f***ból, p***ból katedrális
Szerző: Radu Paraschivescu
2019. október 9. szerda, 10:44
Kulturális vitaindító: a kiváló tollú Radu Paraschivescu azt állítja, mocskos száj terén a románok simán verik a magyarokat! Nos, igaz ez?
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Newsweek oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A kárpáti pornóságban járatos szakértők azt állítják, a jó román büszkeségének van egy lexikális-frazeológiai leágazása. Másképp mondva, gazos beszéd terén kevesen képesek lekörözni minket.

Mocskosszájúság terén ráverünk a magyarokra, a nemi szervek szinonimáiban pedig az angolokra is.

Hozzánk képesek az olaszok holmi művirágok, a franciák pedig szégyenlősen kipirult katekéták. Testközelből vizsgálva a helyzetet az ember úgy érzi, senki sem gyalázkodik kegyetlenebből a románnál – érzelgősen vagy viharosan, csintalanul vagy apopleptikusan. Az orosz, a görög, a lengyel, a horvát és a török elismeri a vereséget.

A román gyalázkodás vihara reggeltől estig életbe lépteti a vörös kódot, évszaktól, kormányzattól vagy a bolygók állásától függetlenül. Amit a nyelvészek, antropológusok, mentalitás-szakértők és lélekbúvárok még nem mondtak el nekünk: az ok, amiért a román káromkodásnak általában véve két fétisszóra van szüksége, melyek egyben a bizalom kettős bástyáját is jelölik.

E két szó az anya és az egyház.

A származási helyre való küldés a kibocsátó kötelező arzenáljának része. Nincsen semmi sava-borsa annak a káromkodásnak, mely nem hordozza az ölében azt az ölet, amelyből az ember származott. És magától értetődik, hogy a sértegető nem gondol a következményekre. A gyalázkodás a lényeg, nem a kimondásával vagy leírásával járó kockázatok.
Így fajult odáig a helyzet, nagyjából öt évvel ezelőtt, hogy az egyik bukaresti stadion lelátóján a gúny és idegengyűlölet szelében ott loboghatott egy felirat, melyet magyar nyelven írtak a valamelyik európai kupában zajló mérkőzés lejátszására érkezett ellenfélnek:

„Meddig tartja magában a magyar nő a szart? Kilenc hónapig.”

Az UEFA ötvenezer eurós büntetéssel díjazta a szervező csapatot az ocsmányságért, de ez nem számított. Az Erdélyt tőlünk, mint mindig, elrabolni érkezett ellenség anyjára az intim pontján sikerült csapást mérni. A dolgok egyértelműek, amikor valakit visszaküldenek oda, ahonnan kijött: a szaporítószerv emlegetése egyszerre érinti a sértettet (közvetlenül), és az őt megszülőt (közvetve).

Nagyon gyakori eset, hogy maga a sértett vár el differenciált bánásmódot. „Engem nyugodtan gyalázhatsz, de anyámat ne bántsd, mert baj lesz.” Bárkibe beleköthetsz, kivéve a szülőt, a természet forrását, az élet kútját, a világra hozó lényt.

Ezért megbocsáthatatlan a vaginális sértés, míg származékai, melyekben a birtokos esetbe helyezett „anyát” más anatómiai meghatározások kísérik („anyád torka”, „anyád szája”) (románul: „gâtul mă-tii”, „gura mă-tii” – a szerk.), az előbbihez képest elfogadhatóvá válnak.

A gyalázkodók gondolkodásmódjában az anyag szakralitása a szakralitás anyjával párosul.

Az egyház felmérésről felmérésre a legnagyobb közbizalmi tőke birtokosa, melyet egy intézmény felhalmozhat. Következésképpen fő forrássá válik a román gyalázkodás barokkjában.

Ahogy családi téren nincs apás, anyósos, sógoros, násznagyos vagy vős káromkodás, az intézmények szintjén sincs a hadsereget, rendőrséget,  elnöki hivatalt, parlamentet, szakszervezeteket, kormányt, tűzoltókat vagy a közbizalom nagyobb vagy kisebb központjait érintő gyalázkodás.

Az anya és az egyház a román érzékeny pontjai, ez pedig elsősorban a káromkodás szerkezetében érhető tetten, vagyis inkább az architektúrájában, mint a metafizikájában. Persze, kerek szintetizmusában az „anyád egyháza” (románul: „biserica mă-tii” – a szerk.) a tökéletes gyalázkodás, amellyel a sértegető mindkét magszót felhasználja.

De nem szabad megfeledkezni a gyalázkodások egész repertoárjáról, melyekben

az „anya” egy rakás hasonló jellegű szóval kapcsolódik össze: húsvét, istenek, anafora, szentostya, kereszt, szentáldás, sír, halottak.

Egy ájtatosságba ennyire jól beburkolózott nemzethez, egy olyan néphez képest, mely kész órákig sorba állni, hogy ereklyéket simogasson, csókolgasson, az a könnyedség, amellyel egyházias gyalázkodásokat gyárt, el kell ismernünk, gyanús.

comments powered by Disqus
Az elszigetelt falvak lakóinak sokrétű szolgáltatást igyekeznek nyújtani civil kezdeményezésből.
Bár ünnepelni talán még korai lenne, az ítélet ugyanis még nem jogerős, és mindez Romániában történik.
Hol szálljanak meg az idesereglő turisták, ha nincs elég férőhely?
A rettenet színháza mögött ott a gyógyítás, az átok mellett az áldás. A téma azért is aktuális, mert az ördögűzésnek napjainkban igazi reneszánsza van.
A parlament rábólintott a módosításra, így most jöhetnek a már megszokott, hónapokig tartó viták.
Igazán furcsa, hogy egy olyan ország államelnöke pózol kultúremberként, amely országban az olvasást nagyjából száműzték a közéletből. Van viszont állandó politikai hisztéria.
sőt, vissza kellene térnie oda, ahonnan elindult. Bukarestbe. Cristian Tudor Popescu írása.
De van egy rossz hírünk is: nem tudni, mennyire tojnak majd az illetékesek a szigorú törvényre.
Knónikus nemtörődömségben szenved szinte minden mioritikus vízió.
Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják. Ismét.
A fiatal építészeknek sikerült maguk mellé állítani pár tehetősebb vállalkozót, és az önkormányzattal is megegyeztek.
A hórukkpolitika és a villámreform legalább olyan veszélyes lehet, mint a balkáni halogatás.