A katasztrófa aritmetikája

Nem, a koronajárvány nem váratlanul csapott le Romániára. Csak az ország felelős vezetői is emberek: későn ébredtek fel, túlságosan el voltak foglalva a megszokott politikai homokozóban való sárdobálással.

Hirdetés
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Europa Liberă oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Egyes gyógyíthatatlan derűlátók mindig a katasztrófa napos oldalát látják. Egy koronavírusos idény után, állítják ők, szertefoszlott a légszennyezés, tisztábbak a vizek, az ég derűsebb, a Nap pedig ragyogóbb.

Kezd semmivé foszlani az ember károsan parazita és önző hatása. Talán még a globális felmelegedéstől is megszabadulunk. És ha nem mi, akkor a pingvinek és a tobzoskák.

De ennek a pokolban eltöltött évszaknak a jótéteményei azokra is kihatnak, akik megfelelően védő kezeslábasokkal rendelkeznek. Akik számláikkal, káderlapjaikkal és megfelelő kapcsolataikkal tették magukat immunissá kórságos időkre.

Egyesek még a gazdasági és társadalmi válságokból is képesek tejet és mézet kifacsarni

és olyan bevételekre szert tenni, amelyekről mások még csak nem is álmodnak szuperinfluenzás időkben. Mint minden háborúban, most is a katonai felszerelések gyártói vannak a győztesek első vonalában, a vírus és a temetkezési vállalkozások mellett. Végső soron a győzteseknek sok cinizmusra van szükségük, hogy örömforrássá és a történelemkönyvek aranyba foglalt oldalává változtassák a győzelem hekatombáit (az áldozatok és az anyagi károk véget nem érő listájával).

Nekünk is megvannak a magunk győztesei, akik azt bizonyítják, hogy a világ elpusztulhat, de a vállalkozói szellemnek élnie kell. A nagy üzletek és a beszállítóik már az általános pánik első napjaiban bebizonyították ezt, amikor az emberek egymást taposták WC-papírért és lisztért. Az alapvető termékek ára megkétszereződött ezekben a napokban, a zöldség-gyümölcs piacok megvesztek, a kenyértészta robbant, a közgazdászok pedig a katasztrófaszámtant örökösen ihlető cinizmussal elmagyarázták nekünk, hogy ez így normális, tekintettel arra, hogy az árat a kereslet és kínálat viszonya határozza meg még akkor is, ha árdrágítási célból a terméket leveszik a polcról és a feketepiacon adják el (az alkalmi vételeket lebonyolító portálokon, például). Tehát itt állítólag nem a kereskedők cinizmusáról van szó, ugyanis a gazdaságnak nincs orcája és az erkölcsösség valamiféle idegközpontjáról sem lehet szó, hanem arról a láthatatlan kézről, mely zavartalanul belemélyedhet a félelem által hipnotizált fogyasztók zsebébe. Nincsenek forrásaid, nem vásárolsz. Még akkor sem, ha azoktól a vásárlásoktól függ az egészséged és az életed. A pénznek csak akkor nincs szaga, amikor az üzérkedő zsebébe kerül. Vagy talán már elnyomja azt a kereskedő barlangszaga. Meglehet, hogy sok idő múlva a történelem az orvosok, a nővérek, a beteghordozók, a tűzoltók, a rendőrök és a pandémia hatásainak korlátozása érdekében gyakran rosszul felfegyverkezetten és számbeli hátrányban harcolni próbáló sok más névtelen gyalogserege által az első vonalban vívott harc mellett a morális és mortális virózis azon vektorainak a földalatti inváziójáról is megemlékezik majd, akik ennek az időszaknak a (gazdasági, politikai) nagy haszonlesői, akik állandóan a rombolás és káosz után maradó komposztból táplálkoznak.

Egy olyan időszakban, amikor

az intézményi álomkórság és a közvélemény karanténja digitális elszigetelőkbe zárt bennünket

az összes erkölcsi ösztöneinkkel együtt, a gazdaság dübörögve halad tovább még akkor is, ha földalatti pályákon. Hiszen a háború katasztrófáinak kellős közepén az győz, aki megőrzi a hidegvérét és ujját a ravaszon. Egy giurgiu-i dohánybolt például szép pénzt (nagyjából 56 millió lejt) keresett túlárazott sebészi maszkok eladásán. Vagyis 10 lej helyett, amennyibe állítólag korábban az állami szerződésekben került, most 32 lejért árulta a maszkokat. Különben egy felszínes utánanézés alapján az is látható, hogy a giurgiu-i faluban működő dohánybolt által kínált maszkfajta eredeti, 10 lejes ára is kétszerese volt a piaci értéknek. Ha falusi kocsmában árulták volna hozomra vagy pálinkára, csak egy újabb példa lett volna arra az üzérkedésre, amire napi példáink vannak, amióta a járvány „egymáshoz közelebb vitt, egymással szolidárissá” tett bennünket satöbbi.

