A menyétként harapó szavak

Bár keveseknek volt alkalmuk élő menyétet látni, elég sokan tudnak a létezéséről. Ennek ellenére vajon hányan tudnak a „menyétszavak” létezéséről? Ezek abban hasonlítanak az állatra, hogy ugyanolyan eredményesen ejtenek „áldozatokat”, nem fizikailag, hanem intellektuális módon.

Akárcsak a külsőleg bármi furcsát, különösen egy gyakorlott húsevőt előre nem jelző menyét esetében,

a „menyétszavak” látszólag ártalmatlanok.

Pontosabban mondva, első látásra valamiféle természetes dologra utalnak, amelyről a beszélgetőtársnak/hallgatóságnak valamiféle ködös pozitív benyomása van. A beszélő konszenzust kíván elérni, bármiféle árnyalást vagy eszmei artikulálást félretéve, a „menyétszavak” kétértelmű jellegében bízva.

Ilyenfajta szó, ha van türelmük elgondolkodni rajta egy kicsit, a „demokrácia” kifejezés

(és melléknévi származékai). A múltban a kommunista diktatúra „népi demokráciának” nevezte magát. Napjainkban a büntetőügyi aktás börtönérettek azzal szépítenek az imázsukon, hogy azt állítják, demokratikusan választották meg őket.

Egy másik „menyétszó” a „sokféleség”. Ezzel minden őrült éppen azáltal tüntet erkölcsileg vagy fizikailag indokolható opcióként bármiféle őrültségével, mert a „sokféleség” az indokolási kényszer hiányával jár.

Mit szólnak a „biztonsághoz” (fizikai biztonság értelmében)?

Az összes megalomániás valamiféle kollektív biztonság garanciájának képzeli magát. Egyesek erőszakkal akarnak minden áron „jót” tenni, mások az összes divatos bálványra esküdözik, hogy „meg akarnak menteni” téged, ha kell, kényszerrel. Képzeljük el, milyen egy kényszerrel „megmentett” egész ország. De inkább ne, hiszen akkor vissza kellene emlékeznünk, milyen volt a XX. századi diktatúrák által nyújtott „megváltás”.

De mit szólnak a „választáspártisághoz” (az angol „pro-choice” kifejezésből)? Nos, ezt a kifejezést azért vezették be, hogy a vitában a figyelmet az embrió személystátuszáról, a bennünk lévő, jogokkal, nagyon sok joggal rendelkező eugenistának megfelelő személyi státuszra tereljék át.

Az ember elméje sok „menyétszót” képes gyártani.

Az a fontos, hogy tudatosítsuk magunkban a létezésüket, hogy résen lehessünk, amikor bizonyos alakok a szándékaikat akarják elleplezni, az érdekeiket akarják érvényesíteni, az ideológiájukat akarják erővel ránk kényszeríteni vagy bűnbakokat keresnek. Ezek a retorikai mesterkedések hajlamosak elrekeszteni a rációt, rabsági helyzetbe juttatni az elmét, amit G. K. Chesterton a következőképpen írt le: „Az az állapot, amelyben az emberek nem látnak alternatívát. Ez olyasmi, ami úgy homályosítja el a képzelőerőt, mint egy kábítószer vagy hipnotikus álom, hogy az adott személy már semmilyen módon nem tud bizonyos dolgokra gondolni. (…) Olyan állapot, melyben sohasem gondolkodott a másik perspektíván és – ebből következően – nem is tudja, hogy sohasem gondolt rá.”