Na jó, a „villámlátogatás” legfeljebb a tartamára vonatkozhat az eseménynek, mert – mint kiderült – a magyar külügyminiszter kolozsvári találkozása Kelemen Hunorral és más RMDSZ-vezetőkkel előre betervezett volt, így nem érhette meglepetés az erdélyi magyar emberek érdekvédelmi szervezetét. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatóról viszont a média csak egy részének szóltak, így mi is csak a Krónika alapján írunk az eseményről.
Szijjártó Péter fontosabb nyilatkozatai:
Olvasson még:
– Természetes, hogy eljött Kolozsvárra, mivel az anyaország és a határon túli magyarok közötti viszony egyaránt messze túlmutat a koronavírus terjedése jelentette helyzeten. „Ez a járványügyi helyzet mutatja be igazán, hogy a Kárpát-medence és a nagyobb régió országai szorosan egymásra vannak utalva”.
– Miközben a bukaresti külügy kérte Budapestet, hogy engedje át Magyarországon a Nyugat-Európából hazaigyekvő román állampolgárokat, Sepsiszentgyörgy polgármesterét megbírságolta a prefektúra a nemzeti jelkép március 15-i használatáért. „Ha személyesre venném, akár hátba szúrásnak is tekinthetném” ezt az esetet.
– Magyarország teljesítette Bukarest kéréseit a román állampolgárok átutazási feltételeinek biztosításával kapcsolatban, cserébe azt kérték, hogy ez semmiképp ne járjon a Magyarország területén kialakuló tumultussal, közlekedési dugóval. Ez sajnos nem így történt, a román határőrség eljárásai miatt magyar oldalon 15-20 kilométeres sorok alakultak ki.
– A magyar kormány készen áll az erdélyi és székelyföldi gazdaságfejlesztési program folytatására. Magyar–román siker, hogy eddig 6000 pályázatot támogattak Erdélyben 47 milliárd forint értékben a magyar költségvetésből, amelyek nyomán 87 milliárd forint befektetés jött létre, mely a magyar közösséget és Románia gazdaságát is gazdagította.
További részleteket olvashat, ha ide kattintva ellátogat a Krónika honlapjára.