Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az Európai Unió új kormányában, a von der Leyen-bizottságban a magyar Trócsányi Lászlót, Orbán Viktor brüsszeli küldöttét jelölték bővítési és szomszédsági biztosnak. Vagyis ő lesz az, aki Szerbia csatlakozási tárgyalásait, valamint a bonyolult balkáni régió többi ügyét fogja kezelni. Orbán bizalmi embere hozza majd be Szerbiát az Unióba és békíti majd ki Koszovóval. (Egyelőre nem biztos, ugyanis az Európai Parlament jogi bizottsága csütörtökön Trócsányi László jelöltsége ellen szavazott, összeférhetetlenségre hivatkozva – a szerk.)

Orbán Viktor nem szokványos politikus, neki nem politikai programja, hanem víziója van Magyarország számára,

amelyet egy olyan Európa valóságába vetít bele, mely úgy tesz, mintha nem értené meg a személyiségét. Az ember megértéséhez el kell mondani, hogy Orbán Viktor a világ azon kevés vezetőjének egyike, akik megengedhetik maguknak a luxust, hogy heti egy napot olvasásnak szenteljenek; hetente egy napon senki és semmi sem térítheti el az olvasástól Orbánt. Valószínűleg, hogy mindaz, amit olvas, azt a tervét tökéletesíti, mely túl nagy egy ilyen kicsi országnak.

A szinte élethossziglan kinevezett magyar kormányfő olyan Magyarországot álmodott meg, mely Közép-Európa vezetője lesz, de nemrég lemondott erről, amikor megértette, hogy a magyar terület, gazdaság és demográfia mérete nem jogosítja fel őt arra, hogy ilyen státuszt reméljen. Sőt, abban a térségben Lengyelország képzeli el magát vezetőnek, nagy magabiztossággal és elég jogosan, Ausztria és Csehország pedig sokkal erősebb és szofisztikáltabb gazdaságok, mint Orbán szerény hazája.

Ilyen körülmények között a magyarok vezetője, hozzáértő módon, átértékelte regionális hatalmi vízióját és

egy balkáni világot vezető Magyarország képét tervezte meg.

Orbán álmának végső pontja, szimbolikus értelemben, valószínűleg az, hogy a Hagia Szophiában megkoronázzák egy bizánci ihletésű balkáni birodalom Császárává, Basileus Balcaniconná, βασιλεύς Βαλκανική-ná.

Az újjászületett magyar nagyság álmának útjában csak Románia azon természetes végzete képezi az egyetlen akadályt, hogy ihletet adjon és befolyásolja a balkáni térséget. Románia Magyarországnál több mint kétszer nagyobb ország, a románok kétszer többen vannak, a gazdaságunk pedig jócskán meghaladja a magyart annak ellenére, hogy azonos ligában vannak. Ennek ellenére Orbán maga mellett tudhatja a bukaresti vezetők elkötelezettségének, valamint vezetőink bármiféle regionális törekvésének hiányát. Úgy tűnik,

Bukarestet sokkal jobban érdeklik az apró, rövidtávú belpolitikai tétek,

mint azon régió politikai és gazdasági központjába állni, melynek része.

Szlovéniát négy hónappal ezelőtt, áprilisban jelentős botrány rázta meg: a helyi Mladina újság leleplezte, hogy az Európai Unió egyik magas rangú tisztségviselője, egy bizonyos Székely P. István arra használta fel a tisztségét, hogy elősegítse az Abanka szlovén bank a magyar OTP bank általi megvásárlását (forrás: itt) (az ügyről sem más angol, sem magyar forrást nem sikerült találni – a szerk.).

Ugyanakkor derült ki számos olyan ügylet is, melyeket Magyarország a hajdan jugoszláv kis országban hajtott végre: a szlovén kormány az Orbánhoz közelálló Balogh Imrét nevezte ki a DUTB d.d, a banki aktívumokat kezelő ügynökség, vagyis magának az Abanka bank eladójának az élére, négy évvel korábban, pontosan azért, hogy „előkészítse” ezt a privatizációt, ezzel egyidejűleg pedig a FIDESZ (Orbán pártja) egyik tagját, Urbán Lászlót, helyezték egy másik bank, a szintén az OTP tulajdonában lévő NLB élére. Mindez a ljubljanai magyar nagykövet, Szilágyiné Bátorfi Edit és a szlovén központi bank kormányzója, Bostjan Vasle közötti rendkívül szoros kapcsolat közepette zajlott.

