// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Mit jelent és hogyan érinti a pénztárcáját, hogy életbe lép a PSD2?

// HIRDETÉS

Szögezzük le, ennek semmi köze a PSD-hez, még ha megtévesztő is az új EU-s irányelv neve.

Ha eddig nem tudta, akkor most tőlünk megtudhatja: két nap múlva belépünk a digitális pénzügyek új korszakába, ami egy olyan „szép új világ” kezdetét jelenti, melyben teljesen átalakulnak a pénzügyi szolgáltatások. Azt már megfigyelhettük, hogy az utóbbi években az úgynevezett fintech cégek révén sorra jelentek meg az új technológiák. Ma már nincs abban semmi rendkívüli, hogy valaki a mobiltelefonja segítségével fizet bevásárláskor vagy különböző szolgáltatások igénybevételekor.

Az innovációval persze a hagyományos bankok is igyekeznek lépést tartani, már amennyire lehet, de a jövő egyértelműen a fintech cégeké, melyek otthonosan mozognak a digitális világban. Előttük nyitja meg a pénzügyi szektor kapuját az Európai Unió második pénzforgalmi irányelve (Payment Services Directive 2, avagy PSD2), amely szeptember 14-én lép érvénybe szerte Európában. Ennek célja elviekben az, hogy még kedvezőbb környezetet teremtsen a digitális pénzügyi szolgáltatások fejlődéséhez és támogassa az új szolgáltatók belépését a pénzügyi piacokra.

De mit jelent ez a gyakorlatban?

Hatással van például a deviza átutalások és a bankkártyahasználat területére, így minden olyan személyt érint, aki rendelkezik számlaszámmal. Az irányelvvel együtt életbe lép az erős ügyfél-hitelesítési rendszer (SCA), ami azt jelenti, hogy ezentúl csakis a kártya használója és tulajdonosa hitelesíthet egy tranzakciót, legyen szó bankkártyás vásárlásról vagy elektronikus kifizetésről. Az új azonosítási lépcsőt minden fizetési szolgáltatónak (Payment Service Provider vagy PSP) be kell vezetnie.

Online kifizetéskor ezentúl nem elég megadni az SMS-ben kapott úgynevezett 3D Secure jelszót, hanem szükség van a személyi szám (CNP) vagy az útlevélszám utolsó 4 számának a bepötyögésére is. Az érintős kártyák (contactless) használatakor bizonyos esetekben kérni fogják a kártya PIN-kódját: konkrétan minden ötödik 100 lej feletti kifizetés után a tulajdonosnak meg kell adnia a kódot. A PSD2 szigorúbb ellenőrzést tesz lehetővé az ügyfelek adatai felett: átláthatóbbá válik a bankok, a fintech cégek és a fizetési szolgáltatók közötti adat- és információcsere.

">Szakértők szerint a PSD2 bevezetése hasznos lesz az ügyfelek számára, mert a bankok és a fintech cégek közötti versenyhelyzet

olcsóbb, ötletesebb, barátságosabb szolgáltatásokhoz vezet.

Könnyebb lesz elektronikusan hitelt igényelni, akár a pénztárnál is elintézhetjük a telefonunkon, az összeget pedig automatikusan elbírálják. Már arra sem kell venni a fáradtságot, hogy online fizessük ki a számlákat, elég lesz, ha felhatalmazzuk a szolgáltatót, hogy férjen hozzá a számlánkhoz, és automatikusan levonja a számlán szereplő összeget. Egyes szolgáltatók megkönnyíti a számlakezelést is, egyetlen app segítségével a család összes számlaszámához hozzáférhetünk.

Szóval eddig is voltak lehetőségeink, de rengeteg új opció nyílik meg előttünk pénzügyeink intézéséhez, már csak az kell, hogy megtanuljunk ezekkel együtt élni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro