Jelen szöveg a ziare.com oldalon megjelent cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A globalizálás vízen, levegőben és vasúton szállított, árukkal megpakolt konténereket, illetve vezetékeken vagy az éterben száguldozó biteket jelent; a túlzott globalizálás pedig azt, hogy rendkívül különböző népességeket és életmódokat hoznak közvetlen kapcsolatba egymással, ellenőrzés nélkül. A túlzott globalizmus éppen Vuhanból, Kína közepéről hozott el egy rémisztő vírust az európaiaknak, epikus méretű egészségügyi és gazdasági válságot generálva, az európaiak pedig bennünket is megajándékoztak az iszonyatos vírussal. Az Európai Unió ma az „aki bírja marja” elv szerint működik, Románia pedig a pandémia kellős közepén arra ébred kábultan, hogy a hosszú évek alatt elvesztette orvosai és nővérei negyedét, szinte teljesen elvesztette a gyógyszeriparát, nem termel elegendő élelmiszert lakossága táplálásához és a különleges nyugdíjakkal és még különlegesebb bérekkel rendelkező „intézmények” képtelenek megoldani a járvány kellős közepéről kétségbeesetten menekülő több tízezer román hazahozatalát. Egyetlen hét alatt összeomlott a jól ismert világ? Igen, de mindezek előreláthatók voltak. És Románia egyetlen vezetője sem tett semmi a dolgok kijavítása érdekében.

A gazdaságban jelentkező következményeit illetően a Covid-19 járvány felér egy háborúval.

Attól függően, hogy milyen sokáig tart majd a különféle államok „lezárása”, a globális GDP vesztesége 5 százalék (alig 5 hetes „lezárás”, melyet egy lassú 8-10 hetes „újranyitás” követ, mint Kína esetében) és 10 százalék (15 hetes „lezárás”, melyet az év végéig tartó lassú „újranyitás” követ, ahogy az a nyugati féltekén körvonalazódik) között mozog. Nominálisan ezt 4500 és 9000 milliárd USD közötti összeget jelent, egy 90 000 milliárd dolláros globális nominális GDP mellett. Olaszország, az EU harmadik legnagyobb gazdasága padlóra fog kerülni, Spanyolország (az EU negyedik legnagyobb gazdasága) pedig ugyanilyen forgatókönyv felé halad. Romániára szintén kegyetlen csapást fognak mérni a gazdaság ezen „kényszerleállásának” a következményei, ami valószínűleg eléri majd a GDP 10 százalékát, vagyis visszakerülhet a 2016-2017-es szintre. Már ha nem csap le ránk az „olasz hullám”, ami még jobban destabilizál bennünket.

2019-ben a 673 000 román cég teljes árbevétele több mint 1500 milliárd lej volt:

– ennek az értéknek a 40 százalékát kereskedelmi cégek valósítják meg, melyeknek több mint a fele most zárva van (a nem élelmiszereket áruló vagy pláza típusú üzletek) (forrás: ITT);

– a teljes árbevétel 6 százalékát a szállítmányozás adja, amiből 2 százalékot az utasszállítás;

– 5 százalékos részesedése van a szinte teljesen leállított autóiparnak és további 3,6 százalékot a gépkocsik kereskedelme és javítása adja, ami szintén szinte teljesen leállt;

– további 20 százalék a feldolgozóipar többi része, amelynek legalább a fele leállt és folyamatban van a teljes lezárás;

– 1 százalékot adnak a vendéglők, 0,5 százalékot a szállodaipar, 0,5 százalékot a szerencsejátékok és a sportfogadások, 0,4 százalékot a teljesen bezárt utazási ügynökségek és 0,4 százalékot a légi szállítások, melyeknek már kevesebb mint a fele működik;

– nagy hozzájárulása már csak az energiatermelésnek (7%), élelmiszeriparnak (3%), mezőgazdaságnak (3% alatt), épületek építésének (szintén 3 százaléknál kevesebb), az IT-ágazatnak és a távközlésnek (tovább 3-3 százalék), az ingatlan-tranzakcióknak (1%), egyéb építkezéseknek (további 3%) maradt.

