Fotó: SZNT-Facebook

A járványhelyzet miatt az SZNT meghosszabbítaná a régiók védelmét támogató aláírásgyűjtést

Jót is tenne az ügynek, hiszen a határidő előtt egy hónappal a szükséges aláírások egynegyede gyűlt össze. Erre az Európai Bizottságnak is rá kell bólintania.

Hirdetés

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) köszönetet mondott a Facebook-oldalán annak a 250 ezer aláírónak, akik elektronikus formában támogatták a nemzeti régiók védelme érdekében indított európai polgári kezdeményezést, de arra is emlékeztetnek, hogy

négyszer ennyi kézjegyre lenne szükség ahhoz, hogy az Európai Bizottság egyáltalán napirendre tűzze az indítványt.

A gyűjtőakció végére amúgy május 6-án kellene pont kerüljön, az SZNT azonban – a rendkívüli helyzetre hivatkozva –

már kérvényezte a határidő meghosszabbítását, illetve az átütemezését az uniós hatóságnál.

A Székely Nemzeti Tanács két forgatókönyvet is javasolt az Európai Bizottságnak:

  • a gyülekezési jogot korlátozó intézkedések feloldása utáni hat hónapban folytatnák, vagy
  • még egy fél évig azt követően, hogy a kezdeményezők tájékoztatják az EB-t arról, hogy készen állnak az aláírásgyűjtés folytatására.
Hirdetés

Az SZNT május 7-ig várja az Európai Bizottság válaszát, addig természetesen nem áll le az aláírásgyűjtés.

A témáról itt írtunk részletesen, az SZNT indítványát online itt lehet aláírni.

Hirdetés