Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség emelte ki.
Miközben a nemzet fejesei arról biztosítanak bennünket, hogy mindent ellenőrzés alatt tartanak és hogy – dögöljenek meg Veoricaaaa ellenségei! – a hazácska sohasem volt jobb állapotban, a BNR megdöbbentő hírt közöl:
Olvasson még:
a küladósság a történelemben először lépte át a 100 milliárd eurós küszöböt,
2019. július 1-én elérve a csillagászati 103,671 milliárd eurós értéket. Igaz, nem az államé a teljes adósság, ebben a magáncégek adósságai is benne vannak, de az a lényeg, hogy adnunk kell, nem pedig kapnunk.
Őszintén, nekem még elképzelni sem sikerül egy ekkora összeget, de a teljes megértés érdekében megpróbáltam némileg földhöz ragadtabb koordináták közé helyezni. Vagyis néhány fogódzót találni, hogy mindenki értse.
Így fedeztem fel, hogy Románia küladóssága (vagyis a mienk, a mindnyájunké, mert nem hiszem, hogy azt hiszik, hogy ha majd a jelenlegi kormány távozik, akkor majd magával viszi az általa okozott adósságot is; ezt egyik kormány sem tette meg az ország történelme folyamán) NAGYOBB az ország összes termőföldjének értékénél. Pontosabban a meglévő 14,7 millió hektár, hektáronként 5128 eurós átlagárral számolva (az Országos Statisztikai Intézet által az utóbbi 12 hónap alatti tranzakciók alapján kiszámolt értéken), csak egy kicsivel ér többet 75 milliárd eurónál. Más szavakkal, még ha – szó szerint –
el is adnánk az országunkat, akkor sem szabadulnánk meg attól az adósságtól,
amit az utóbbi 30 évben halmoztak fel azok az ostobák, akik vezettek és nyúztak minket, egyik a másik után, a nemzeti csőd szédítő körhintájában.
Az egy főre eső adósság így 4900 euró, az 5 másodperccel ezelőtt született csecsemőt, de a palliatív gondozó központban gépekkel életben tartott 107 éves vénembert is beleértve.
Családfőként nézve (a legutóbbi statisztikai adatok szerint, Romániában 7,47 millió háztartás van) a helyzet még vérfagyasztóbb: minden egyes családfőnek 13788 eurót kellene kifizetnie, hogy fedezze az összes politikus és „technokrata” közömbösségét, alkalmatlanságát, lopását és ostobaságát, akik 1989 óta megfordultak a kormányban. Igen, pont azok (balos is, meg jobbos is, mind egy kutya!), akiket szintén mi választottunk meg, nem mások és akikért képesek vagyunk bárkivel szemben furkósbotot ragadni (még ha virtuálisat is).
A még szomorúbb rész az, hogy 2019 első hat hónapja igazi költségvetési katasztrófa volt Románia számára. A BNR szerint
a küladósság kevéssel több mint 4 milliárd euróval nőtt, vagyis – kapaszkodjanak meg! – naponta 22,22 millió euróval.
Nem semmi ekkora sebességgel eladósítani a népet.
Jó hír is akad. A Nemzeti Banknak állítólag annyi valutatartaléka van, hogy az fedezni tudja a küladósság 73 százalékát. Nem értek a makroökonómiához (persze, a politikusaink sem értenek hozzá, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy a nemzet élére álljanak…), de gyanítom, hogy ez a tartalék (nagyjából 75 milliárd euró), nem egymásra helyezett eurókötegekben áll egy pincében, hanem valamilyen befektetésekben, esetleg aranyban. Fene tudja. Én nem, de úgy gondolom, bonyolult dolog lenne ennyi pénzt tartani egy pincében (kiszámoltam, egy köbméterbe csak nagyjából 10 millió euró férne bele, százas címletekben, tehát egy 7500 köbméteres csarnok kellene, akkora, mint egy bevásárlóközpont).
A jó hír rossz része az, hogy a küladósság BNR által biztosított fedezetének mértéke az utóbbi 6 hónapban 74,3 százalékról 73 százalékra csökkent, ami azt jelenti, hogy ha további 30 évig fog tartani az „ország fejlődésének” ez az üteme, akkor Isărescu emberei (vajon még kibír ennyit Isărescu?) már semmit sem tudnak majd szavatolni. Nem kevésbé igaz, hogy ha a „Veorica–Ciprusfa” duett (Viorica Dăncilă kormányfő és Eugen Orlando Teodorescu pénzügyminiszter – szerk.) a nemzeti könyvelőség élén marad, akkor nagyjából 12 év alatt elérjük a 200 milliárd eurós adósságot, tehát az egész román föld értékét, plusz annak, ami még rajta és alatta van.
És akkor majd jöhet egy sejk (vagy kínai mogul, ha nem orosz oligarcha), hogy szőröstül-bőröstül felvásároljon bennünket.
Adok egy tanácsot: ragadjanak szótárt és tanuljanak arabul és kínaiul (talán még oroszul is), preventív módon, hiszen nem lehet tudni, hogy mi lesz a román állam hivatalos nyelve egy évtized és egy kicsi múlva. Polgári és választási felelősségre inteném önöket, de attól tartok, hogy feleslegesen jártatnám a számat. Az a szomorú valóság, hogy a mai Romániával nincs kivel, nincs mivel és – mint mondtam – hamarosan hol sem lesz. Viccelek, persze, hiszen a küladósság nem vezethet a nemzeti terület elvesztéséhez, legfeljebb az általa generált forrásokéhoz.
U. i.: Ez a szöveg nem gazdasági elemzés (tehát Keynes és Galbraith nézze el nekem) és nem politikai látlelet sem. Ez csak néhány hivatalos számon alapuló vélemény, a számok pedig azt mutatják, hogy elég rosszul állunk a nemzet gazdaságát illetően. De ezt már mindenki tudja, nem nekem kell elmagyaráznom…