Jelen szöveg a Marginalia oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Nicolae Ceauşescu törekvése kozmogonikus volt: hivatásos forradalmárként és megbánást nem tanúsító kommunistaként az volt az álma, hogy világra segítse a szocialista nemzetet és az otthonául szolgáló Romániát. Nicolae Ceauşescu törekvése démiurgoszi volt: az volt az álma, hogy energián és utókoron keresztül azon uralkodók mellé kerülhet, akiket – sután – meghamisított a pártképek őrült világa. Nicolae Ceauşescu törekvése alapítói volt:
az volt az álma, hogy belevésse saját szavait és délibábjait a románok szimbolikus testébe.
Márpedig a sors teljesítette ezt a – csak látszólag meggondolatlan – törekvését. A szovjet megszállás traumájából és a deji (Gheorghe Gheorghiu-Dej kommunista vezetőről van szó – a szerk.) bűnből kirügyező román kommunizmus a ceauşizmusban érte el virágzását és maximális expanzióját. Nicolae Ceauşescu – úgy, ahogy egyetlen más vezetőnek sem sikerült a legújabb kori történelmünkben – létrehozott egy államot, egy népet és egy társadalmat: a kultúrától az intézményekig és a kollektív nosztalgiáig, az általa 1989 decemberében hátrahagyott Romániából semmi sem választható el a szellemétől. Azzal az életerővel, mellyel rombolt és azzal a dühhel, mellyel épített,
Nicolae Ceauşescu valóban Alapító, Prométheusz volt, aki felszabadította az energiákat, melyekből a szocialista Románia táplálkozott.
Az azóta eltelt harminc év elnéző volt építményeivel, árnyékuk rágvetül arra a világra, melyet ő – grandiózusan – elképzelt magának. Románia Szocialista Köztársaság városai magukon viselik keze nyomát. A mára lepukkant tömbházakkal övezett sugárutak, melyek földszintjén a zálogházak a közösség testébe fúródó elszegényedést és promiszkuitást idézik fel, ezek a közösségi emlékezetek fölé és a lerombolt szeretet emléke fölé épített sugárutak, ezek a felcserélhető és gigantikus sugárutak, ezek a sztálinista monumentalitást és észak-koreai utálatosságot egyesítő sugárutak, ezek a jövő laboratórium-gyárai felé vezető sugárutak, ezek a sugárutak maga a haza, melyben a sokoldalúan fejlett szocialista társadalmat elkötelezetten és tudatosan építő új ember lakott.
Ő, az új ember az a teremtmény, akit a ceauşiszta rend a jövő téglájaként hátrahagy.
Ő, az új ember, egy elvetélt modernizálás tövéből kinőtt mutáns, ő, az új ember, világok között felfüggesztve és emlékezetétől megfosztva, ő, az új ember, a társadalmi homogenizálás és a demográfiai mérnökösködés gyümölcse, ő, az új ember, aki nem ismeri a múltat és nincs más jövője, csak az imposztorság iszonyatos középszerűsége, ő az igazi alapja ennek a harminc évnek, ő népesíti be a fészénés (FSN = Nemzeti Megmentési Front – a szerk.) rezsimek hatalmi szintjeit, ő adja a kommunizmus utáni társadalomnak a kliensrendszer és cinkosság destruktív mohóságát,
ő Adrian Năstase, ő Liviu Dragnea, ő Viorica Dăncilă, ő van benne mindenben és mindenkiben.
Ceauşescu, az Alapító nemcsak a jövő talaját gyarmatosította, de a nemzeti sztálinizmus óriási tematikus élményparkjává vált múlt göröngyös területét is. A ceauşizmus biztosítja a mintát, melyben minden idegengyűlölő, autarkiás és őrült áramlat magára talál majd, a „Vatra Românească”-tól és Román Nemzeti Egységpárttól (PUNR) a mai virtuális világ dákopata és putyinista társulásaiig. Minden alkalommal, mikor a kortárs demagógia könnyekkel terhes hangon a szuverenitásától megfosztott, nyugati rabságban sínylődő Románia siralmas és lábbal tiport állapotára hivatkozik, egy másik hang tör a felszínre, annak a hangja, aki géta ködbe és középkori erdőkbe kapaszkodott fel, hogy saját zsarnokságát legitimálja.
Ceauşescu, az Alapító gyökeret eresztett Románia talajába,
melyből a frusztrációk, az ellenséges érzések, a demagógia, az etnokrata őrület, az autarkiás késztetések és az intézményesített korrupció rendje táplálkozik. A nyolcvanas évek haldokló nemzeti sztálinizmusa összehozza egymással a nacionalista terjengősséget és a politikai metasztázist: a Román Kommunista Párt (PCR) és a Securitate köré szervezett kapcsolati rendszer átlépi 1989 határvonalát és eljut egészen hozzánk. A ceauşizmus a fészénizmuson és a Szociáldemokrata Párton (PSD) keresztül fennmarad és magának a poszt-kommunizmusnak válik a modelljévé: három évtized után a pészédés imposztorság tanulatlan agresszivitása azokat az időszakokat idézi fel, amikor a pártaktivisták uralkodtak a szocialista rabszolganemzet felett. Ceauşescu, az Alapító köztünk van.