Ki mondta, hogy a történelem nem ismétli önmagát?

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

1989 decemberében a románok, ahogy azt akkoriban a filozófus Gabriel Liiceanu helyesen megfogalmazta, többek között a pfujolásra is jogot szereztek maguknak.

Pfujolni a nekik csalódást okozó, őket megalázó, a demokratikus együttélés szabályait semmibe vevő, az ígéreteiket ismételten megszegő vagy teljesítésüket csak gyatrán mímelő vezetőket. Akik megsértik azt, amit „társadalmi szerződésnek” nevezünk.

Románia egyik 1989 utáni elnöke sem úszta meg a pfujolást.

Ahogy  ahogy uralkodása utolsó napjaiban még Nicolae Ceauşescu sem. Az intenzíven vitatott Ion Iliescutól, aki sokkal inkább a törvénysértéseivel vonult be a történelembe – a forradalom elrablása, az országra kényszerített stagnálás, a bányászjárások, de az a minősíthetetlen „te állat!” is – Emil Constantinescuig. És amikor ezeket írom, nemcsak azt az elítélendő momentumot tartom szem előtt, amikor egy felelőtlen alak egy üveg tintát vágott Románia akkori elnökéhez. Traian Băsescut is bőségesen pfujolták és Klaus Iohannis úrnak is kapott, őszintéket is, nemcsak a Szociáldemokrata Párt (PSD) pénzekből fizetetteket, amikor Táncos Florica játszotta a special guest star szerepet, mert ez a román állítólagos szociáldemokraták mai szintje.

Elég heves nyílt színi helytelenítéseket más román tisztségviselők sem úsztak meg, Petre Romantól és Emil Boctól az elképesztő Viorica Dănciláig. Aki a történelem iszonyatos tréfája révén kormányfő, PSD-elnök és újabban román elnökjelöltté is lett.

Úgy tűnik, Viorica Vasilica Dăncilă asszony nem fogja fel, hogy semmi, e tisztségek egyike sem illik rá.

Nem érti, hogy zuhatagokban elkövetett baklövései miatt minimális tiszteletben sem részesül a lakosság részéről. Azt, hogy szó sem lehet arról, hogy szeressék, imádják, feltételek nélkül megtapsolják, ahogy azt több mint biztosan szeretné, hogy mindazok a megnyilvánulások, melyek keretében sóval és kenyérrel fogadják, csak a vidéki PSD-s aktivisták által iszonyatosan rosszul megszervezett jelenetek. Amilyeneket Elena és Nicolae Ceauşescu idejében szerveztek. Szó se róla, a szóban forgó aktivisták sem nagyon törik magukat Dăncilă asszonyért. De egyelőre nála van a kenyér és a kés, a pénzek, a tisztségek, a kiváltságok. Dăncilă asszonynak pedig jó kereskedői vénája van, amit az a könnyedség is bizonyít, amellyel megvásárolta magának az örök csapatváltó Teodor Meleşcanut.

Rendkívül feldühödve azon, hogy Konstancán kifütyölték, Viorica Vasilica Dăncilă asszony bebizonyítja, hogy semmi különbség sincs közte és elődje, Liviu Nicolae Dragnea között. Ezért aztán azon gondolkodik, hogy előveszi a naftalinból az úgynevezett rágalmazási törvényt. Ezzel is azt bizonyítva, hogy

az európai parlamenti választás óta semmi sem változott a PSD-ben, továbbra is nagy becsben van a totalitárius típusú mentalitás.

Viorica Vasilica Dăncilă asszony azt hiszi, hogy meg lehet vásárolni a lakosság érzéseit, imádatát és felháborodást mutat, mert pont azon a napon kell tüntetésekkel szembesülnie, melyen – nocsak! – a még általa vezetett kormány dobott a népnek még egy koncot. Megemelte a nyugdíjukat.

A történelem iszonyatos tévedéséből, de a románok jelentés részének hibás szavazásából is kifolyólag kormányfővé lett Viorica Vasilica Dăncilă asszony 30 évvel a forradalom után úgy viselkedik, mint Elena és Nicolae Ceauşescu 1989. december 21-én a Központi Bizottság erkélyén. Választási alamizsnákkal dobálózik és csodálkozik, hogy mégis pfujolják.
Ki mondta, hogy a történelem nem ismétli önmagát?