A román hadsereg hosszú útja a XXI. század felé

Ha ma konvencionális háborúra kerülne sor, Romániának – újra – 30 évnél régebbi, egyes területeken pedig 40 évnél is régebbi technikára kellene támaszkodnia.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Szun-ce kínai tábornok, a híres kínai katonai stratégiai írás, az A hadviselés művészete szerzője azt mondta: „Egyetlen országot sem lehet belső cinkosságok nélkül meghódítani”.

Románia hadserege 1916-ban úgy lépett be a háborúba, hogy a puskák 70 százaléka az 1877-es függetlenségi háborúból származott. Negyed évszázaddal később, 1941-ben első világháborús fegyverzete volt. Ha ma konvencionális háborúra kerülne sor, Romániának – újra – 30 évnél régebbi, egyes területeken pedig 40 évnél is régebbi technikára kellene támaszkodnia.

Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy Oroszország létrehozott egy „vasfüggönyt” a Fekete-tengernél, ami a Krímen egy A2/AD (Anti Access-Area Denial, azaz behatolás-ellenes/tiltott övezet) övezetet is magába foglal. Nem hagyhatjuk szó nélkül az Orosz Föderáció által a Fekete-tengeren – hol bejelentetten, hol nem – végrehajtott egyre agresszívebb hadgyakorlatokat vagy az aszimmetrikus fenyegetéseket azokon a hadszíntereken, ahol a román katonák a NATO-szövetségesekkel együtt vannak jelen. Ne feledjük, hogy a második világháború idején, pontosabban 1941-ben nem a szövetségesek, hanem Oroszország volt az első ország, amely a ploieşti-i finomítókat bombázta és egy lépésre voltak attól, hogy egy Vorosilov cirkáló által vezetett harci csoporttal a tenger felől indított támadással megsemmisítsék Konstancát. A hat romboló közül kettő, a Moszkva és a Harkov az első vonalban harcolt. A csata végére a partvédelmi tüzérség az egyiket elsüllyesztette, a másikat megrongálta. Romániának akkor volt mivel harcolnia, még tengeralattjárói is voltak.

Orosz offenzíva a NATO keleti szárnyán

Egy rövid geopolitikai kitérő azoknak a politikusainknak, akik nem fogják fel, vagy nem akarják felfogni azt a veszélyt, aminek Románia ki van téve. Nemrég jelentősen felerősödött az orosz tevékenység Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában. Az ukrajnai fronton Vlagyimir Putyin orosz elnöknek sikerült meghatároznia a napirendet, meggyőzve francia kollégáját, Emmanuel Macron elnököt az úgynevezett Steinmeier-megoldás támogatására. A minszki megállapodásnak a részekre bontásáról van szó a következő normandiai csúcstalálkozón (Ukrajna, Oroszország, Franciaország, Németország). Moldovában Moszkva egy kedvező politikai elrendezéssel próbálkozik, melyben Moldova oroszbarát elnöke, Igor Dodon az európaiak által támogatott „oligarchátlanítás” ürügyén ügyesen megszerzi a korlátozatlan informális végrehajtó hatalmat. Ez annak az Európa keleti felében növekvő hatalmi űrnek a következményeként lehetséges, melyet az okoz, hogy az Egyesült Államok de facto kivonul a térségből, miközben az Európai Unió nem képes a helyére lépni.

A moldovai ügy rendkívül szemléletes, amikor a NATO keleti szárnyán zajló viharos orosz offenzíva megmagyarázására kerül sor. Ez – főleg – helyi politikai szövetségesek támogatásán és hatalomba juttatásán alapul, akiknek az a szerepük, hogy a célországok nevében elfogadják Moszkva agendáját és alkalmazzák a szuverenitás Oroszország által hirdetett mítoszát. A szeptember 18-i kormányközi találkozó, a moldovai–orosz gazdasági fórum nagyjából 1500 résztvevővel zajlott, Dmitrij Kozak orosz kormányfő-helyettest, különféle orosz régiók hivatalosságait és EU-országokból származó politikusokat is beleértve, akik fokozni igyekeznek kapcsolataikat Oroszországgal. Az orosz felet a mezőgazdasági miniszter, Dmitrij Patrusev, Nikolaj Patrusev fia vezette, aki az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egyik volt főnöke és jelenleg az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának a vezetője. Ezen események nyomán az orosz Kommerszant lap megkérdezte Dodon elnöktől, hogy Moldova kész lenne-e különféle stratégiai aktívumokat eladni orosz cégeknek. A kérdés elsősorban két létesítményre vonatkozott. A giurgiuleşti-i dunai kikötőre, mely amúgy összeköti Moldovát a Fekete-tengerrel, valamint a Kisjenői (Chişinău) Nemzetközi Repülőtérre. Moldova gazdasági struktúrájára és az ország kis méretére tekintettel néhány külföldi korporáció könnyen társadalmi turbulenciákba taszíthatja ezt a kelet-európai államot, vagy megzavarhatja a nemzeti választásokat, például a helyi piacok mesterséges bedöntésével. A tengeri és légi kikötők feletti ellenőrzés lehetővé tenné Oroszország számára, hogy biztonságosan Moldovába helyezhesse át a csapatait és a katonai felszereléseit, amit most nehezít az ország Ukrajna általi elszigetelése, mely Kisjenő és Moszkva között helyezkedik el.

