Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Üdvözlöm néhány közismert személy nyílt levelét, akik a kommunizmus bűneinek szentelt különleges részleg felállítását kérik a Legfőbb Ügyészségen belül. Még nem túl késő. Az a lényeg, hogy akarják is ezt.

Valójában már a később Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézetté (IICCMER) vált Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICCR) létrehozásakor felmerült egy ilyenfajta ügyekre szakosodott ügyész és bűnügyi, vagyis előzetes nyomozások elvégzésében illetékes rendőr léte. Ezzel akarták csökkenteni a történetírási megállapítástól a bűnvádi feljelentésig és az ügyeket egyértelműen eldöntő későbbi per elindításáig vezető utat.

A néhány száz – bukaresti, jászvásári, nagyszebeni, konstancai vagy kolozsvári – ügyésszel folytatott találkozóim tapasztalata megmutatta, hogy mennyire gyengén rögzült a kommunizmus bűneinek kérdésköre azok tudásanyagában, akiknek az igazságszolgáltatás elősegítése lenne a dolga egy olyan országban, melynek mély traumákat okoztak a képmutató módon a nép nevében elkövetett visszaélések, bántalmazások, tárgyalás nélküli kivégzések, önkények és törvénysértések. Ez nem az ügyészek bírálata, hanem annak megállapítása, hogy a téma teljesen hiányzik a jogállam szempontjából létfontosságú szakma képzési tárházából.

A helyzet tisztán történelmi szemszögből nézve megmagyarázhatatlan: a rendkívül kiterjedt és sűrű központosított rendszer, a jelentős számú közvetlen és közvetett áldozat, az olyan „innovatív” kínzási kísérletek mellett, mint amilyenekre Piteşti-en, Râmnicu Săraton és más helyeken került sor, az elit megtizedelése, a tulajdonjog lábbal tiprása és a polgárjogi és szabadságreflex – megfigyeléssel és besúgásokkal történt – megfojtása után, 1989-et követően az ember arra számított, hogy minimális kísérlet történik a helyzet orvoslására.

Szó sincs róla. A volt tulajdonosokat évtizedekig húzódó pereskedésekre kényszerítették, a volt politikai foglyokat mindig az álforradalmárokétól elmaradó mértékben részesítették tiszteletben, többek között anyagilag is, miközben a volt elnyomó apparátus – biológiai és ideológiai – utódai szégyentelenül elfoglalták az állam szinte összes intézményét, megmérgezték a médiát és – egyszerű fizikai jelenlétükkel – megakadályozták a még most is szükséges kommunistamentesítés megvalósítását. Harminc év után a kommunizmus bűnei visszafizetetlen hátralékot jelentenek. A kitüntetések dacára…