A szöveg az Edupedu oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A gyékényértelmiségiről beszélek. Szinte soha nincs egymagában, más hasonló egyedekkel társul és gyékénymezőket alkot.

A gyékény, mint tudjuk, tócsákban és mocsarakban elterjedt évelő növény. Kúszó gyöktörzse az iszapban található, puha, ám mereven felálló, henger alakú szára a felszín fölé nyúlik. Csúcsán vastag, egyivarú kalász figyelhető meg, amely érett állapotában a szélfúvás hatására részeire hull. Elsősorban csomagolásra és lábtörlők készítésére használják.

A gyékényértelmiséginek, amint a neve is mutatja, sok hasonló tulajdonsága van.

Először is, erkölcsileg puha.

Nem tartozik az „erős lelkek”, vagyis azok közé, akik Camil Petrescu szerint „láttak gondolatokat”. Gyékényből van a lelke. Az ő erkölcse, ha van ilyen, az opportunizmus: úgy hajlik, ahogy a szél fúj, megfigyeli a trendeket és azok szerint halad. Protestál, ha az a trend, térden áll, ha azt sugallják neki. Bármikor hátat fordít az igazságnak, a kényelemért és biztonságért cserébe. Ha csak egy picit is kockán forog egy tisztség, egy ösztöndíj, egy szinekúra, egy jelentéktelen hatalmi pozíció, rögtön lemond az józan gondolkodásról és visszatér a kúszó gyöktörzs emlékezetéhez. Nézzünk, találomra, egy szövegrészletet – az értelmiségiek számára abszolút releváns szöveg az elmúlt hetekben jelent meg (Klaus Iohannis államelnök sajátnak tekintett, majd elegánsan továbbpasszolt Képzett Románia című projektjéről van szó– a szerk.):

„A kutatási stratégiák szempontjából: induktív, deduktív, abduktív és retroduktív (Agabrian, 2004, 23 o.), a domináns irány az abduktív volt, tekintettel arra, hogy a konzultációs folyamat az alanyok tapasztalatainak és értelmezéseinek rekonstrukcióját és megértését célozta. Az abduktív stratégia ontológiai feltételezése azon a közismert gondolaton alapult, miszerint a társadalmi valóság a társadalmi aktorok felépítménye. Ugyanakkor az induktív stratégia is pontszerűen alkalmazásra került, az eljárás feltáró és leíró céljainak követése érdekében.”

A gyékényértelmiségi szövegre adott reakciója nem a józan gondolkodáson alapszik. (Mennyire koherens a szöveg? Mi a hasznossági értéke? Mit akar mondani?) De még a józan paraszti észre sem hagyatkozik, amint tette azt Ion Creangă, amikor a nyelvtant tanulta a papneveldében: „a hülyeség szürnyű mestersége, Isten mentsen tőle!” Nem. A gyékényértelmiségi úgy reagált, mint Pristanda (Ion Luca Caragiale Az elveszett levél című drámájának rendőr szereplője – a szerk.), a csicska: „Uram, mélyen van megírva.” Persze, egy Hegel-szöveg obskúrus átirata. O tempora, o mores!

A gyékényértelmiségi második jellemvonása, hogy hasznosnak akar látszani.

Nem azért, hogy problémákat oldjon meg, hanem hogy saját magát népszerűsítse. A gyékényértelmiségi egóhányadosa nagyobb, mint az intelligenciahányadosa. Mint ahogy a gyékényt is főleg csomagolásra és lábtörlők készítésére használják, ez a faj is ért ahhoz, hogy szép szavakba csomagoljon dolgokat és törölje az aberrációkat azoknak a diskurzusából, akiket szolgálni igyekszik. Képes szinte bármit halálosan unalmas frázisokba csomagolni. Képes arra, hogy hitelesítse a hitelesíthetetlent. Képes arra, hogy bármely értelmezést leszállítson aszerint, hogy mi a rendelés.

A gyékényértelmiségi szofizmusok (pl. az egyszerű létezés által indokolja meg az értéket: „ezen dokumentum értékét az adja, hogy létezik”), illetve homályos és tartalmatlan okoskodások („a dokumentum megfelelő szintű rálátásra utal”, „a dokumentum átfogó”) bevetésével képes zavart kelteni. Továbbá képes eltüntetni a mocskot bármely bakanccsal írt szövegből, különösen, ha váll-lap is tartozik a bakancshoz. Noha kúszó gyöktörzse van, a gyékényértelmiségi mereven feláll (olyan is akad, amelyik spiritus rectornak képzeli magát!), ám csak csomagolásra és a kosz eltakarítására használják, aztán lenézik. De attól ő még jól érzi magát, hiszen a gyékénymező többi tagja helyesel neki.

A gyékényértelmiségi harmadik jellemvonása, hogy hozzájárul a posvány terjedéséhez.

Gondolatai és tettei által mindent elfojt. Retorikája reformista, tettei viszont mocsáriak. Összetéveszti a szavakat a cselekvéssel: J. Austin megfogalmazásával élve, azt hiszi, hogy csupán a kimondott szavakkal véghez tud vinni dolgokat. A felvállalt döntés és a határozott cselekvés az alárendelteknek és a tömegeknek való, nem a gyékényértelmiséginek. Ő belefog egy projektbe és iszapot pakol rá, vagy sorsára hagyja.

A gyékényértelmiségi értékes embereket akadályoz, mert azok nem masszírozzák túlburjánzó egóját, csöndesen támogatja a szélhámosságot, felkavarja a vizeket, nehogy felismerhetővé váljanak a plagizátorok és szélhámosok. Saját szélhámosságát retorikai füstfelhőkbe burkolja. Hirdeti, hogy reformokra van szükség, ám az intézményekben, ahol lakozik – sőt, amelyeket ideiglenesen néha irányít is – fortyog a bandaérdek, a szervezeti hatékonyság hiánya, a közpénzzel és az ország érdekeivel szembeni felelőtlenség. A társadalom reménykedve néz rá, az ésszerűség és erkölcsiség irányfényeire várva, ám gondolataival és cselekedeteivel a gyékényértelmiségi még több zavart kelt. Mindent eliszaposít. Szavainak szellője elsuhan a valóság egyre posványosabb tócsája fölött, ahol a gyékényértelmiségi tenyészik és amelynek terjedéséhez alaposan hozzájárul.

Azért írtam ezt a szöveget, mert még optimista vagyok. Még hiszem, hogy elég értelmiségi van, akik kitisztíthatják a posványt, eltávolíthatják a gyékénymezőt. Remélem, hogy ez a tömör leírás hozzásegít az invazív faj mielőbbi felismerésében. Mert ha sorsára hagyják, a gyékényértelmiségi idővel részeire hull egy erősebb szélfúvásban. De elég magot fog széthinteni, hogy a gyékénymező tovább terjeszkedjen.