Ám itt a román kormánnyal kötött szerződésekről van szó, mely aláírta és ellenjegyezte ezt az üzérkedős megállapodást, ahogy azt a Viggo Fashion céggel is megtette, ahol Cătălin Botezatu (divattervező – a szerk.) megvénült és büntetőügyes csillaga ragyog. Ez a cég kezeslábasokra és védőszemüvegekre kötött szerződést Románia kormányával. A bukaresti orvosi egyetemi hallgatók által készített műanyag szemellenzőkkel szemben, akik ingyenesen osztogatják azokat az egészségügyi dolgozóknak, Botezatu tavaszi-nyári COVID divatkollekciójáért csaknem 90 millió lejt fizet az állam. Egyesek azt mondják, hogy a 90 lejes kezeslábas helyett inkább szemeteszsákokat vesznek a szupermarketből és abból improvizálnak maguknak védőruhát. Három lejbe kerülne darabja. Lehet, hogy nincs rajta Swarovski-kristály, de mire lenne az jó? Sőt, Botezatu cége ragaszkodik a minőséghez és ezért másfél hónap múlva szállítják a kezeslábasokat, vagyis a koronavírusos fertőzés első (és remélhetőleg egyetlen) romániai csúcspontja után. Akinek vannak haverjai, az már az új kezeslábasban húsvétozhat.

Mindezek szükségesek, persze. Drágák, de szükségesek.

A kórházak kezdenek egymás után bezárni,

mert a fertőtlenítőszerek, a kezeslábasok, a sebészi maszkok vagy a kesztyűk hiányában megfertőződnek az orvosok. A pandémia a derült égből húzott be egyet a gyomorszájunkba. Mi nem vagyunk felkészülve az időjárási viszontagságokra, a téli hóesésre, a tavaszi és őszi özönvízszerű esőkre vagy a nyári aszályra, akkor hogyan lehettünk volna felkészülve egy váratlanul lecsapó katasztrófára?

Hirdetés

Derült égből… Vajon? Vannak dokumentumok, melyek azt bizonyítják, hogy a politikusokat már 2020 januárjában tájékoztatták a koronavírusos járvány küszöbön álló elterjedésére. Az Egészségügyi Világszervezet már január végén beszélt a vírus gyorsaságáról és halálozási rátájáról, sőt, még egy eljárási keretet is meghatározott. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) már 2020. január 23-án elfogadott egy útmutatót az egészségügyi egységeken belüli új koronavírusos fertőzések megelőzésére és ellenőrzésére. Ebben az útmutatóban leírták a betegség korai tüneteit, meghatározták a „valamennyi páciensre érvényes standard elővigyázatosságokat”, vagyis a kezek és a légutak higiéniáját, az egyéni védőfelszerelés (PPE) használatát, a környezet tisztítását és fertőtlenítését. A pácienseknek maszkot kell viselniük és – általában véve – köhögés és tüsszentés esetén szigorúan alkalmazniuk kell a higiéniai lépéseket. Mindezek az ajánlások most közismertek, sőt, banálisak, de az akkori tüsszögéseknek általános riadójeleknek kellett volna lenniük. A parlamentben csak néhány napja (március 23-án) regisztrálták a Közegészségügyi Főigazgatóság (DGSP) (az Egészségügyi Minisztérium főosztálya) beszámolóját, melyben az állt, hogy Romániának biztosítania kell „az új vírussal történő megfertőzések kezelését, az esetek aktív felügyeletét, korai feltárását, elszigetelését és kezelését is beleértve”. Tehát ennek lövedéknek két hónapjába tellett, hogy elérje a román politika halántékát. Normális, hogy a „derült égből” érkezettnek tűnt, hiszen a politikusok más lövészárkokban, más háborúkban harcoltak. Ez volt az az időszak, amikor egyetlen kormány sem volt valódi, mind leváltott, vagy újbóli kinevezésre jelölt volt. Már azt sem lehetett tudni, hogy ki a miniszterelnök: a lemondott Orban, Cîţu vagy mégis az újra kinevezett Orban? Vagy Klaus Iohannis?

