Egy nejlonzsákba tekerve, meztelenül földelték el a brassói neurológia egyik betegét

Egy helyi jogvédő szervezet legalábbis fotókra hivatkozva ezt állítja.
Hirdetés

Nagyon úgy fest a dolog, hogy igencsak kegyeletsértő módon „helyezték örök nyugalomra” a brassói neurológiai és pszichiátriai kórház egyik betegét. Az esetre egy helyi emberi jogi egyesület hívta fel a figyelmet. Közleményükben fotókra hivatkozva állítják, hogy a kórház egyik elhunyt páciensét meztelenül, egy műanyag zsákba „csomagolva” temették el, holott a betegeknek be kell fizetniük előre a temettetési költségeket, amit a férfi vélhetően meg is tett.

A kórház ráadásul azzal reklámozza magát, hogy pácienseikkel mennyire emberségesen bánnak, és hogy az általuk befizetett összegek jó kezekben vannak.

Az elhunyt férfi esetében inkább arról lehet szó, hogy a pénzét valaki jó kezei lenyúlták, ezért nem jutott még koporsó sem a szerencsétlennek.

A közlemény ráadásul azt is megemlíti, hogy egyes források szerint a beteget előtte ketrecben tartották – de ebbe már bele se merünk gondolni.

A Mediafax megkeresésére a kórház igazgatója, Florin Bîgiu elismerte, hogy az emlegetett képek sajnos hitelesek lehetnek, és hogy már folyik a belső vizsgálat. Az ügyben a hatóságok is nyomoznak, mert az a dolguk.

Hirdetés