A volt elnyomó apparátus – biológiai és ideológiai – utódai szégyentelenül elfoglalták az állam szinte összes intézményét, megmérgezték a médiát és – egyszerű fizikai jelenlétükkel – megakadályozták a még most is szükséges kommunistamentesítés megvalósítását.
Jelen szöveg az Adevărul oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Üdvözlöm néhány közismert személy nyílt levelét, akik a kommunizmus bűneinek szentelt különleges részleg felállítását kérik a Legfőbb Ügyészségen belül. Még nem túl késő. Az a lényeg, hogy akarják is ezt.
Valójában már a később Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Emigráció Emlékét Ápoló Intézetté (IICCMER) vált Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet (IICCR) létrehozásakor felmerült egy ilyenfajta ügyekre szakosodott ügyész és bűnügyi, vagyis előzetes nyomozások elvégzésében illetékes rendőr léte. Ezzel akarták csökkenteni a történetírási megállapítástól a bűnvádi feljelentésig és az ügyeket egyértelműen eldöntő későbbi per elindításáig vezető utat.
A néhány száz – bukaresti, jászvásári, nagyszebeni, konstancai vagy kolozsvári – ügyésszel folytatott találkozóim tapasztalata megmutatta, hogy mennyire gyengén rögzült a kommunizmus bűneinek kérdésköre azok tudásanyagában, akiknek az igazságszolgáltatás elősegítése lenne a dolga egy olyan országban, melynek mély traumákat okoztak a képmutató módon a nép nevében elkövetett visszaélések, bántalmazások, tárgyalás nélküli kivégzések, önkények és törvénysértések. Ez nem az ügyészek bírálata, hanem annak megállapítása, hogy a téma teljesen hiányzik a jogállam szempontjából létfontosságú szakma képzési tárházából.
A helyzet tisztán történelmi szemszögből nézve megmagyarázhatatlan: a rendkívül kiterjedt és sűrű központosított rendszer, a jelentős számú közvetlen és közvetett áldozat, az olyan „innovatív” kínzási kísérletek mellett, mint amilyenekre Piteşti-en, Râmnicu Săraton és más helyeken került sor, az elit megtizedelése, a tulajdonjog lábbal tiprása és a polgárjogi és szabadságreflex – megfigyeléssel és besúgásokkal történt – megfojtása után, 1989-et követően az ember arra számított, hogy minimális kísérlet történik a helyzet orvoslására.
Szó sincs róla. A volt tulajdonosokat évtizedekig húzódó pereskedésekre kényszerítették, a volt politikai foglyokat mindig az álforradalmárokétól elmaradó mértékben részesítették tiszteletben, többek között anyagilag is, miközben a volt elnyomó apparátus – biológiai és ideológiai – utódai szégyentelenül elfoglalták az állam szinte összes intézményét, megmérgezték a médiát és – egyszerű fizikai jelenlétükkel – megakadályozták a még most is szükséges kommunistamentesítés megvalósítását. Harminc év után a kommunizmus bűnei visszafizetetlen hátralékot jelentenek. A kitüntetések dacára…
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.
Gabriel Andreescu azt mondja: 15 év húzódozás után után Romániának végre el kellene ismernie Koszovó függetlenségét, mert elképzelhetetlen, hogy a fiatal balkáni ország ismét Szerbia része legyen. Koszovó helyzetét pedig ostobaság a Székelyföld elveszítésének veszélyével társítani.

Ugye, az van, hogy a Nagy-Magyarország térkép igazi vörös posztó Romániában. A Nagy-Románia viszont nem feltétlenül. Petru Clej véleménycikkét szemléztük.