Kedden írtunk róla, hogy egy Romániából frissen hazatért 71 éves olasz férfiról kiderült: koronavírus-fertőzésben szenved.
Szerdán a romániai útitársát, egy 51 esztendős olasz úriembert is ugyanezzel a betegséggel diagnosztizálták.
Olvasson még:
A második férfi egyelőre Piandimeleto településen lévő otthonában, házi karanténban van, állapota nem súlyos.
A külügyminisztérium még kedd este, az első olasz látogató megbetegedésének hírére közölte, hogy a Rimini megyei Cattolica településen élő idős férfi február 18–22-e között romániai felesége rokonait látogatta meg Gorj megyében, ám üzleti tárgyalások végett Dolj megyébe is átruccant. Hazaérkezése után jelentkezett a helyi sürgősségen köhögéssel és megfázásos tünetekkel, jelenleg kórházban kezelik, állapota súlyos, de stabil.
A külügy nem említette, hogy útitársa is volt.
A román hatóságok járványügyi vizsgálatot kezdeményeztek, és elvileg mindenkit karanténba helyeznek, akik érintkeztek a fertőzött személyekkel. A Gorj megyei illetékesek szerda délelőttig 13 olyan személyt teszteltek le az új vírusra, akik érintkeztek a 71 éves olasszal – közülük szerencsére senki sem fertőzött – és újabb 19 ember vár kivizsgálásra.
Olaszországban – ahol egyébként mintegy 1,2 millió román vendégmunkás dolgozik – egyre nagyobb a pánik – szerdán a fertőzöttek száma már 370 volt az itáliai félszigeten, és 12 újabb halálesetet regisztráltak a COVID-19 miatt.