Románia gazdaságának több mint a fele gyakorlatilag leállt, már nem működik.

Néhány cég virágozni fog, elsősorban a szupermarketek, legalábbis addig, amíg lesz mit eladniuk. Túlélési szinten marad, vagy akár még növekedést is elérhet a hulladékgyűjtés (a teljes árbevétel nagyjából 0,8 százaléka), a gyógyszeripar (0,3%), a csomagszállítás (0,4%), valamint a vízkivétel és -tisztítás (0,3%). Elég kevés, nem? (forrás: ITT).

Ha a gazdaság „lezárása” 5 hetet fog tartani (ld. Kína esetét), akkor a GDP nagyjából 5 százalékát fogjuk elveszteni (ha csak a cégek fele nem dolgozik), ha 10 hetet, akkor a GDP 10 százaléka lesz a veszteség. Mivel nem azonnali és ugyanolyan szinten történő „nyitás” következik majd, a veszteség tovább 1-2 százalékkal fog nőni, így az év végén arra a drámai következményre ébredhetünk majd, hogy a veszteség a GDP akár 12 százalékát is eléri!

Az őt néhány évvel visszavető jelentős válsággal szembesülő Európai Unió meg sem próbálta mímelni a létezését. Az egész felelősség és a döntések a nemzetállamok szintjére helyeződtek át, az Európai Bizottság az ágy alá bújva várja a pandémia elmúlását. Brüsszelben vagy a hihetetlenül nagy összegekkel fizetett számtalan ügynökségben senki sem volt képes érzékelni a közelgő vihart és meghozni azokat a döntéseket, melyek meggátoltak volna egy ekkora mértékű válságot. A milliomos biztosok és tisztviselők még csak meg sem próbáltak tenni valamit, helyette a számtalan és luxusos vakációikat tervezgették nyugodtan, melyekkel az időt szokták múlatni.

A vuhani őrület kellős közepén azok az emberek valójában Trumppal hadakoztak és Kínát fetisizálták. Ha az Európai Unió (a több tucatnyi főigazgatóságával és ügynökségével és a 27 biztosával, akiket jobban megfizetnek, mint a legjobban megfizetett kutató biológusokat) valóban működött volna a kínai járvány kirobbanásakor, ha az Unió összes határát lezárták volna, a tagállamok összes polgárát hazaszállították és két hétre vesztegzárba helyezték volna, akkor a most bennünket hisztériába kergető dolgok legnagyobb része nem történt volna meg, a gazdaság pedig továbbra is vidáman nevetgélt volna a napsütésben.

Vajon nem lett volna logikus, ha egy személyek szabad mozgását biztosító térséget mindenki egyszerre zár le?

És vajon nem lett volna normális, ha ugyanazokat a korlátozó szabályokat egyszerre alkalmazzák egy személyek szabad mozgását biztosító térségben? De nem, a brüsszeli bürokraták inkább a nemtörődömség puha párnácskáiba süllyesztették drága testecskéiket, az ipar lerombolására irányuló politikákat dolgoztak ki Gretával együtt. És úgy tettek, mintha nem látnák az óriási fekete ruhást, ahogy a Pó folyó felett suhogtatja a kaszáját. Végül is, miért is kellett volna törődniük Európával, melyet ők vezetnek, bár senki nem választotta meg őket? Ők nem vesznek részt semmilyen választáson, nem rohangálnak szavazatokért, nincs semmi felelősségük. Mi köze van, mondjuk, Ursula von der Leyennek az európaiakhoz, amikor ő kizárólag Angela Merkel jóindulatának köszönheti fix és óriási fizetését?

