A kék az új piros?

(Nem) mellesleg: a Momentumnak nem sikerült meggyőznie az itthoni magyarokat, hogy Dan Barnára szavazzanak.

Hirdetés

Lezajlott az elnökválasztás, méghozzá nagyobb hiszti nélkül. Legalábbis egyelőre. Itthon tragikus volt a részvételi arány (1989 után még sose járultak ilyen kevesen a urnák elé hazai elnökválasztás első fordulójakor), a külföldön élő, dolgozó román állampolgárok körében magas. A szavazatok oroszlánrészét feldolgozták, megjelentek a részeredmények. Az alábbi interaktív térkép elég ékesen szól az eredményekről. Bármilyen változást is hozna a további voksok számba vétele, nagyon nem fognak változni a térkép színei.

De még mielőtt megnéznénk az új elnökválasztási térképet, vessünk egy pillantást az utolsóra, a 2014-esre. A pirosra. Hogy lássuk a különbséget:

És akkor most következzen a vasárnapi választás részeredményeit tükröző térkép. A kék:

Térkép forrása: Hotnews (a megyékre kattintva elolvashatók az egyes jelöltek által elért szavazati arányok)

Az első dolog, ami a szemünkbe szökik: a kék (Klaus Iohannis, PNL) az új piros. Korábbi választásokkor gyakran nézte az ember hitetlenkedve, mennyire piros (PSD) ez az ország. Nos, ezúttal elbillent a színarány. A PSD elnökjelöltje, Viorica Dăncilă bukott miniszterelnök asszony összesen 10 megyében vitte el az első helyet. Nyilván Olténia maradt a PSD fellegvára, amit talán még a dutyiban csücsülő Liviu Dragnea vezérnek köszönhet a párt. A két leginkább PSD-hű megye, kitalálják? Teleorman és Olt, naná! Viszont Vâlcea, Prahova és Dâmbovița megyék elkékültek.

Hirdetés

Ami Moldvát illeti, na, ott kezdődnek a kék meglepetések. Ugyanis olyan, hagyományosan piros megyék váltottak színt, mint Vrancea, Bacău és Vaslui. Egyedül Botoșani megyében győzött a piros. Hát ja, ha tudtak volna autópályát adni Moldvának, talán másképp nézne ki a térkép.

Erdélyről, a Partiumról, a Bánságról nemigen tudunk újat mondani. Ezek a régiók mindig kicsit másképpen viselkedtek. Még akkor is, amikor picit több volt bennük a piros, mert volt ilyen. Szóval, ez itt a nagy kékség. (Apropó, nézzék meg Luc Besson A nagy kékség című filmjét. Csodaszép!)

És mint mindig, van egy zöld folt Románia szívében. Nem erdőkről van szó. A voksoló székely megyékről. Ahol Kelemen Hunor vitte a prímet. Igen, a székely megyék is mindig másképp viselkednek egy kicsit. De csak egy kicsit. A Momentum például nem tudta meggyőzni a székelységet (de gyanítjuk, a romániai magyarok többségét sem), hogy az USR jelöltjére, Dan Barnára szavazzon. Van ez így.

Na de mi lett Dan Barnával, az új generációs ellenzék okos fiújával? Kiesett, a választás nagy veszteseként, oké. De azért ennél kicsit többet vártunk volna tőle. Ő is magától. Például, a partiumi, bánsági és erdélyi megyék közül csak négyben tudta hozni a második helyet. Soroljuk, csökkenő aránysorrendben: Temes (21%, Iohannis 43,80%, Dăncilă 13,90%), Kolozs (20,10%, Iohannis 42,20%, Dăncilă 10,50%), Brassó (18%, Iohannis 42%, Dăncilă 15,30%) Szeben (11,10%, Iohannis 66,70%, Dăncilă 9,70%). Persze az eredmények alakulásáért jórészt maga az USR a ludas. Nem tudta elég széles körben terjeszteni az Igéjét (de talán nem is akarta, a városi lakosságban bízott), néha enyhén szólva nehezen érthető módon kommunikálta a stratégiáit, no és a nem egészen szeplőtlen múltjára vonatkozó leleplezések sem használtak Barna úrnak.

Nos, így nézünk ki. Elkékültünk. Mint akiket jól elagyabugyáltak.

Hirdetés