Ezek a leleplezések nem tettek egyebet, mint felidézték a közvéleményben azokat a módszereket, amelyekkel Budapest beszivárog a balkáni gazdaságokba:

az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) horvátországi megfelelője, az USKOK 2011-ben jelentős nemzetközi botrányt robbantott ki olyan bizonyítékok bemutatásával, melyek szerint a volt zágrábi kormányfő, a most börtönben ülő Ivo Sanader 10 millió eurót kapott kenőpénzként Hernádi Zsolttól, a magyar MOL cég igazgatójától, hogy átengedje a magyaroknak a horvát olajcég, az INA vezetését, amelyben a MOL a 2003–2008-as időszakban, egy akkoriban erősen gyanúsnak tartott privatizáció révén megszerezte a részvények több mint 47 százalékát.

A horvátokban erős ellenérzések vannak a hajdani hűbéri hatalom Budapesttel szemben, így aztán Andrej Plenkovic kormányfő kemény kampányt indított az INA magyarok kezében lévő részvénycsomagjának visszavásárlásáért, egyelőre sikertelenül (forrás: itt).

Különben a magyarok már 2011 óta megtagadják egy európai letartóztatási parancs végrehajtását egy magyar állampolgárral szemben, akit egy magas rangú horvát hivatalosság lefizetésével vádolnak. Az ügy egészen az Európai Unió Bíróságáig eljutott (a C-268/17-AY. számú ügy, forrás: itt). Mintha már láttuk volna ezt a filmet. Vagy talán már elfelejtették Markó Attila RMDSZ-es képviselő ügyét, akit a híres Bica-ügyben kiadott előzetes letartóztatási engedély Budapesten ért, Orbán kormányfő nyíltan vállalt védelme alatt?

Az Orbán-kabinet mindezeket a régió gazdasági uralására irányuló koordinált és módszeresen végrehajtott erőfeszítéseket

azzal az egyetlen céllal kezeli, hogy jelentős súlyt adjon Magyarországnak a Balkánon.

Nos, miközben Magyarország a világ 56. gazdasága (PPP-módszertan szerinti 325 milliárd USD-s GDP-vel), Románia a PPP-módszertan szerinti 542 milliárd USD-s GDP-jével a világ 41. gazdasága. Ám a gazdasági teljesítménybeli különbség a szomszédainknak kedvez, ugyanis nekik több mint 33 000 USD az egy főre eső GDP-jük, míg nálunk még a 28 000 USD-t sem éri el. Magyarország nem annyira a mi és az ő gazdasága közötti méretkülönbségbe „ütközik” bele, mint inkább abba, hogy egyre közelebbinek tűnik a két gazdaság kiegyenlítődése, elfeledtetve a 90-es éveket, amikor Magyarország más ligában játszott:

Magyarország saját gazdasága szerény méretének kompenzálására figyelemre méltó „nemzetköziesítést” hajtott végre, exportjai (általában véve a külkereskedelem) GDP-n belüli arányának lenyűgöző küszöbeit érve el:

Magyarországon a külkereskedelem a GDP 175 százalékát teszi ki, a mi 75 százalékunkkal szemben…

Az erős Magyarország térségbeli érvényesítésének második útja nagy cégek megerősítése,

lehetővé téve ezek expanziós eszközökként történő felhasználását, így aztán Magyarországnak 71 cége van a térség 500 legnagyobb vállalata között, sokkal több mint nekünk (alig 56 ilyen cég). És miközben a legnagyobb magyar cégnek, a MOL-nak több mint 15 milliárd eurós árbevétele van, a legnagyobb cégünk, a Dacia alig éri el az 5 milliárd eurós árbevételt. Néhány nagy bajnokkal a portáján Magyarország piacokat kaparintott meg a szomszédságában. Íme, például, a MOL-birodalom földrajzi struktúrája:

Vagy az OTP-birodalomé:

Mi? Á, igen, a Banca Transilvania nemrég megvette Moldova Köztársaság harmadik legnagyobb bankját…

A magyar érdekérvényesítés harmadik útja a regionális kezdeményezések átvétele és saját célra való felhasználása.

