Tragikomikus tabló államelnökjelöltekkel

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Az 1989 decembere utáni első években, abban az időszakban, amelyet szinte gyötrő módon „a mi törékeny demokráciánknak” neveztek, melyet még törékenyebbé tett egy-egy Ion Iliescu úr és a pártja által elkövetett háznyi huncutság – hol egy bányászjárás, hol egy barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerződés a haldokló Szovjetunióval, hol a Vörös Négyes (a Szociáldemokrácia Romániai Pártja, vagyis a jelenlegi PSD, a Nagyrománia Párt, a Román Nemzeti Egységpárt és a Román Szocialista Munkáspárt közt létrejött négypárti koalíció, amely 1992 és 1995 között működött – a szerk.) –, az egész nemzet szinte hipnotizáltan várja az Eseményt. Nagybetűvel, persze.

Azt a napot, amikor a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, Virgil Măgureanu úr bemutatta a Parlament előtt az éves Jelentést. Ezzel nyilván a legrettegettebb romániai titkosszolgálat feletti ellenőrzést mímelte.

Mostanában, amikor szinte naponta hallunk hol a Szolgálatokról, hol a teljhatalmú Coldeáról, hol a bosszúálló Predoiuról, hol arról, mit ötlött még ki George Maior, amikor a „párhuzamos állam” csodálatos karriert futott be, szó sincs többé arról, hogy bárki is felolvasná és megvitatná a szóban forgó Jelentést. Valaki folyamatosan elodázza, a végtelenségig. Az a valaki pedig, mindennek a tetejében, pont azokkal azonosítható, akik 2017 óta azt mondják, hogy a Szolgálatok törvénysértéseivel küzdenek.

Folyamatosan azt ismételgetik nekünk, hogy ezek, a Szolgálatok továbbra is benne vannak mindenben.

Még a múlt vasárnapi történésben is. Amikor Mircea Diaconu és Toader Paleologu urak bejelentették indulásukat az elnökválasztáson.

Diaconu úr egyelőre függetlenként tette, azt remélve, hogy mindenki, az egész ország, az egész nemzet támogatni fogja, mindenki, aki Romániára gondol. Időközben Diaconu urat logisztikailag örökbe fogadta a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia, amelyre Tăriceanu úr dicstelen vége után került sor.

Toader Paleologu úr, a „tanító”, akinek Traian Băsescu szavai szerint állítólag az a küldetése, hogy megzavarja Viorica Dăncilă asszony és Dan Barna úr útját a Cotroceni felé vezető úton, szintén gazdagítani fogja egy ideig a díszletet. Sőt, még talán néhány szellemes mondás is elhagyja majd a száját.

Diaconu úr függetlenségéről sok mindent el lehetne mondani, de e téren mindennél relevánsabbak a politikai gumiemberi megnyilvánulásai az Antena 3 stúdióiban, de a káros, Európa-ellenes brüsszeli megnyilvánulásai is. Mircea Diaconu úrnak a Digi 24 televízióban mutatott teljesítménye pedig egyáltalán nem mutatta, hogy meggyógyult volna. Ellenkezőleg. Egy Arturo Uit láttunk a képernyőn szétterülni, akiknek a felemelkedését feltétlenül meg kell akadályozni. Diaconu egy szógépnek mutatkozott, maximális agresszivitást tanúsított, megpróbált annak látszani, ami nem. Megjátszotta a moralistát, a filozófust, az ország jövőjéért aggódót. Csakhogy

azt is bebizonyította, hogy nulla ötlete van, notórius semmihez sem értő.

Bunkó módon viselkedett a műsorvezetővel, aki vele, egy rég lejárt határidejű Brânzovenescuval (Caragiale-hős – a szerk.) ellentétben tényleg tudta, hogy miről beszél.

De hadd térjek vissza az összképhez és említsem meg azt az óriási manipulálást, amelynek a románok ki vannak téve. Olyan manipulálásnak, amiben fontos szerepe van a mindenhol jelenlévő Szolgálatok mániájának újbóli reflektorfénybe állítása. Megpróbálják elültetni bennünk azt a gondolatot, hogy mindaz, ami vasárnap óta történt, a „tartalékosok” műve lenne, de az „aktívaké” is, ehhez pedig felsorakoztatják az összes álelemzőt, akik közül sokan a Realitatea TV-ben gyűlnek össze, ahol tátott szájjal várják, mit fog még mondani Cozmin Guşă, a kommunista Securitate elhunyt utolsó főnökének, Iulian Vladnak a nemes csodálója. Ebben a forgatókönyvben pedig jelentős szerep hárul ugyanerre a Mircea Diaconura. Miután összegyűjti majd a jelöltségéhez szükséges 200 000 aláírást, a volt európai parlamenti képviselő, aki, íme, újra elhalasztja azon kívánsága teljesítését, hogy visszavonuljon a săfticái nyugalomba, azokból a szavazatokból hasítana ki magának, melyek – normálisan – Dăncilă asszonyhoz kerülnének. Eközben pedig Paleologu úr aláásná egy kicsit azt, ami elsősorban Dan Barna úr választási hozománya lehetne. Csakhogy mivel Paleologu úr mögött nem nagyon van senki – hiszen mit jelent ma még a Népi Mozgalom Párt (PMP)? –, csak Diaconu úr kapott volna küldetést. Melynek részleteit – nicsak! – Florian Coldea tábornok dolgozta ki. De tényleg, nekem már sajog az agyam!

Hogy, hogy nem, a Románia elnöki bársonyszékére aspirálók száma múlt vasárnap elérte a tizenhármat.

Tegnap óta már csak tizenketten maradtak, mert, mint mondtam, Tăriceanu úr eléggé félreállt. Ezek közül hárman színészek. Mircea Diaconu, Florin Călinescu és Bogdan Stanoevici urakról van szó. De vannak mások, más szakmájúak, akiknek egyértelmű játékos erényeik vannak, Caragiale nagy csodálóiként ismertek, már csak a családfájukon keresztül is. Vitathatatlanul ilyen Toader Paleologu úr. Vannak vegytiszta állapotban lévő caragialéi szereplőink is, még annál is zűrösebbek, mint a Telegrame-kben (Táviratok, Caragiale-darab – a szerk.) lévők. Ilyen lenne például Liviu Pleşoianu úr, a Szputnyik kiadvány kedvence. Aki egyszerre emlékeztet engem a Iosipescu-Zambra családra, de az 1990. májusi választás kampány csodabogarára, Brătianu-Cartofra is.

És íme, újra bebizonyosodik, hogy mennyire igazuk volt azoknak, akik azt állították, hogy a sajátos román karakter egyik vonását a következőképpen lehetne összefoglalni: „Egy lépést előre, kettőt hátra!”.