Az igényesség iskolapéldája: csak diplomás takarítónőt hajlandó fölvenni egy erdélyi gimnázium

És a letöltött szolgálati időt is több évtizedben szabta meg.
Hirdetés

Öröm és boldogság lehet a Mária román királynéról elnevezett gyulafehérvári művészeti gimnáziumba járni, a vezetőség ugyanis annyira igényes, hogy még takarítónőnek sem alkalmaz akárkit.

A gimnázium által feladott álláshirdetésben 30 éves szakmai tapasztalatot követelnek meg a jelentkezőktől.

Az iskola igazgatója készségesen elmagyarázta, miért keresnek ilyen hosszú szolgálati idővel rendelkező, veterán takarítót.

Mint elmondta, osztályonként 27 és 34 fő közötti diáklétszámmal kell számolni. A takarítónőnek egész nap a folyosókon kell lesben állnia, és amint egy osztályterem kiürül, ki kell takarítani, a szemetet szelektíven szét kell válogatni és kivinni, a mosdókat pedig óránként föl kell mosni és ki kell fertőtleníteni.

Erre pedig nem alkalmas akárki, egy ilyen felelősségteljes munkakör betöltéséhez nagy szakmai tapasztalat kell – mondja az igazgató.

Hirdetés

A három évtizedes szakmai tapasztalat ráadásul még nem minden. Az alkalmas jelentkezőtől elvárják, hogy középfokú végzettséggel rendelkezzen. De az érettségi diploma sem elég: emellé még egy épületek takarítására feljogosító tanfolyam elvégzését is feltételül szabták, meg egy olyanét is, amelyen a jelentkező elsajátította a higiéniai szakterminológiát.

Ez már valójában nem is takarítónői, hanem higiéniai menedzseri munkakör.

Ám sajnos egyelőre még senki nem jelentkezett a hirdetésre.

Nem is értjük, miért.

 

Hirdetés