Most katonásdit játszunk, lövegtoronyból őrizzük az embereket,

a főtereken, a saját nemtörődömségük ellen. Miután közzétették a kvázi totális vesztegzárat bevezető 3. katonai rendeletet (komikus a kivételek listája: testedzést lehet végezni, de csak naponta egyszer és a lakás közelében, kimehetünk a házi kedvencünkkel – volt egy vicces ember, aki az aranyhalait vitte ki sétálni, egy másik lóháton érkezett a szülészet elé, ahol a felesége tartózkodott), a hadsereg pedig fegyveresen vonult ki, hogy önmagunktól megvédjen minket. Kell legyen nálunk egy formanyomtatvány, melyben feltüntetjük, honnan hova akarunk menni, miért és mennyi időre. Különben #maradjotthon vagy #fizessbírságot. A sétafikálókat alaposan megbírságolták (nem tudjuk, hogy meg is gyógyították-e őket).

Ez egy felesleges és ízléstelen erődemonstráció, amellyel a nemtörődömség hónapjait akarják feledtetni. Mint ahogy a járványra vonatkozó hírek félcenzúrája is ízléstelen. De mindezeknek megvan a maguk értelme: azt akarják elhitetni velünk, hogy felelős politikai osztállyal van dolgunk, el akarnak ezzel feledtetni egy egész cinikus politizálgatási történelmet, mely közömbös egy olyan ország valódi gondjaival szemben, melynek udvaron van a budija, ahol nincs víz arra, hogy húsz másodpercig mossa valaki a kezét, miután a külvilággal érintkezett, iskolázatlan, melyet magára hagytak és megfosztottak a túlélési ösztöneitől, hogy a politikai osztály védelmét és érinthetetlenségét biztosítsák. És talán azt is megláthatjuk, hogy kik a valódi főnökeink: a főparancsnok, a rendőrség főnöke, a mentőszolgálat főnöke és Bogdan Anicescu, a szimpatikus jeltolmács, akit sokan miniszterelnöknek szeretnék, mert jól boldogul a jelekkel.

Az általánossá vált korrupció, kénköves és demagóg politizálgatás, kriminális gondatlanság és alkalmatlanság évtizedei mellett (melyek nagyrészt a Szociáldemokrata Párt és szatellitje bűnei) Románia a pártok, elsősorban a Nemzeti Liberális Párt által játszott politikai pókeren értékes időt, két hónapot vesztett el, melyet olyan politikusokkal pazarolt el, akik nevetségesnek tartották vagy minimalizálták a veszélyt, egymásnak osztogattak ki taslikat és a vidéki kádereket hasznosították újra, hogy annak a politikai medencének megfelelő aktájuk legyen, amelyben a kormánypárti politikusok fürdőznek. Két hónap: Románia ennyi idő alatt kihasználhatta volna a kevés gazdasági hitelt (melyet kitartóan torpedózott meg a fáradhatatlan Cîţu úr), hogy olcsóbban vegyen fel valamennyi kölcsönt, amit aztán befektethetett volna a járványellenes védelmi infrastruktúrába. Nem ártott volna, ha van némi félretett pénzünk a körvonalazódó válságra. Lehetett volna venni néhány tábori kórházat, sátrakat a vesztegzár számára, fogyóeszközöket, teszteket és – elsősorban – értékes időt a kóros esetek korai kimutatására. Akkor már nem Botezatura és a gyurgyevói kocsmárosra lennénk rászorulva. Szűrőállomásokat lehetett volna felállítani a határnál az országba belépők tesztelésére.

De ha azzal lettek volna lefoglalva, hogy anyái és apái legyenek a nemzet sebesültjeinek, akkor miként rakhattak volna össze és verhettek volna szét a politikusok kormányokat, miként húzogathatták volna a szálakat előrehozott választás kiírása érdekében? Ha olyan keservesen hosszú ideig nem érdekelte őket az egészségügy és az oktatás, akkor miért most foglalkoznának ezekkel? Most

csak az ezeken a stratégiai területeken elmaradt beruházások gyümölcseit aratjuk le.

Hiszen nem a fegyverekbe vagy járdaszegélyekbe történt beruházások tanítanak meg bennünket a kezünket megmosni, a politikát és a társadalmat megfertőző vírusokkal kapcsolatosan tájékozódni. Mint ahogy arra sem, hogy rendelkezzünk kritikus szellemmel és többé ne engedjünk a politikusok által tudatosan kiváltott idegrohamoknak, ne pazaroljuk el feleslegesen az energiánkat és a kritikus szellemünket. A képzettség és a (testi, szellemi) egészség lehetővé tette volna, ha kitartóan beruháztak volna ezekbe, hogy félreállítsuk a jelenlegi politikai osztályt, sőt, még a környezetet is fertőtlenítsük, hogy többé ne lehessen ilyenfajta politikusokkal beszennyezni.

