vált és fellengzős kisebbség félemlíti meg és szorítja sarokba. San Franciscótól Brüsszelig és az eurolakáj Cioloşig az Egységes Gondolkodás új Internacionáléja játssza meg mániákusan a felvilágosult humanizmust. Következésképpen

az igazság felé az igazság világgá kürtölése az első lépés: egy túl sok gyeplőt magához ragadó kisebbség fixációi ostromolnak minket.

Nincs semmi elkerülhetetlen vagy tárgyilagos azokban az eszmékben, amelyek követésére felszólítanak minket a rasszizmus, szexizmus, nacionalizmus, populizmus, extrémizmus vádja alapján történő felszámolásunkkal fenyegetőzve. Már átéltünk ilyen lázas állapotokat. Fel kellene idéznünk, hogy mielőtt sötétséget, rabszolgaságot és hullahegyeket hagytak volna maguk után, mindezek a menekvést ígérő dühök a tudomány, az igazság és a progresszió leplébe bújtak.

Az utóbbi időben megváltozott valami. Megrepedt a behódolásnak kedvező hallgatás. Néhányan megszólalni merészeltek, a megbocsáthatatlan bűn pedig az, hogy a szembeszegülés belülről, olyan személyektől érkezett, akiknek – a szabályok szerint – hallgatniuk kellett volna. Ricky Gervais és Laurence Fox – a művészek konformizmusának híján lévő nagyon atipikus sztárok – megzavarták a jótevők álmos extázisát. Az előbbi nyilvánosan kifigurázta a Hollywoodban pöffeszkedő elkényeztetett gazemberek önimádó gőgösségét. Az utóbbi pedig megsemmisítette azt az új polkorrekt állítást, mely szerint rasszizmus miatt kergették ki a brit királyi családból Meghan-Vegan Markle színésznőcskét.

A médiacsatornákon és a bennfentesek kifinomult fogadásain pumpált vélemény szerint Meghan-Vegannak – bőrszínére tekintettel – joga van a királyi család által eltartottnak lenni, királyi jelképek alatt vonulgatni és megcselekedni mindent, amit az identitárius szívecskéje csak kíván. A fentebbi gondolat annak az általános elméletnek a része, mely szerint

a nem és a rassz az egyetlen elfogadható identitás és ezek mindent leköröznek.

Fehérnek lenni – jegyezte meg kétségbeesetten Laurence Fox – azt jelenti, hogy már születésed pillanatában hibáztál és egész életedre alá kell vetned magad annak a kezelésnek, ami a rasszizmus-ellenes tudósok szerint még megmenthet. Miközben a szabadidős Hercegnő épeszű és patyolattiszta gondolatú, amilyen csak egy nem fehér lehet. A progresszív bohózatot támadás érte, de ez nem több elszigetelt incidensnél. A háború régi és széles körű.

A bennünket ma üldöző szörny első megjelenése, kétszáz évvel ezelőtt, a nyaktilót hozta magával, vitákat, jakobinusokkal szemben álló személyeket és hiteket átmetsző eszközként.

Liberté, Égalité, Fraternité, Guillotiné!

A francia forradalmi mészárlás tekintélyes nyomvonalat hagyott maga után, és ami a legfontosabb: a modern szabadság mrgalapozója státusz tisztességtelen követelését. Ebből a kor intellektusa által perverz módon gondozott siralmas táptalajból egyetemes vallás nőtt ki: az az eszme, mely szerint a társadalmakat el kell szakítani az isteni rendtől, a természetes jogtól és a hagyománytól, hogy a legfőbb jó irányába vonszolják őket.

Ez a fajta misszionárius szocialista szcientizmus megerősödve került ki az első európai mészárlásból és 1918 után két gorgó-testvért nevelt ki: a kommunizmust és a nácizmust. 1945 után a hidra-testvér legyőzőjeként beállított kommunizmust hálával fogadták nyugaton, ahol masszívan táplálta az akadémiai és politikai intellektus sikkes neurózisait. Ez volt az a rés, mely lehetővé tette a marxizmus újbóli felfuttatását Franciaországban, Olaszországban, Németországban és – főleg – az amerikai egyetemeken, melyeket aztán átvettek a Frankfurti Iskola szökevényei és különféle tanszékeken elhelyezett számtalan ivadékaik.

Ma, egy csaknem 50 éves ideológiai gyarmatosítás végén, az új fix doktrínának kulturális marxizmus a neve és ellenőrzése alatt tartja az egyetemeket, a sajtót és bárki elméjét, aki hagyja, hogy az előbbiek neveljék fel. Utcai változatában, ahogy az a bolygó sorsától megrettent tinédzserek felvonulásain és a bennünket a kapitalizmustól és szabad választásoktól megóvni kívánó „ellenállás” gyűlésein látható,

az új filozófia egy szlogeneket pufogtató popgiccs. Marxista-lennonizmus.

Magasabb szinten ugyanezek az eszmék korporatista felelősségtudatként jelenik meg és abban segíti a Goldman Sachst, hogy elutasítsa azoknak a cégeknek a minősítését, melyek vezetőségében nincs meg a fix női kvóta. Teljes a marxista átnevelés. Az iskolákban elkezdett ciklust az erkölcsi amnesztiára vágyó nagy cégek képmutató csatlakozása koronázza meg. Ezzel a progresszista kultuszt adminisztráló kisebbséget tökéletesen helyzetbe hozták a közgondolkodás, az erkölcsi filozófia és a globális eszmények diktálására. Ahogy azt Antonio Gramsci, Marx legáthatóbb követője megjósolta, a politikai dominanciának a kulturális hegemónia a kulcsa.

Az irányító helyzetbe került új marxizmus azonnal átcsapott szélsőségességbe. Megkérdőjelezte és lebontotta a nyugati civilizáció összes artikulációját: a kereszténység szellemi zsenialitását, a családot, a nemzetet, a történelmet és még a nemek természetes meghatározását is.

Kötelező lett szégyellni a fehér férfi létet.

A határok eltörlése és a migránsok korlátlan számú befogadása mára szent kötelességgé vált. Ipari méreteket öltött a polgári jogok inflációja és ügyvédek hadát juttatta a vezetésbe. A parlamenti vita és a választók szavazata helyét az igazságszolgáltatáshoz folyamodás és a jogászkodás vette át. Minél több jogot kapott az egyszerű egyén, annál inkább vesztette el azt a jogát, hogy a saját ítélőképessége alapján döntsön.

A világról és életről alkotott „tudományos igazsággal” felfegyverkezett elitisták arra a meggyőződésre jutottak, hogy tévedhetetlenek. Arra, hogy a világnak kötelessége őket követni, a megvilágosodás kényszerítő fénye által lenyűgözötten. Amikor a világ nem követte őket, amikor óriási többségek tagadták meg, hogy lemondjanak a hagyományokról és a jóérzésről, az elitek kihirdették, hogy a többség egy emberi tévedés, melyet le kell bontani vagy még szigorúbb átnevelésnek kell alávetni.

Az úgynevezett populisták egymás utáni győzelmei olyan gondot okoztak, amit az elitek libertariánus elfedéssel próbálnak megoldani: meg akarjuk erősíteni a szabadságot, de ehhez előbb a demokráciától kell megszabadulnunk. Az új uralkodó osztály a kényszerrel bevezetett ideológiák korábbi sikereit vizslatja: miként használhatjuk újra a fasizmus és a kommunizmus hasznos gyökereit anélkül, hogy barna ingben és sarló-kalapácsos zászlókkal menetelnénk? Erre a rövid hatósugarú millenarizmus a gyakorlati és azonnali válasz. A küszöbön álló globális apokalipszis hivatalos meghirdetése. A harcos ökologizmus és a klímaközpontú keresztes hadjárat. Így jelent meg Greta Thunberg, a járkáló kislány nevetséges kultusza, akit azért hordoznak körbe a világon, hogy habzó szájjal jelentse be a vég pontos idejét. De a cirkusz jóval túlmutat a zavart kislányon és a jövőbeni kényszerzubbonyán.

Az új domináns osztály a „klímavészhelyzet” meghirdetésével azt állítja, hogy a katasztrófa küszöbönállósága szélsőséges eszközöket tesz szükségessé. Már csak a rendkívüli hatalmak és a kivételes eljárás menthet meg bennünket.

Az ellenvélemények, a viták, de még a demokrácia is feleslegesek.

Betartásuk holtsúly és megakadályoz majd bennünket abban, hogy hatékonyan és időben cselekedjünk. Nem szabad lassítanunk, ha meg akarjuk menteni a bolygót. Nem akadhatunk fenn demokratikus megfontolásokon és egyéb olyan szeszélyeken, melyeket azokból a felelőtlen korszakokból örököltünk meg, melyek a mai katasztrofális helyzetbe juttattak minket.

A demokrácia, egyelőre, még érvényes, bár csak titokban lélegzik. Ez nem vigasz. Hiszen a világ Nyugattól Keletig skizoid módon rétegződik. A demokrácia továbbra is arat győzelmeket, melyek a jóérzést juttatják hatalomra, de a körülötte lévő terület elveszett. A politikai hatalom nem nyúl hozzá a progresszizmus kulturális hegemóniájához. Trump, Johnson, Orbán, Netanjahu, Kaczyński és (hamarosan) Salvini kormányoznak, de az állam intézményei és a közintézményei a progresszizmushoz hűek. És az ellentámadással foglalkoznak.

A régi kommunista rezsimekhez hasonlóan, a progresszívek meg vannak arról győződve, hogy eszméik annyira helyesek,

hogy az urnáknál elszenvedett vereséget csak törvénytelen beavatkozással lehet megmagyarázni. A kommunisták a szabotőrök és a kémek aljas cselekedeteivel magyarázták kudarcukat. A progresszívek eldöntötték, hogy azért veszítenek választásokat, mert a választókat egyértelműen az oroszok manipulálják. Ennyire felháborodott emberektől furcsa, hogy eddig egyetlen tüntetés sem volt egyetlen orosz nagykövetség előtt sem. És az orosz olaj és gáz bojkottálására szólító felhívásokról sem hallottunk. Amúgy a civil szervezeteknek komoly tapasztalatuk van e téren. Ez segíti őket abban, hogy pokollá tegyék bárki életét, ha homofóbiával vádolják és ugyanakkor némán hallgassanak minden alkalommal, amikor Irán emelődarukra lógat fel homoszexuálisokat.

Oroszország eközben dolgozik. Putyin és az apparátusa felfigyelt a progresszívek által a nyugati társadalmakban kierőszakolt törésvonalakra és igyekeznek elmélyíteni azokat, kifejezve a populisták iránti szimpátiájukat. Rafinált számítás. Ugyanazzal a csapással segítik a nyugati eliteket igazolni saját paranoiájukat és még mélyebben aláásni a demokrácia alapjait.

Időközben a klasszikus szabadság még gyanúsabbá, a demokrácia pedig nemkívánatossá válik.

Putyin elégedetten dörzsöli a kezeit és 2024 utánra is megágyaz a hatalmának, miközben a progresszívek a nyugati tekintélyelvűség veszélyét kürtölik világgá.

Még megmenthetjük magunkat? A hatalomra került progresszív robotok eszével, nem.