És ezáltal Olaszország egy túlságosan vidám kormány fáradhatatlan segítségével arra ébredt, hogy leterítette saját vezetői lustasága, akiket határozottan támogatott az Európai Unió nemtörődömsége. Amikor Matteo Salvini – már januárban – karantént követelt az összes Olaszországba érkezett külföldinek, az egész európai nomenklatúra ujjal mutogatott rá, mint egy nemzetmentes Európa nacionalista ellenségére, miközben a kommunista és már szó szerint vírushordozó Kínával állt össze boldog partnerségbe. Ugyanaz az Európa, mely megfeledkezett arról, hogyan ironizált a Movimento 5 Stelle párt populizmusával, most ugyanezen párt kormányfőjében, Giuseppe Contéban felfedezte a koronavírus elleni harc lehetséges hősét. Nos, nem lett volna jobb, ha már a legelején hősként viselkedik és nem engedi meg a lombardiai ellenőrzés nélküli szórakozást? Tudják, hogy mi történt pont egy hónappal ezelőtt Milánóban? Az Atlanta–Valencia labdarúgó-mérkőzés, 50 000 nézővel a lelátókon! Most egyesek azt mondják, hogy a vírust Németországból hozták olasz földre, miután egy olasz pont Münchenben találkozott egy kínaival, de elfelejtik megemlíteni, hogy a félszigeten két kínai állampolgárnál diagnosztizálták elsőként a kórt, még januárban. Teljesen magával ragadta a római politikusokat a veszély kifigurázásának és a „szertelen olasz életstílusért” való harc ostoba politikai játéka, ami arra késztette őket, hogy ne vegyék észre az elefántsereget, mely koronavírusokat köpköd szét a túlságosan gazdag Padánia ebédlőjében.

Persze, a mieinkkel sem kell szégyenkeznünk, ők sem adták alább! Vajon mit csináltak a vezetőink, amikor a járvány repülővel utazott Milánó és Bergamo felé? Nos, mit csináltak volna,

azt, amihez a legjobban értenek: előrehozott választást tervezgettek,

populista ígéreteket mormoltak és a iaşi-i milliomos csecsemő polgármester apját (Mihai Chiricáról van szó – a szerk.) éppen áthelyezték a Pészédéból (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) a Pénélébe (PNL = Nemzeti Liberális Párt – a szerk.). És igen, megfeledkeztem róla, az unokaöccseiket, szeretőiket és bohócaikat nevezgették éppen ki az állami cégek igazgatótanácsaiba, ahol Dragnea már túlhízott csicskáinak helyét vették át.

De vajon a hírszerző szolgálatok és a több száz ügynökség és hatóság, melyeket annyira feldicsérnek a hivatalos elemzők a szimpóziumok ezrein, amelyekre az autópályák pénzét elverik, vajon ezek nem látták, hogyan sétál zavartalanul a vírus Vuhanból Münchenbe, Münchenből Milánóba és Milánóból Bukarestre vagy Temesvárra? Vajon hány ezer különleges fizetésre és nyugdíjra lett volna szükségük, hogy rájöjjenek, mi következik, ha csak azokat a repülőket nézik, melyek utasokkal tele indultak Kínából Európa nyugati része felé, vagy az Olaszország északi része és Románia között naponta járó több tucat járatot?

Vajon tényleg zseninek kell lenni, hogy valaki ráébredjen: ha az országba belépő vagy kilépő utasok közül minden negyedik Olaszországból jön, vagy oda tart, Románia meg fog telni a Kínával zajló szabad kereskedelem ugyanazon bizonyítékaival? Úgy tűnik, jobb volt örvendezni egy furcsa szónak, a „rezilienciának” (rugalmas ellenállási képesség – a szerk.) szentelt szimpóziumoknak. Nos, mi a helyzet most a „rezilienciával”, maszkok nélkül, védőszemüvegek nélkül és papucszoknik nélkül? Ha amúgy is „rezilienciát” akartatok, akkor látnotok kellett volna, hogy élelmiszer-behozatalra szorulunk, idehaza nem gyártunk gyógyszereket és egészségügyi hatóanyagokat és túl kevés orvosunk és nővérünk van! Milyen „rezilienciával” rendelkezik egy 20 milliós nemzet, mely végignézi, hogyan múlik ki az egyetlen oltóanyagot gyártó intézete?

Ne feledkezzünk meg

arról a siralmas állapotról, amelyben a kíméletlen Covid-19 pandémia talált bennünket.

