Jelen szöveg a Revista 22 oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Riporter: Mi a véleménye a jelenlegi politikai válságról és mi lehet rá a megoldás?

Ioan Stanomir: Egyértelmű, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik legjelentősebb válságának vagyunk a tanúi. Nem mondanám elhamarkodottan, hogy ez a PSD vége, mert a párt – végső soron – többet jelent Dăncilă asszony középszerű és politikailag alkalmatlan személyiségénél. Azt a patrónusi és kliensi helyi hálózatot jelenti, melyet a Kommunista Párt örököse évtizedek alatt felépített. Ám ez a válság valós és egy olyan tényező is súlyosbítja, amely az utóbbi hónapokban vált nyilvánvalóvá; Ponta úrnak az a szándéka, hogy szétverje a PSD-t is a PSD vezetőjeként térjen vissza, ezzel egyfajta bosszút is állva azokon, akik eltávolították a vezetésből.

Ez egyértelműen egy belső PSD-s válság, melyet azok provokáltak ki, akik – Victor Pontához hasonlóan – meg akarják gyengíteni, hogy visszatérjenek az élére.

Ez a válság ugyanakkor felszínre hozza politikai rezsimünk alapvető gondját, nevezetesen azt, hogy képtelen egy megtorpanást feloldó megoldást találni. Az a tény, hogy az elnök jelen pillanatban képtelen előrehozott választást kiírni, politikai rezsimünk tökéletlen jellegének jele.

Lehetőnek látja ennek a válságnak a feloldását az elnökválasztásig?

Nem hiszem, mert jelenleg világos, hogy nem lehet gyorsan előrehozott választást kiírni. Az alkotmány egy bizonyos időtartamot és egy kabinet összeállítására tett sikertelen kísérletek bizonyos számát írja elő. Először is meg kell buktatni ezt a kabinetet. A megbuktatás pedig bizalmatlansági indítványt feltételez. Nagy kérdés, hogy összegyűlnek-e a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások és ezt a bizalmatlansági indítványt meg is fogják-e szavazni, akik aláírták.

Világos, hogy jelenleg egy meggyengült PSD-vel van dolgunk, másrészről

egy olyan ellenzékkel is, mely két aspektust tekintve mélységesen heterogén:

elsősorban azért, mert nyilvánvaló nézetkülönbségek vannak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az USR–PLUS, mint ahogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (PLUS) között, másodsorban pedig nézetkülönbségek vannak a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia (PPR) között is. Egyértelmű, hogy ha ezt a fajta improvizált koalíciót fogják választani a kabinet támogatására, sokkal rosszabb megoldás lenne, mint amilyen a Cioloş-kabinet volt.

Végül is, jelenleg bármilyen kormányzatnak két nagy célt kellene maga elé tűznie: a gazdasági zűrzavar felszámolását és a választási rendszer reformját, két választási forduló bevezetésével a polgármesterekről tartott szavazáson és a megyei tanácsi elnökök megválasztási módjának megváltoztatásával. Kérdés az, hogy sikerül-e majd felépíteni egy olyan kormányzást, melynek korlátozott mandátuma a választási rendszer holtpontról való elmozdítására és az előrehozott választás előkészítésére vonatkozna.

Ön szerint az ellenzék heterogén, korlátozott mandátumú kormánya olyan megoldás lehetne, mely nem kompromittálná és nem kényszerítené védekező helyzetbe az ellenzéket a helyhatósági és a parlamenti választásra?

Azt hiszem, hogy jelenleg lehetetlenség egy „kemény” kormány, melyben minden erő vállalná a kormányzást.

Úgy gondolom, az ellenzéki pártok a retorikán túlmenően jelen pillanatban nem akarnak hatalomra kerülni, tekintettel arra, hogy nincs egy Románia polgárainak mandátuma révén világosan körvonalazott többség. Azt sugalltam, hogy talán az elnöknek kellene felmérnie egy olyan kormány felállításának lehetőségét a jelenlegi kabinet bukása esetén, mely egy többségre támaszkodhat, de melyet nem feltétlenül vall magáénak egy vagy több párt, pontosan meghatározott mandátummal.

Egy technokrata kormányra utal?

Nem. A technokrata kormány önmagában egy olyan változat, amelyről nekünk le kellene mondanunk. Nincsenek technokraták a kormányzásban. Akik a kormányzást vállalják, azok politikai felhanggal teszik és a saját szimbolikus és politikai tőkéjüket vetik be a közvetlen csatározásba. Itt most olyan kormányról beszélünk, mely világos mandátumot kap a beiktatásakor. De nagyon kicsi az esélye, hogy a gyakorlatban is megvalósul, mert

Iohannis elnök számára az a legelegánsabb és politikailag leghasznosabb megoldás,

ha a PSD Dăncilă asszonnyal a hatalomban vág bele az elnökválasztásba, hogy teljes legyen ennek a pártnak a katasztrófája.

