A koronavírus épp a „szerbiai Sepsi” elleni mérkőzés előtt ütötte ki a FCSB összes edzőjét

Nem lesz ki vezesse Becali csapatát a Topolyai SC ellen, a csütörtöki Európa Liga-selejtezőn.

Hirdetés

Még az elején rögzítsünk egy fontos dolgot: Gigi Becali ugyan csak azért tart edzőket a FCSB-nél, hogy a parancsait engedelmesen végrehajtsák, de az UEFA komolyabban veszi a szakmát, és elvárja, hogy a nemzetközi kupamérkőzéseken megfelelő végzettséggel rendelkező szakemberek vezessék a csapatot.

Ezért van most bajban a bukaresti csapat, mert két nappal a szerbiai Topolyai SC elleni Európa Liga-selejtező előtt derült ki, hogy a szakmai stáb hat tagja, valamint a játékosok közül Andrei Miron középhátvéd is koronavírus-fertőzött, és nem utazhatnak el a zentai mérkőzésre.

Kedden derült ki, hogy a vírus miatt kidőlt a sorból Anton Petrea vezetőedző, Thomas Neubert és Horea Codorean erőnléti edző, Sorin Cristof kinetoterapeuta, Bogdan Stoica videóelemző és Marius Ianuli csapatmenedzser, és mivel a klub utánpótlásában sem dolgozik olyan szakember, akinek joga van nemzetközi kupamérkőzésen kispadon ülni, egyelőre rejtély, ki vezeti majd a csapatot csütörtök este a zentai mérkőzésen.

Még a bukaresti csapat tulajdonosa, Gigi Becali is vakarhatja a fejét, hiszen nincs kit felhívnia, ha éppen cserét akar elrendelni, hacsak a tartalékjátékosok valamelyike nem viszi magával a mobilját.

Egyébként az UEFA járványügyi protokollja szerint szerdán a szerb hatóságok is elrendelhetik a román játékosok újbóli tesztelését. A szerbiai Szuperligába egy éve feljutott, és egyből a negyedik helyen végző Topolyát a román sportsajtó a sorsolás óta csupán a „szerbiai Sepsiként” emlegeti, mivel a délvidéki klub akadémiája és infrastruktúrája – a székelyföldi klubokéhoz hasonlóan – magyar állami támogatásból épült fel.

Hirdetés