Jelen szöveg a Contributors.ro oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Ezen a nyáron egy – állítólag – szenzációs régészeti felfedezésre került sor. Egy régóta ismert, a Karácsonkő (Piatra Neamţ) közelében lévő Poiana Cireşului-i kőkorszaki régészeti telepen találtak egy teljesen ép kőkorszaki Vénuszt ábrázoló agyagszobrocskát (lásd a képet). Decemberben meghívtak Târgoviştéra, ahol egy külön e célnak szentelt kiállításon mutatták be a közönségnek a nagy felfedezést, és bemutatótáblákon ismertették a felfedezés pontos helyszínét is, ez pedig a Poiana Cireşului-i kőkorszaki régészeti lelőhely.

Amikor megláttam a szobrocska képével ellátott meghívót, első gondolatom az volt, hogy hamisítvány.

Aztán, miután az ottani kutatói közösséghez tartozó egyik kollégám elmondta, hogy a régészek szisztematikus ásatással tárták fel, egyszerűen elfogott az irigység. Majd néhány nappal később egy kicsit más történetet olvastam az egyik újságban: ezek szerint valójában eredetileg két amatőr találta meg, akik megkeresték a régészeket, akik aztán ásatásokat folytattak ott. A hír nem volt egyértelmű és bevallom, nem tettem fel magamban további kérdéseket, mert azt hittem, hogy a régészeti ásatási rendszer bürokráciájának nem ismeretéből fakadó újságírói torzításról van szó. Gondolkodásom nem tudott befogadni egy ilyenfajta információt: hogyhogy néhány amatőr talál meg egy tárgyat egy régészeti lelőhelyen?

A botrány ez év elején robbant ki a sajtóban. A Libertatea című lap oknyomozást indított, ami ronda igazságot hozott felszínre. A szobrot állítólag néhány amatőr találta meg (szerintük az egyik Poiana Cireşului-i lelőhelyen, nem lehet tudni, hogy melyiken), majd értesítették a régészeket, akik felszínre hozták a szobrocskát, elvitték a szállodába, másnap pedig visszahelyezték a lelőhelyre és megrendezett módon és felvételek készítése közepette újra megtalálták azt. Aztán sok régészkolléga állást foglalt a közösségi hálózatokon azt állítva, hogy a lelet ilyenfajta újbóli megtalálása beárnyékolja a szenzációs felfedezést. Sajnálom, de nekem más olvasatom van az eseményeknek ezen soráról. A felfedezés misztifikálása valójában egy csalás, mellyel tudatosan létrehoznak, meghamisítanak egy bizonyos kontextust egy műtárgy számára, hogy azt valódinak fogadtassák el. A Poiana Cireşului-i Vénusz egy durva hamisítvány és ezt bármelyik régész be tudja bizonyítani, még akkor is, ha nem a kőkorszaki művészet szakértője és nem részesült semmilyen különleges képzésben a traszológia vagy más modern módszerek területén. A Poiana Cireşului-i Vénuszt, ahogy azt Oscar Montelius tanította nekünk, be kell illeszteni egy tipológiai sorozatba és aztán tipo-kronológia segítségével datálni kell. Márpedig ezt még egy amatőr is megteheti, hiszen a Poiana Cireşului-i Vénusz nagyon hasonlít az archetípusára, valójában szinte azonos vele. Azt is mondhatnám, hogy túlságosan is hasonlít az archetípusra ahhoz, hogy eredeti legyen.

A kőkorszaki művészetről alkotott modern felfogásban a kőkorszaki Vénuszoknak a Willendorfi Vénusz az archetípusa. Ennek képe mindenhol megtalálható, az általános iskolai tankönyvekben, a reklámokban, a filmekben (lásd a Wendol’s Mother-t az A 13. harcos-ban vagy az Old Mother az I. e. 10.000-ben). A Willendorfi Vénusz szobrocska különféle anyagokból készült másolatait akár 35 dollárért is meg lehet vásárolni az interneten. Így aztán minimális általános műveltséggel szinte bárki beilleszthette a Poiana Cireşului-i szobrocskát a kőkorszaki Vénuszok tipológiájába. Ez olyan, mintha én a Potaissa (Torda) környékén évek óta tanulmányozott római házban elhelyeznék egy Milói Vénuszhoz hasonlító szobrocskát, de karok nélkül. Mert ez a Venus Pudica-ról kialakult standard modern kép. Más szavakkal, a másolatot készítő pontosan azt őrizte meg a Willendorfi Vénuszból, amit nem kellett volna. Nevezetesen frizurás fejet vagy vízszintes sávos maszkot. Vagyis az archetípusra, a közismert képre leginkább utaló részletet, mellyel sehol máshol nem találkozunk a kőkorszaki Vénuszok sorozatában. Egy másik részlet a nemi szerv azonos jelölése. Amúgy, bár az arányok hasonlóak, a Poiana Cireşului-i szobrocska stilizáltabb. Annyira stilizált, hogy a kicsi és vékony kezek, melyeket a Willendorfi Vénusz vagy a Lespugue-i Vénusz – jellegzetes gesztussal – a mellei fölött tart, itt teljesen eltűntek. A Poiana Cireşulu-i szobrocska válla és karjai, akárcsak a zsírredők némiképp hasonlítanak a Dolní Věstonice-i Vénusznak nevezett szobrocskáéra. A Poiana Cireşului-i szobrocskát alaposan megnézve egy ideig nem értettem a karokon lévő két mélyedés értelmét. Ezek egyetlen másik kőkorszaki Vénuszon sem láthatók és nem tudtam azokat stilizálással megmagyarázni. A stilizált görbületek a test természetes vonalait követik és az embernek nincs konkáv karja, humerusa. Csak akkor értettem meg, amikor megláttam a târgoviştei tárlóban elhelyezett szobrocska fényképét. Ott a szobrocskát tartó drótokat a mélyedések alá helyezték, holott egyszerűbb lett volt pontosan azokba a mélyedésekbe helyezni őket. Mert erre készültek, hogy megtámasszák a kiállításhoz (ahogy azt más kolléga is megemlítette a magánbeszélgetések során). Ezt a szobrocskát korábban egy tartóban helyezték el és ezt biztosnak tartom. Ha valaki meg akar cáfolni, akkor más magyarázatot kell találnia a karokon lévő mélyedések szerepére és értelmére.

És tudomásom szerint, a kőkorszakban még nem találták fel a drótot.

Ez a botrány nem egy szenzációs felfedezést árnyékol be, hanem a romániai régészetet összességében és a régészeket, mint szakmai csoportot. Néhány kolléga hírnévért és – remélem – naivitásból hajlandó volt tudatosan meghamisítani egy lelet megtalálási körülményeit, hogy ezzel hitelességgel ruházzák fel, valódiként igazolják.

Ez az imposztorság kilóg a romániai régészek szakmai kódexéből. Aki azt megszerkesztette, az nem tudott elképzelni egy ilyen abszurd és a büntetőtörvénykönyvre tartozó helyzetet. Ki fog nekünk szakértőkként bármilyen bizalmat szavazni, amikor modern hamisítványokat helyezünk el lelőhelyeken, megírt forgatókönyv alapján újra megtaláljuk azokat a reflektorok fényében és külön kiállításokon mutatjuk be őket a közönségnek? Úgy vélem, hogy most kell nyilvánosan állást foglalni, le kell leplezni a hamisítást és el kell utasítani az ilyenfajta, bennünket lejárató praktikákat.