De egy választások megszervezésére korlátozott mandátumú PSD megoldás lehetne?

Ez azonban azt feltételezné, hogy a PSD egy parlamenttől kapott újabb mandátum alapján kormányozzon. Leegyszerűsítve, ez két lépést feltételezne: a Dăncilă-kabinet bukása a parlamentben és a PSD újra beiktatása kormányzási mandátummal. Elképzelheti, hogy mindazok után, amit a PSD tett, nem túl könnyű megadni neki a negyedik esélyt. És az világos, hogy ezt Dăncilă asszony már nem tehetné meg. Nagyon nehéz megjósolni, mi fog történni, mert ha racionálisan és szenvedély nélkül nézzük a dolgokat, akkor jelen pillanatban sem a PNL-nek, sem az USR-PLUS-nak nem fűződik közvetlen érdeke ahhoz, hogy belépjen a kormányba.

Említette az ellenzék sorain belüli nézetkülönbségeket. Ön szerint ezek mélyebben is kihatnak majd az elnökválasztásra?

Majd kiderül. Az elnök reakciója egyértelműen a PSD ellen irányult, de ugyanakkor azt a célt szolgálja, hogy kihangsúlyozza saját elnöksége offenzív jellegét.

Ez egy kicsit késő, tekintettel arra, hogy Iohannis elnök nem igazán volt offenzív a mandátuma folyamán,

de jobb későn, mint soha. Iohannis elnök számára az a gond, hogy ki lesz ténylegesen az ellenjelöltje. Jelenleg, legalábbis pillanatnyilag úgy néz ki, hogy Dăncilă asszony és Barna úr küzd a második fordulóért. Nem kevésbé igaz, hogy egy olyan jelölt is megjelent a jobbközép részéről, Paleologu úr, aki intellektuális élénkséggel és a megközelítési mód újszerűségével képes belevinni némi dinamizmust. Másodsorban pedig megjelent a Mircea Diaconu tényező. Ez utóbbi egy dörzsölt demagóg a román politikában. Mircea Diaconut ne tévesszük össze a színész Mircea Diaconuval, ő már régóta nem színész, egy mások által megírt kottából játszik, valójában az Antena 3 kisugárzása és majd elválik, hogy a PSD magába omlása nyomán nem válik-e a PSD jelöltjévé is. Diaconu úr fontos szerepet játszik Ponta úr take-over tervében. Ponta úr jelentős teljesítményre volt képes: leszedte az elnökjelöltek listájáról Tăriceanu urat és megtörténhet, hogy amennyiben egy parlamenti szavazás nyomán elveszíti a kormányzást, Dăncilă asszonyt is elnyeli a saját pártja, Diaconu úr pedig így egyedül marad e téren. Egyértelmű, hogy ebben az esetben Barna úr és Mircea Diaconu úr fog megküzdeni a második helyért. Személy szerint én ezt teljes mértékben sajnálatos és – sajnos – Romániára jellemző helyzetnek tartanám, mert Diaconu úr a legaljasabb demagóg, akit a román politika az utóbbi évtizedben ki tudott magából termelni.

A PSD szemszögéből nézve mit jelentene ez a Ponta általi ellenséges átvétel? Képes lenne a PSD a saját hamujából újjászületni a parlamenti választásig?

Ponta számára a PSD vezetőjeként történő újrapozicionálás az alapvető cél. Egyértelmű, hogy a PSD-ben most egy domináns és uralkodó középszerűség létezik,

ehhez a középszerűséghez képest Ponta úr demagógiája, mely ugyanolyan aljas, mint Diaconu úré, értékként jelenhet meg.

Ponta úr a Szociál-Liberális Szövetség (USL) megalkotója, az igazságszolgáltatás elleni első roham szerzője és az a Dragnea úr távolította el a hatalomból, akit megtűrt a párt főtitkári tisztségében. Így aztán a Pontához veló visszatérés nem előrelépés, hanem a román politika arra való képtelenségének legdrámaibb jele, hogy alternatívát generáljon ezzel a bennünket megsemmisítő iszonyatos toxicitással szemben. De eme sokkal inkább etikai megfontolásokon túlmenően világos, hogy Ponta úrnak van egy programja. Ez a program a PSD visszahódítása és ehhez a PSD jelenlegi vezetőségének teljesen nevetségessé kell válnia, politikailag össze kell omolnia, elveszítve a kormányzást. A másik változat, hogy belülről, a PSD hátsó bejáratán keresztül visszatérve hódítja meg a kormányzást.