Ne feledkezzünk meg arról a felelőtlenségről, amellyel a bukaresti kormányok 13 éven keresztül elhanyagolták a Romániát az európai „partnereink” javára elhagyó orvosok és nővérek hihetetlen áradatát. az itteni egészségügyi személyzet negyede ma már Európa többi részében dolgozik. Vajon nem lett volna jobb itt tudni őket, a saját fejünk mellett? Úgy tűnik, nem, mert a kormány inkább lejtőkre épített stadionokat és falura parkokat a modern kórházak helyett. Úgy tűnik, nem, mert a kormány inkább a nemzetbiztonsági doktoroknak és a parlamenti képviselőknek és sok más kategóriának fizet különleges nyugdíjakat. Akkor most gyógyítson meg minket a Biztonságtudományi Akadémia vagy a Rendőrakadémia, úgy is tele vannak doktorokkal!

Arról az elkeseredett igyekezetről se feledkezzünk meg, amellyel Bukarest eladta, bezárta vagy lerombolta a gyógyszereket és egészségügyi technikát gyártó üzemeket, mint ahogy a Cantacuzino Intézetet is. Hagyd csak, majd veszünk maszkokat, védőszemüvegeket, fecskendőket és gyógyszereket az európai „partnereinktől”. Igen, de nem válságos időkben. Most a következő logikát alkalmazzák: mindenki a magáéval, a németek a saját termékeikkel, a franciák a sajátjaikkal, ezek még az olaszoknak sem segítenek még egy cérnadarabbal sem. Szinte már látom is, hogyan fogunk majd egészségügyi maszkokat importálni Törökországból, belehalnék a röhögésbe, ha ezt a hírt azokban a tévékben látnám, melyek korábban elítélték Erdoğan diktatórikus rezsimjét.

Ne feledkezzünk meg az utóbbi tíz év alatti kormányaink ritka teljesítményéről sem, amikor a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek terén nettó importőrökké váltunk. Vagyis sikerült első helyre kerülnünk az EU-ban a kukorica- és napraforgó-termelés és a harmadik helyre a búzatermelés terén, de szinte 3 milliárd dolláros hiányunk van az élelmiszerkereskedelem terén. Íme, csodálatos kormányunk miként könyörög most, hogy jöjjön a hús Lengyelországból és Csehországból, a kukoricadara Magyarországról, a fagyasztott kenyér Törökországból és Belgiumból, a burgonya Görögországból, a hagyma Franciaországból, a tészták, a szószok és a paradicsomok pedig – brrrr! – Olaszországból.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy kormányaink közömbössége, nemtörődömsége és populizmusa kergetett el több millió embert Olaszországba, Spanyolországba, Németországba vagy Nagy-Britanniába, ahonnan ma betegségtől, szegénységtől és bizonytalanságoktól megtörten jönnek vissza. Amikor mindent el kellett volna követniük, hogy újra hazacsábítsák a románokat, politikusaink a külföldön éléshez fűződő jogukért voltak úgy oda. Nos, lássuk, most miként oldják majd meg ezt a gondot. Kormányon lévő politikusok, most miért nem segítenek nektek az olaszországi, spanyolországi, németországi vagy nagy-britanniai „partnereitek” tesztelni, vesztegzár alá helyezni és elszigetelni a hazatért több ezer románt?

Á, majdnem megfeledkeztem róla: ahányszor még újra szóba hozzuk azt az esetet, amikor az őrült milicista lopva hazajött a szeretőjével Izraelből és egy egész kórházat sikerült megfertőznie, mindig jusson eszünkbe az, hogy milyen siralmasan kiszolgálja már hosszú évek óta egy egész ország az ellenzős sapkás és gumibotos intézeteket. Annak a milicistának az esete hű tükörképe Romániának: Nelu Lupu egy fiatal nyugdíjas, aki az egyik bukaresti polgármesteri hivatal alkalmazottja, fia a Román Hírszerző Szolgálatnál (SRI), menye a polgármesteri hivatalban, felesége a MAI belügyminisztérium (MAI) poliklinikáján dolgozik. Igen, ez az intézményi Románia, ennek az apparátusnak kell megvédenie és irányítania az országot! Talán majd megment ez a volt felügyelő a vírus fenyegetésétől, hisz ő is doktor(andusz). Ó, nem, mert csak közrendügyben doktorandusz, miután már mestere lett az európai integrációnak. Vajon miféle köze lehetne ennek az európai integrációhoz? Nos, jó emberek,

Románia költségvetéséből minden 4 lejből 1,2 lej a költségvetési apparátus bérére megy el,

vagyis ezeknek az országot vezető maffiózó családoknak az akaratától függ!