De a vírus terjedési időszaka alatti két hónapnyi nemtörődömség harminc évnyi korrupciónak felel meg. A két hónap alatt több száz nővér, ápoló vagy orvos vált saját maga páciensévé, miután pozitív lett a koronavírus-tesztje. Egész kórházakat vagy részlegeket zártak le, miután koronavírussal fertőződtek meg, mert nincsenek fertőtlenítőszerek, maszkok, kezeslábasok vagy kesztyűk. A pácienseknek kevés esélyük van legyőzni a tüdőgyulladást, mert nincsenek lélegeztetőkészülékek a tüdők folyadékba fulladásának megakadályozására. A kórházak szokványos tevékenységét felfüggesztették, a betegelosztás pedig egyre szigorúbb: már csak a sürgős és a súlyos koronavírusos eseteket fogadják, a szövettani vizsgálatokat elhalasztják, más életmentő műtéteket pedig az prioritási listák végére helyezte át a megbetegedett páciensek egyre nagyobb száma. A valószínűségek és statisztika cinikus játékában a halál most inkább azokra csap le, akiknek olyan egyéb betegségeik vannak, melyeket a kórházak most már nem kezelnek, mert egészségügyi személyzet, fogyóeszközök, gyógyszerek, hely, pénz hiányában másodlagos jelentőségűeknek tartják őket. Krónikus betegek halnak meg, akiket olyan lassú, de gyilkos betegségek zabálnak fel, mint a cukorbaj vagy az érrendszeri működési zavarok. Egy részüknek már nincsenek gyógyszereik, mert az országos programok szétestek és már senkinek sincs ideje összerakni őket. Most aztán kezdik visszasírni azt a több tízezer orvost, akiket éppen azok nemtörődömsége és cinizmusa kergetett el az országból, akik ma a tévékben szerepelnek és az ostobaság és korrupció összeesküvéséről beszélnek.

Ezen a harcmezőn, valahol, ott látjuk Victor Costache volt egészségügyi minisztert, amint leteszi a puskát és füstfüggönyök mögé bújva eltűnik. Egy sodródó, süllyedőben lévő hajót hagyott hátra maga után. És a kapitány sietős visszalépésétől sokkot kapott legénységet. Azután került sor a lemondására, hogy az (összes 65 év feletti bukaresti tesztelését szorgalmazó) főpolgármesternő által kirobbantott demagóg áradatba rángatva azt javasolta, teszteljék Bukarest teljes lakosságát. Az egészet. Vagyis három-négy millió embert (sokan ugyanis törvénytelenül és iratok nélkül élnek a városban). Amikor nincs elég teszt az egész ország orvosai vagy rendőrei számára, amikor még a meglévő tesztek sem teljesen relevánsak (elég nagy a hibaarányuk), amikor az egészségügyi rendszer majdnem szétesik, ez a bejelentés csak egy gyászos vicc lehetett, ezért aztán a kommentárok és az irónia valóságos hangzavarát robbantotta ki a közösségi médiában és az újságok lapjain.

A miniszter szégyenében vagy mert nem akar/tud megmagyarázni bizonyos feddhetetlenségi gondokat (egyesek azt mondják, hogy bizonyos szerződések odaítéléséhez kötődik – állítólag – érzelmileg és könyvelésileg), benyújtotta a lemondását, csak azért, hogy a helyettese, a PNL-s Nelu Tătaru vegye át a helyét, aki szintén a bukarestiek tömeges tesztelésének a híve.

Ez a fantazmagóriás javaslat, persze, újabb alkalom tartományi sebek feltépésére,

melyeket a Nagy Egyesülés óta eltelt száz év mintha begyógyított volna. Rosszul, kellemetlen sebhelyekkel, de véglegesen. „Teszteljük csak a mitikákat, mert kényesebbek!” „Bukarestben a vírus módosított változata jelent meg, mert azért a vírusnak is van méltósága” és így tovább, nagyjából ilyen leforrázott kommentárok érkeztek az internetezőktől, annak ellenére, hogy a mostani Bukarest felerészt ingázókból áll, miután a kommunizmus buldózerrel semmisítette meg a szövetét, a legendáit és a potenciálját, összes tehetetlenségünk és gyávaságunk összegévé változtatva a fővárost. A dráma bohózattá változott. Így szoktuk mi lefordítani, posztmodern caragialei stílusban a Halál Velencébent. Úgy tűnik, már nem rendelkezünk az etikai kifinomultsággal, hogy megkülönböztessünk egy meghatottságból származó könnycseppet egy fájdalom-, és még kevésbé egy örömkönnytől.

A sárvulkánok és a törpe dinoszauruszok országában egy sírógörcs ugyanannyi fizikai és érzelmi erőfeszítést használ el, mint egy mosoly. Nem hiába dicsekednek a románok azzal, hogy új esztétikai kategóriát találtak ki: a sírva vigadást. Ez időszerűbb, mint valaha: amikor a mai Romániát bámuljuk, elkerülhetetlenül elered a könnyünk.

Hirdetés