Ennek megfelelően, amikor megjelent a Három Tenger Kezdeményezés, Budapest megnézte jobban a fényképet és rájött, hogy a lengyel kezdeményezés közepén helyezkedik el:

És akkor miért ne használja ezt ki és miért ne alakítson ki egy olyan energetikai és szállítási infrastruktúra felvázolására összpontosító napirendet, mely regionális központtá (hub), Közép-Európa és a Balkán, Lengyelország és Balkán közötti összekötő kapoccsá változtatja Magyarországot? Ám miként minimalizálhat egy akkora országot, mint Románia? Egyszerűen, kis szerepet szánva neki és elérve, hogy az autópálya-projektek csak hazánk szélét érintsék (a megadott térképen a Via Carpatia közlekedési folyosó minden országnak csak a „szélét” érinti! – a szerk.):

A jelenlegi fő gázvezetékek elkerülik Magyarországot, az oroszok pedig teljesen ki akarják zárni a tranzitútvonalból Ukrajnát. Ilyen körülmények között miként válhatnak a magyarok hub-bá? Egyszerűen, meggyőzik a románokat, hogy építsenek meg egy vezetéket, amelyen a fekete-tengeri gáz eljut… Budapestig:

Természetesen a Tuzla–Podişor kiterjesztésről van szó, ami a BRUA-n keresztül fogja küldeni a tenger alól kitermelt gáz szinte teljes mennyiségét. Fenntartásaik vannak a románoknak e tervvel kapcsolatosan? Nem baj, Orbán talál majd magának erős ügyvédeket, az Exxon-csoportot és Trump elnököt. Hogyan kerülhetett sor arra, hogy Magyarország az Exxon szövetségese lett, mely cég állítólag a román gázt majd kitermeli? Egyszerűen, célul tűzte ki ezt magának és végig is vitte…

Orbán a Balkán meghódítása felé vezető megingathatatlan útján bármit felhasznál, amit csak tud,

az új selyemúttal kapcsolatos kínai kezdeményezést (One belt, one road – OBOR) is beleértve, hogy olyan vasúti fővonalat építsen ki, amelyik teljesen kiszorítja Romániát a regionális dél-észak útvonalból:

Orbán szintén a kínaiakra támaszkodik a Budapest–Kolozsvár vasútvonal megvalósításában is:

És annak bebiztosítása érdekében, hogy Románia sohasem lesz elég erős ahhoz, hogy komoly játékossá váljon, Orbán Viktor minden erőfeszítést megtesz, hogy az OECD-n kívül tartsa: Budapest blokkolja Románia meghívását ebbe a szervezetbe.

Orbánt némiképpen csodálni lehet azon ügyessége miatt, amellyel a térség vezetőjévé válik, kiszorítva az egyetlen országot, melynek érvei lehetnének ebben a vállalkozásban.

Egy olyan ember, aki gigantikus projektekbe vonja be Oroszországot és Kínát és ugyanakkor megszerzi az amerikai támogatást a román források kitermeléséhez, minden kétséget kizáróan tele van eltökéltséggel.

Ugyanez az ember, akinek két házi cégén (MVM és MET) keresztül sikerül monopolizálnia a potenciális román gázexportot, miközben arra szólítja fel a románokat, hogy a saját pénzükből építsék meg a Fekete-tengertől húzódó vezetéket, újra csak víziót és eltökéltséget bizonyít. Mégiscsak ugyanarról az Orbán Viktorról beszélünk, aki az Európai Unió mechanizmusain keresztül Magyarországnak nyújtott totális német védelemnek örvend, miközben Románia egy jelentős német projekt (az Északi Áramlat-2 vezeték) megakadályozásáért háborúzik Berlinnel.

Végső soron számomra az tűnik furcsának vagy riasztónak, hogy az RMDSZ parlamenti szavazatai iránti szerelemből senki sem látja világosan mindezeket a dolgokat a logikai alakulásukban.

Vajon az annyira beképzelt és annyira mindentudó politikusaink miért pont a magyaroknak ezt az óriási és koordinált erőfeszítését nem látják, hogy új bizánci császárrá koronázzák Orbán Viktort?

Főleg, hogy ugyanaz a Trócsányi László lesz az a biztos is, aki a Kisjenővel (Chişinău) fenntartott kapcsolatokat kezeli majd. Nos, ha már amúgy is az a célunk, hogy Moldova Köztársaságot közelebb hozzuk az EU-hoz, akkor talán megtesszük majd a koordinátor Trócsányi László karmesteri pálcája alatt. Különben is, az év elején az OTP Bankot érte a megtiszteltetés, hogy megnyissa a bált, amikor megvásárolta a Mobiasbanca Groupe Societe Generale, Moldova negyedik legnagyobb, 13,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkező bankjának a 87,85 százalékát…