oké, kánaán
Szerző: Robert Adam
2019. október 12. szombat, 10:51
Kolbászból készült kerítést biztosan nem, ez tény. De ha megnézzük a rendelkezésre álló adatokat, esetleg rájövünk, hogy talán még sem volt olyan fene jó dolgunk a csodás kommunizmusban.
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a pressone.ro oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Minél távolabbra kerül időben Románia csatlakozása az EU-hoz (2007), a NATO-hoz (2004), vagy egy másik fontos időpont, a kommunizmus bukása (1989), annál ködösebbé válik a róluk bennünk élő kép. Az emberi emlékezet nem tárgyilagos.

Természetes dolog a múlt idealizálásának késztetése. A pszichológusok alaposan kitanulmányozták.

A jelennel szembeni elégedetlenség összefonódik a nosztalgiával.

Az emlékek olyan kirakós képeket szerkesztenek újra a múltról, amilyenek sohasem voltak a valóságban. Ezen kívül a múlt egyik momentumához való viszonyulás – bármilyen szubjektum esetében – a saját fiatal énjével való összehasonlítás csapdáját feltételezi. Az én elhomályosítja a képet.

A román kommunizmust vagy a kezdeti posztkommunizmust ritkán szokták e szemüvegen keresztül felülvizsgálni. Természetesen olyan politikai szereplők is léteznek, akik kihasználják a feltételezett paradicsomi múlthoz való viszonyulási tendenciát. Ők a legtöbbször Románia utóbbi két és fél évtizeden belül végrehajtott stratégiai választásait akarják megkérdőjelezni az eredmények leértékelésével. Összefoglalva, a következő kérdést szokták feltenni: mit adott nekünk az EU és a NATO?

A bírálók azzal érvelnek, hogy elhibázott volt a két döntés, mert Románia ma (a polgárain keresztül) – tetszőleges sorrendben – állítólag: szegényebb; egyenlőségmentesebb; korruptabb; kockázatoknak kitettebb; gyarmat vagy egyszerű felvevőpiac; az emigrálás következtében elnéptelenedett.

Röviden, sehol sem olyan rossz, mint nálunk.

A logikában a szalmabábérvelésként ismeretes ez a diskurzusbeli stratégia: a vitapartner érvét eltorzítják, hogy aztán megcáfolják és ezáltal bizonyítsák, hogy az illetőnek nincs igaza.

Itt nem áll szándékomban elemezni a rendszerellenes diskurzus összes fentebbi posztulátumát. Ezeket gyakran az a kényszeres törekvés is táplálja, hogy „olyan legyen az ország, mint a külföld”. Az utóbbi két évszázad modern Romániája a nyugati civilizációval való szinkronizálási vágyból (negyvennyolcasok, Eugen Lovinescu szinkronizmusa) kiindulva épült fel. Ez egy gyakran felületes, (eddig) sohasem teljesen végigvitt modernizálást eredményezett. A románoknak az EU-n belüli más országok felé történő masszív gazdasági migrációja elősegítette, hogy ez a viszonyulás Németországhoz, Nagy-Britanniához, Franciaországhoz, Olaszországhoz, Spanyolországhoz, újabban Svédországhoz vagy Dániához történjen.

Bogdan Murgescu történész 2010-es referenciamunkájában, a România şi Europa. Acumularea decalajelor economice (1500-2010) (Románia és Európa. A gazdasági lemaradások halmozódása (1500-2010) – a szerk.) című könyvében áttekintette Románia egy főre eső GDP-jének az utóbbi öt évszázadon belüli alakulását, nem a nagyhatalmakkal, hanem más perifériás országgal összehasonlítva, melyek 1500-ban nagyjából ugyanolyan gazdasági fejlettségi szinten voltak, mint a román fejedelemségek: Dánia, Írország, Szerbia.

Románia sohasem volt egyenlő szinten Németországgal vagy Franciaországgal, még a túlidealizált világháborúk közötti időszakban sem.

Sőt, a kommunizmus vége Dániától vagy Írországtól jóval lemaradva érte. Még a szintén kommunista Szerbiával (akkoriban Jugoszlávia részét képező szövetségi köztársaság) szemben is komoly lemaradásban volt.

Bár nem hallgatja el a korlátait, Murgescu az egy főre eső GDP-t használja egy állam fejlettségének értékelési kritériumaként. Mivel nem találtam jobb összefoglaló mutatót, ugyanezt a gyakorlatot fogom használni, de megváltoztatom az összehasonlítási alapokat. A posztkommunista Románia, hatévnyi iránytű nélküli bolyongás után, az összes politikai erő snagovi konszenzusával (1995) a (biztonsági forrás) NATO- és a (jólétet szavatoló) EU-csatlakozásra összpontosította a fejlődési stratégiáját. Eredményességének megítéléséhez más hasonló volt kommunista államok – a Moldovai Köztársaság és Ukrajna – eltérő opcióit kell mérlegre tenni.

