A Lidl után az Auchan boltjaiba néztek be a fogyasztóvédők – büntetészivatar, boltbezárások következtek

A nagy nemzetközi láncok a jelek szerint nem igen törődnek a romániai boltjaik tisztaságával.

Hirdetés

Nemrég, még augusztus végén a német Lidl áruházlánc romániai boltjait tarolta le a fogyasztóvédelem, közülük 24-et ideiglenesen be is zártak az ott tapasztalt rendellenességek miatt. Most a francia Auchan volt soron, és sajnos ott sem volt túl fényes a helyzet.

A fogyasztóvédők itt is koszt, nem megfelelően tárolt, illetve lejárt szavatosságú élelmiszereket, nem fertőtlenített, zsíros konyhai eszközöket, fertőtlenítetlen, jégtől, rozsdától, penésztől roskadozó hűtőket, valamint rosszul felcímkézett termékeket, félrevezető árcédulákat találtak.

Ezúttal ugyan „csak” 14 üzletet zártak be, de kiosztottak még 50 boltban 93 pénzbüntetést is, összesen mintegy 750 ezer (!) lej értékben, valamint megtiltották egy rakás áru további forgalmazását összesen 42 ezer lej értékben.

Nos, a nemzetközi nagy áruházláncok a jelek szerint jóval kevesebb figyelmet fordítanak a romániai boltjaik tisztaságára és rendjére. Persze vélhetően az sem sokat segít a dolgon, hogy helyi munkaerővel dolgoznak…

Hirdetés