A román hadsereg felszereltsége

Jelenleg aggasztó a román hadsereg felszereltségének állapota. 30 éven keresztül csak meddő ígérgetéseket kaptunk. Emlékszem arra, amit a volt háborús tudósító regényíró, az irodalmi Nobel-díjas Ernest Hemingway mondott: „Amikor magadhoz térsz, próbáld betartani a részegen tett ígéreteidet. Így megtanulod majd befogni a szádat”.

Szinte teljesen híján vagyunk a modern harci technikának, bizonyos területeken pedig teljes mértékben hiányzik a harci technika, így aztán még mindig a T55-ös a fő páncélosunk (ami az 1960-as évek közepén jó tank volt), még mindig vannak TAB-60, TAB-71 típusú páncélozott csapatszállítóink, a légvédelmünk a múlt század 60-as, 70-es évekbeli rendszereken alapul, inkább csak díszként szolgálva, nincs elég katonai teherautónk, nincs elég 4×4-es páncélozott járművünk, olyan hadihajóflottánk van, mellyel nem igazán megyünk sokra válság esetén (a tengerészet 1986-ban kapott utoljára egy szovjet gyártmányú korvettet), a T22R típusú fregattok pedig nincsenek felszerelve egy tengeri csatához szükséges katonai technikával, nincs elég harci repülőnk, nincsenek korszerű (támadó vagy többfeladatú) helikoptereink, nem rendelkezünk elegendő drónnal, nincs korszerű tüzérségünk (továbbra is csak vontatott ágyúkat használunk), nincsenek közepes és nagy hatósugarú taktikai rakétáink, a gyalogság felszereltsége távol áll a NATO-standardoktól.

A néhány éve érkezett néhány tíz viszonylag korszerű páncélos és az újabb Piranha típusú páncélosok, majd a Patriot-rendszer és egy HIMARS-rendszer beszerzése, amúgy több száz ócska, műszakilag elavult és erkölcsileg megkopott páncélos, szállítójármű, ágyú és fegyver – így néz ki a szárazföldi erők, a román hadsereg fő katonai kategóriájának a jelenlegi kemény látlelete. Itt-ott találkozhatunk új felszerelésekkel, de összességében ez túlságosan kevés a NATO tizedik legnagyobb méretű tagjának hadserege számára. Az új beszerzések késlekedtek, a korszerű páncélosok egyesével jönnek, az új rohamfegyverek és a szövetségével azonos standardú lőszerek bevezetése még csak itt-ott történt meg és egyelőre nem világos, hogy mikor lesz egy új és modern fő harci páncélos.

Románia 14.000 szállítójárművet gyártott a szovjet hadseregnek. A Varsói Szerződés országait Romániában, Moreni-nél gyártott szállítójárművekkel látták el. Kelet-Németország megszűnésekor Németország Törökországnak adományozta ezeket a szállítójárműveket. A törököket még a 90-es években is a román szállítójárművekkel lehetett furikázni látni. Mit tettek a politikusok? A gyárat a 60-as évekbeli műszaki szinten hagyták és így az kiesett a más európai cégekkel folytatott versenyből. Az állam három éve folytat tárgyalásokat a német Rheinmetall céggel, mely 400 TBT 8×8 Agilis típusú kétéltű páncélozott szállítójárművet szeretne Romániában legyártani. A németek eltökéltek és biztosítékokat adnak arra, hogy 2020-ig kigördül a kapun az első jármű. Egyelőre szavak!

Hirdetés

Azért mondtam ezeket a dolgokat, talán egy kicsit drámai hangon, hogy ti, akik ezeket olvassátok megértsétek, hol tartunk 30 évnyi eredeti, mioritikus, román demokráciában, vagy ahogyan a kapitalizmust a politikusaink még nevezik. Nézzétek el nekem a keményebb megfogalmazást, de azt hiszem, hogy még mindig egy felújított Peresztrojkában vagyunk, holott megpróbáltuk és egyes területeken sikerült is nyugati értékek alapján fejlesztenünk a román társadalmat.

És mégis, talán azért, mert létezik ez a felszereléseken túli tény, a román hadsereg rendelkezik a talán legértékesebb és legfontosabb forrással: az emberekkel – a hűségüknek elkötelezett igazi profikkal.

Miután 2018 egy újabb katasztrofális évnek bizonyult a román hadsereg felszerelését illetően, a Védelmi Minisztérium semmilyen jelentős katonai beszerzést sem lévén képes befejezni, a védelemre biztosított 2 százalékos GDP-arány ellenére, 2019 sem lesz jobb. Két pályázat, a korvetteké és a teherautóké, máris kudarcba fulladt. Már nem is tudjuk, hogy ki vezeti a fegyverzetért felelős főosztályt. Ott gyakran cserélődnek a vezetők és nem szakértők, hanem párttagok. Úgy tűnik, a román hadsereg beszerzési programjainak csak az a feladatuk, hogy bizonyos politikusok „hozományát” növeljék, mert valójában rejtett érdekek állnak mögöttük. Az utóbbi években a Parlamentben nyolc beszerzési programot fogadtak el, több tízmilliárd euró összértékben. Ennek megfelelően, bizonyos jelentős politikai és pénzügyi erőfeszítések nyomán, melyek – legyünk becsületesek – 1999 környékén kezdődtek, a román légierőt sikerült felszerelni az első – használt – F-16-osokkal, szerződések születtek fejlett rakéták beszerzéséről és egy zaklatott pályázat után folyamatban van egy beszerzési pályázat négy többfeladatú korvettre.