A Moldovai Köztársaság és Ukrajna, Románia szomszédai, 1991 augusztusában, a Szovjetunió felbomlásával jelentek meg független államokként. 1991-ben a három ország egy főre eső GDP-je összemérhető (és a régióhoz képest nagyon alacsony volt): 1490 dollár (USD) – Ukrajna, 1249 USD – Románia (ez csak a fele volt az 1989-esnek), 832 USD – Moldova (15 százalékos csökkenés 1990-hez képest). Románia tehát elmaradt Ukrajnától (de nem sokkal) és nagyjából 50 százalékkal előzte meg a Moldovai Köztársaságot. 2018-ban a következőképpen nézett ki a három állam egy főre eső GDP-jének csökkenő sorrendje: Románia – 12.285 USD, Moldova – 3188 USD, Ukrajna – 3104 USD. Tehát Románia 27 év után négyszer nagyobb egy főre eső GDP-vel rendelkezik, mint a nem NATO- és EU-tag keleti szomszédai. Bár az adatok eredete itt más, nevezetesen a Világbank, ez a következőképpen néz ki grafikonon:

Ma csak Bukarest GDP-je akkora, mint az óriási, több mint 40 millió lakosú, de azért mégiscsak háború sújtotta Ukrajna GDP-jének a fele.

De lehet, hogy a különbség nem Románia EU-csatlakozásából adódik, mint inkább az addigi jobb gazdasági eredményeinek? Akkor vegyük a 2007-es adatokat, amikor Románia (és Bulgária) csatlakozott az EU-hoz. Ezek az eredmények: Románia – 8262 USD, Ukrajna – 3101 USD, Moldova (mely Vladimir Voronin alatt már hat éve tesztelte a kommunista restauráció jótéteményeit) – 1478 USD. Romániának már csaknem hatszor nagyobb egy főre eső GDP-je volt, mint a Moldovai Köztársaságnak és két és félszer több, mint Ukrajnának. Csakhogy 2003-ban, a NATO-csatlakozás előtti évben Románia egy főre eső GDP-je csak 2768 USD volt (Ukrajna – 1056 USD, Moldovai Köztársaság – 659 USD). Négy év alatt ez megnégyszereződött (akárcsak az akkor Európa-párti pályán haladó Ukrajna esetében), míg a Moldovai Köztársaságban csak megkétszereződött. Tehát Románia 27 év alatt tízszer nagyobb GDP-re tett szert, mint amekkora 1991-ben volt, a Moldovai Köztársaság négyszer nagyobbra, Ukrajna csak kétszer nagyobbra. A Moldovai Köztársaság esetében az utóbbi tíz év alatti növekedést a masszív, elsősorban európai támogatás lendítette előre.

2008 után Romániában már nem volt annyira gyors a GDP-növekedés.

Ennek a globális gazdasági válság volt a fő oka. De mindenképpen elég magas szintre jutott, ahol már nem lehetségesek a rövid idő alatti nagy ugrások. A Románia, illetve a Moldovai Köztársaság és Ukrajna közötti különbségek egyetlen nemzedék alatt – bár mindhárom ország nagyjából egy szinten jutott ki a kommunizmusból – a Németország (47 501 USD-s GDP 2018-ban) és Románia közötti szintig mélyült. Vagyis a 4 az 1-hez arányig.

A korrupció csökkentése és az ezáltal elősegített külföldi befektetések szintén az euro-atlanti integrációval együtt érkeztek. Persze, más mutatókat is figyelembe lehet venni, mint például a megélhetési költségeket. Mégis, ha netán újra azt hallják majd valakitől, hogy felteszi a költői kérdést: „mit adott nekünk a NATO és az EU?”, egyszerű a válasz: mi lettünk a nálunk kevésbé szerencsések Németországa.

comments powered by Disqus
Az elszigetelt falvak lakóinak sokrétű szolgáltatást igyekeznek nyújtani civil kezdeményezésből.
Bár ünnepelni talán még korai lenne, az ítélet ugyanis még nem jogerős, és mindez Romániában történik.
Hol szálljanak meg az idesereglő turisták, ha nincs elég férőhely?
A rettenet színháza mögött ott a gyógyítás, az átok mellett az áldás. A téma azért is aktuális, mert az ördögűzésnek napjainkban igazi reneszánsza van.
A parlament rábólintott a módosításra, így most jöhetnek a már megszokott, hónapokig tartó viták.
Igazán furcsa, hogy egy olyan ország államelnöke pózol kultúremberként, amely országban az olvasást nagyjából száműzték a közéletből. Van viszont állandó politikai hisztéria.
sőt, vissza kellene térnie oda, ahonnan elindult. Bukarestbe. Cristian Tudor Popescu írása.
De van egy rossz hírünk is: nem tudni, mennyire tojnak majd az illetékesek a szigorú törvényre.
Knónikus nemtörődömségben szenved szinte minden mioritikus vízió.
Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják. Ismét.
A fiatal építészeknek sikerült maguk mellé állítani pár tehetősebb vállalkozót, és az önkormányzattal is megegyeztek.
A hórukkpolitika és a villámreform legalább olyan veszélyes lehet, mint a balkáni halogatás.