Jelen szöveg a Republica oldalon közölt cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.
Sokszor felmerült bennem: miként látnám hazánkat egy külföldi turista, sőt, egy hosszabb ideje itt élő külföldi szemén keresztül? Mivel szakmámból kifolyólag e téren kiváltságos vagyok, lehetőségem volt megismerni néhány litvánt, spanyolt, bolgárt, olaszt, lengyelt, egy franciát és egy portugált, akik szakmai céllal érkeztek Galacra (Galaţi), néhányan akár két vagy több hónapra is. Ami elég a tárgyilagos kép kialakításához, tekintettel arra, hogy erdélyi városokba, tengerparti üdülőhelyekre és Konstancára (Constanţa) is ellátogattak.
Végeztem egy kísérletet: összekapcsoltam bizonyos elmondott benyomásokat, bizonyos kérdésekre kapott válaszokat és sikerült körvonalaznom az engem foglalkoztató dolgokat.
Elsősorban Galacról fogok írni, mert – mint már mondtam – hosszabb ideig tartózkodtak itt. Először is
szinte mindnyájan megemlítették a koszt, a sok helyen heverő szemetet.
Aztán a gondozatlan növényzetet, a gyep és a gondozott fű helyett növő gazt, holott oly sok vizet láttak (a várost víz veszi körül), ami érthetetlennek tűnt.
Gyalogosan bejárva a központi részt azt kérdezgették, miért nem újítják fel a régi épületeket, miért nem hívunk le ehhez európai pénzeket. Nyár lévén, sokan megkérdezték, vannak-e uszodáink, akvaparkjaink, napozóhelyeink, mert szeretnek kikapcsolódni, szórakozni, vannak-e vízi járműves tavak, ahol vízi sportokat űzhetnek. A válasz természetesen negatív volt, ők pedig igyekeztek megértően hozzáállni.
Hallgatásba burkolóztunk. Mindnyájan megemlítették a város dunai helyzetéből fakadó potenciált, jelezték, hogy „mennyi mindent lehetne itt csinálni, méghozzá európai pénzekből”.
Kerékpárt akartak bérelni, hiszen sok sportoláshoz szoktak, de nem volt honnan és nem értették, hogy a városvezetés részéről miért nincs erre érdeklődés.
Azt mondták, nagyon jól állunk a vendéglők, kerthelyiségek terén, hogy az étel finom és viszonylag olcsó. Értetlenül fogadták, hogy nincsenek autópályáink, hogy csaknem 5 órát tartott 320 kilométer megtétele.
Amikor sétahajókázásra akartak menni, ezt sem tudtam nekik biztosítani, mivel nincsenek ilyen célú hajók, így az egyik bolgár és az egyik olasz a kompot választották, hogy átkeljenek a Dunán.
„Nagyszeben, Brassó? Egy másik világ!”
Egy részük Brassóba, sőt, egyesek még Nagyszebenbe is ellátogattak. Mindnyájukban ugyanaz az érzés alakult ki. Milyen messze vannak ezek a városok szó szerint és átvitt értelemben is. Az volt a benyomásuk, hogy azok egy másik világ, másik ország részét képezik. Nem értették, hogyan lehetnek ekkora fejlettségi különbségek ugyanazon ország területei között. Ugyanakkor mindnyájan szépeket mondtak rólunk, mint emberekről. Azt, hogy vendégszeretők, barátságosok, intelligensek, spirituálisak, de néha talán unottak és motiválatlanok vagyunk. Természetesen, nem hagyhatták szó nélkül a szép, csinos elegáns román nőinket.
Gépkocsikról beszélgetve a többség megjegyezte, hogy nagyon sok az új, drága modell és figyelemre méltónak tartották, hogy az emberek ilyesmibe fektetnek bele, holott nyilvánvaló volt számukra a nem túl magas életszínvonal. Valójában ezek a kontrasztok keltették fel a leginkább a figyelmüket. Nincsenek útjaink, utcáink, általában véve infrastruktúránk, de drága autóink vannak, melyekkel ilyen szörnyűséges körülmények között közlekednek. A portugál azt mondta nekem, hogy a látvány a 15-20 évvel ezelőtti hazájára emlékezteti, az egyik lengyel pedig azt, hogy
a város a nemtörődömség érzetét kelti benne, mintha feladtuk, mintha lemondtunk volna róla.
Ez elszomorított, de őszintén szólva, sokszor nekem is ez az érzésem.
Mindent egybevetve, érdekes az interakció olyan emberekkel, akik más mentalitású, kultúrájú, nevelésű és hagyományú országokból érkeznek és sohasem szalasztom el az alkalmat, hogy eszmét cseréljünk, amikor erre lehetőségem van.
És hogy happy end-del zárjam, el kell mondanom, hogy a spanyoloknak, a portugálnak és az olasznak ugyanaz volt a véleménye: kifelé siralmas a rólunk kialakult kép, de hosszabb ideig közöttünk élve teljesen megváltozott a véleményük. Rájöttek, hogy a románok másmilyenek. Elmondták, hogy kedvező képpel térnek haza, amit az ismerőseikkel is megosztanak majd, nevezetesen azt, hogy szép országunk van, ahova érdemes ellátogatni.