Itt az ideje felébrednünk, kedves románok, kiemelnünk a fejünket a hazugságok rengetegéből, ahova a politikusok éveken keresztül temettek bennünket. Azt tanították nekünk, hogy a globalizálás jó, mert a németek a mi nevünkben is kereskedhetnek az oroszokkal és a kínaiakkal, az „elitekhez” tartozó különleges nyugdíjasok pedig szelfiket készíthetnek a Nagy Fal előtt. Azt tanították nekünk, hogy a globalizálás jó, mert nekünk már nem kell egészségügyi maszkokat varrnunk vagy gyógyszereket készítenünk, mindezeket megkapjuk majd Kínából, Indiából vagy Vietnámból. Ezzel szemben mi mind ingatlanügynökké válunk. Azt tanították nekünk, hogy már semmivel sem kell törődnünk, mert majd törődik valaki Brüsszelben a mi nevünkben, például Adina Văleanu vagy Dacian Julien Cioloş. Nem kellenek már nekünk sertéstelepek, majd veszünk húst Lengyelországból, nem kellenek már gyógyszergyárak, majd Franciaországból importálunk gyógyszereket, nem kellenek már orvosok vagy kórházak, majd mind Bécsben vagy távgyógyítással kezeltetjük magunkat. Mi, nem bíztok a technológiában? Maradiak vagytok.

Nos, rendben, és akkor mi mit csinálunk? Mi mire vagyunk jók az EU-ban? Mi? Nos, mi „intézményekben” vagyunk a legerősebbek, a GDP legnagyobb arányát fordítjuk erre. Nálunk van még a legtöbb biztonságpolitikai doktor és a kisjenői (Chişinău) kleptokrata és románellenes rezsimek finanszírozásában jártas szakértő. És igen, mi vagyunk a legerősebbek a polgármesterek, a parlamenti képviselők, a miniszterek és a parlamenti tisztviselők terén, ezen a téren nagyon jól állunk. A szimpóziumokban és a megvalósíthatósági tanulmányok termelésében is első helyen állunk. És miénk a legkipihentebb elnök az egész EU-ban. A munkánkat pedig majd elvégzi Ursula, mert ő szorgosabb és ért a globalizáláshoz.

Így, a végén muszáj megemlítsem annak a helyzetnek a nevetségességét, amelybe Románia kormányzati serege helyezte magát. Miután a szemük sarkából figyelték, hogyan ront rájuk a Kínából a konstancai Moş Teacă (Anton Bacalbaşa egyik novellájának a főhőse – a szerk.) által behozott vírus, miközben ők az előrehozott választással foglalkoztak, most mindnyájan visszavonultak a számtalan Tóparti-villa (kormányzati üdülők – a szerk.) egyikébe, melyeket a nép nevében birtokolnak, a felszerelésükhöz tartozó pincérekkel és borospincékkel egyetemben. Vajon csak ennyit fejlődtünk az utóbbi 650 évben? Tudják, hol zajlik Boccaccio híres műve, a Dekameron? Egy fiesolei villában, 5 kilométerre Firenzétől, ahol hét fiatal lány és három fiatal fiú meghúzta magát a Mediciék városára 1348-ban lesújtó pestisjárvány elől. A kontinens lakosságát 670 évvel ezelőtt megfelezte a pestis, azaz a Yersinia pestis baktérium, mely Kínából érkezett a selyemúton egészen a Krímig, ahonnan hajók hozták el egészen a genovai kikötőig.