A mi funk gyümölcse mindig fincsibb: hallgassa meg nálunk a FUNKorporation első albumát (VIDEÓval)

Elkészült végre a kolozsvári zenekar nyolcéves utazásának krónikája. Elmondjuk, mit gondolunk róla.

Hirdetés

Úristen, hogy repül az idő! Bő öt év telt el azóta, hogy azt írtuk egy kolozsvári vetélkedő kapcsán, a FUNKorporation a legjobb dolog, ami az erdélyi könnyűzenével történt.

Nem volt ebben semmi túlzás: a kezdetben invenciózusan áthangszerelt feldolgozásokkal jelentkező, majd a repertoárt saját szerzeményekkel színesítő társulat már

régóta letette a névjegyét a honi zenei szcéna bundesligájában,

nélkülük nem nagyon illik fesztivált szervezni ebben a kies hazában.

Arról nem is beszélve, hogy izmos klubkoncertjeik évek óta eseményszámba mennek, kíváncsiak voltunk hát, hogy

a fellépéseken felszabaduló energiákat, a színpadról áradó kúlságot hogyan tudják majd lemezre préselni.

Hétfőn végre megjelent a FUNKorporation régóta ígérgetett első albuma, a KRONIKL, és már az első meghallgatás után elégedetten nyugtáztuk, a kolozsvári zenekar csuklóból megoldotta a feladatot.

Kezdjük a nagy lényeggel: az mindenképp jó pontnak számít, ha egy zenei kiadványt nehéz behatárolni műfajilag – lehetne itt garage funkozni, jazzy soulozni meg balkánpopperkedni, de a KRONIKL esetében ennél sokkal többről van szó.

Hirdetés

Nem csoda, hiszen a kiadvány nyolc év munkáját gyűjti csokorba, a dalokat akár az alkotói közösség életének fontos stációiként is értelmezhetjük. A közös nevező pedig az, hogy a zenekar mindenfajta erőlködés nélkül azt csinálja, amit a legjobban tud, és ezzel mindenki jól jár: táncra invitál – hol egy dögös funky groove-val, hol egy szexi diszkós lüktetéssel, hol egy Motown-os időket idéző soulos-dzsesszes-popos fincsiséggel.

A legtöbb szám nyilván ismerős lehet a koncertlátogató funkereknek, de akad meglepetés is: pár kiváló remix, na meg a befelé fordulósabb, kórussal (!) megtámogatott Soul című trekk, amely bármelyik – hasonló zenei esztétikával dolgozó – neves előadó dicsőségére válna.

A FUNKorporation a 28 évesen elhunyt Szántó Lóránd emlékének ajánlja a lemezt – a zenekar korábbi basszusgitárosát egy nagyváradi fellépés után halálra gázolta egy kamion Feketetón, 2017-ben –, aki most biztosan elégedetten kacsintana.

A KRONIKL-t (többek közt) itt lehet meghallgatni:

Hirdetés