Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
A Nemzeti Arénában szeptember 5-e estéjén lezajlott események csak megerősítik azt, hogy a román nép erkölcsi állapota egyre mélyebbre süllyed egy olyan szakadékba, melyet elődeink még csak elképzelni sem tudtak.
Bukarest, Románia. 2019. szeptember 5-e, 21:45 óra környékén. 55 000 román gyűlt össze a Nemzeti Arénában az összes társadalmi rétegből, hogy megnézzen a labdarúgó-mérkőzést. A Válogatott játszik. Az meccs előtt nem sokkal az aréna bemondója egy empátiamomentumra kéri fel a nézőket: tartsanak egy perc néma szünetet a vendégcsapat (Spanyolország) edzőjének néhány éves gyermekének emlékére. A kislány néhány napja halt bele egy iszonyatos betegségbe.
A pálya közepén álló, fekete karszalagot viselő labdarúgók és bírók pár tucat másodpercre ünnepélyesen és némán mozdulatlanná dermednek. Egyesek szemében a férfiasan visszafojtott könny harmata csillan.
A lelátókon viszont nem létezik az empátia univerzuma.
Valójában az emberi mivolttal párhuzamos univerzum groteszk megnyilvánulásának vagyunk a tanúi. Széles tarkójú, fasiszta hangulatú fekete pólóba öltözött huligánok üvöltenek torkuk szakadtából és püfölik a dobokat.
Ők nem azért kerültek oda, a stadionba, hogy emberek legyenek. Azért gyűltek össze (jelen esetben a gyülevész a megfelelő kifejezés), hogy kimutassák a foguk fehérét. Azért, hogy kiüvöltsék magukból a gyűlöletüket, a bunkóságukat és a pofátlanságukat. Holmi erkölcsi értékeket keresni a lelkükben olyan vállalkozás, mintha a sivatagban keresnénk vizet. Semmit sem fogunk találni, hiszen erkölcsükre („divatos” szót használva) ugyanolyan nehéz rábukkanni, mint a „párhuzamos államra”. Ők egyfajta igazságosztóknak tartják magukat, de a természetes állapotukból teljesen kifordított értékek egy olyan rendszerszintű reprezentálás nevében cselekednek, melyet
mi, banális és normális emberek, úgy tűnik, nem érthetünk meg.
Ám a pofátlanságuknak a percnyi néma főhajtás alatti demonstrálása nem csillapította embertelen indulataikat. A bestiák igazi bombázással folytatják a műsorukat. Mint a keleti hadszíntereken. Fáklyákat gyújtanak, petárdákat dobálnak a pályára, dühtől eltorzult arccal kiáltják világgá frusztrációjukat. És, talán, nemcsak dühtől. Nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy mégis miként juthattak be azzal az arzenállal a stadionba, hiszen a hatóságok bejelentették, hogy rendkívüli biztonsági lépéseket tesznek majd a mérkőzésen. Voltak? Nem mondanám!
A műsorra a gyermekeikkel, feleségeikkel, férjeikkel, szerelmeikkel érkezett normális emberek összehúzzák magukat a székeikben. Látható rajtuk az undor. És az is látható, hogy ők, a normálisak már kisebbségben vannak. Olyan, mint egy jelenet az emberi állapot zülléséről szóló valamelyik sci-fiből.
Az ország, mint egy nagy stadion
Ha a fentebb leírt légkör csak a labdarúgó-stadionokban létezne, akkor talán nem valami riasztóról lenne szó, hanem egy ideiglenesen elszabadult szűk társadalmi réteg megnyilvánulásairól. Huligánok mindig voltak. De soha ilyen sokan és ennyire kiszabadulva a rendfenntartó erők ellenőrzése alól. És, sajnos, ennél többről van szó, hiszen erkölcsi szempontból mára az egész országból egy nagy stadion lett. Sokkal több a pfujolás, mint a taps. Többet gyűlölnek, mint szeretnek. Többet köpködnek, mint mosolyognak. Romániában mára egyfajta erénynek számít a bunkóság és a pofátlanság. Mint ahogy a lopás is.
A román nép cinkosan vigyorog azokon a túlkapásokon, melyek az alapvető erkölcsi értékek (legyen szó, mondjuk, nagyjából a mózesi kőtáblákon szereplőkről) alapján mérlegelve valaha elfogadhatatlanok voltak. A tolvajhoz szimpátiával viszonyulnak, mert „talpraesett”. A hazugot gyöngéden magukhoz ölelik, mert a „javunkat akarja”. A csirkefogót csodálják, mert „kemény alak”. A bunkót megtűrik, mert „határozott véleménye” van. Tényleg? Ide kellett vezetnie bennünket a társadalmi fejlődésnek?
A románok egyre jobban elzüllenek.
Attól tartok, a nép egyre inkább egy hordó alján rothadó élesztőhöz hasonlít, amiből a jó bort már rég lecsapolták, hogy elfogyasszák az ezt az országot az utóbbi 30 évben ripityára verő vezetők erkölcstelen mulatságain. Vagy talán 80 évben, hiszen a kommunizmus sem épített erkölcsöt, csak ezt a látszatot keltette a proletárököl ereje alapján.
Egy ököllel és cellával „nevelt” ember mindig is csak egy dühe elfojtására kiképzett huligán marad és abban a pillanatban, hogy megszabadul a lánctól és magába szívja a szabadságot, nem tesz egyebet, mint felszínre hozza az undorító bestiát és mindenkit széttép maga körül. Hölgyeim és uraim, nagyjából itt tartunk most, a kegyelmi 2019-es évben…
U. i.: A Románia–Spanyolország mérkőzésen megjelent huligánokat egész életükre ki kellene tiltani a sporteseményekről. Ami pedig a pofátlanságot és a bunkóságot illet, erre sajnos nincsenek törvények, a jóérzésnek nevezett „gyógyír” pedig nagyon sok román számára elavulttá és feleslegessé vált.