Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.
Meglehet, ez a cím kemény, enyhén túlzó. Ami ma Romániában történik, az egy működőképes államot illetően minden határt átlép. A polgárok ezt többször is jelezték az évek folyamán, de a hatóságok behunyták a szemüket, vattát dugtak a fülükbe és hagyták Romániát sodródni.
A forradalom óta minden évben szóba kerül az állam intézményeibe vetett bizalom ügye.
Elsőnek a csúcsintézmények buktak el, majd az évek során az utolsóig mind gajra ment. Ki volt a hibás? Szerintem kizárólag azok, akik a csúcson voltak. A kormányban, a parlamentben, az országot eddig vezető politikai pártok élén. Nem fogták fel, vagy talán nem akarták felfogni, hogy amikor szisztematikusan figyelmen kívül hagyják a nép akaratát, a közvetlenül a kormánynak alárendelt struktúrák össze fognak omlani. Ma az a benyomásom, hogy abban a pillanatban vagyunk, amikor Románia közel áll az összeomláshoz.
Ha vetünk egy pillantást a közelmúltra, azt látjuk, hogy a Parlament volt az első nagy intézmény, mely teljesen hitelét vesztette a lakosság szemében. A statisztikák szerint a bizalmatlansági fok évről évre 80 százalék körül volt. 2017-ben például 10 románból 8 egyáltalán nem bízott abban az intézményben, amely az őt képviselőkből áll. Miért? Mert a románok 20 éven keresztül azt jelezték, hogy többé nem akarnak helyi kiskirályokat, nagykorrupciós ügyekkel vádolt embereket, a padokban alvókat, olyan embereket látni, akik nem járnak az ülésekre, vagy inkább csak a függönyök mögött tárgyalgatnak a saját érdekükben. Történt változás? Úgy tűnik, nem, ha ennyire alacsony a bizalom az intézmény iránt, amely alapvető fontosságú bármely működőképes demokráciában.
A parlamentből származtatható a kormány, mely a bizalom tekintetében ugyanolyan rosszul áll a lakosságnál. Újra feltesszük a kérdést. Miért jutottunk ide? Éppen azért, mert
a polgárok egyvalamit követeltek, a képviselők teljesen mást csináltak.
A polgárok autópályákat követeltek, a kormány a pártoknak adott súlyos összegeket, a polgárok új és korszerű kórházakat követeltek, a kormány a párthoz közel állóknak adott pénzt a Országos Helyi Fejlesztési Program (PNDL) keresztül sporttermekre, a polgárok a falusi iskolák korszerűsítését kérték, a kormány az elavult megvalósíthatósági tanulmányok frissítésére költötte a pénzt.
Ebben a süketek harcában úgy tűnt, a románok engednek az országot évtizedeken keresztül kiszipolyozó érdekcsoportoknak. Első körben elhagyták az országot. Sokan. Aztán úgy döntöttek, többé nem vesznek részt a demokratikus folyamatban és hagyták, hogy egyes pártok által ellenőrzött kisebbség vezesse őket. Ez éppen a képviselőik közömbösségének tulajdonítható, akik nem akarták meghallani őket.
Amiatt kellene a leginkább aggódnunk, amit ma átélünk. Mivel semmibe vettük a csúcson lévőket, lehetővé tettük számukra, hogy szétverjék az összes alaprendszert. Az utóbbi napok történései bebizonyították, hogy Románia éppen azért lett rendkívül veszélyes, mert a polgárok elvesztették az ellenőrzést az állam intézményei felett. Megengedtük a parlamenti képviselőknek, hogy kihasználják emberek egy csoportját, abban segítve őket, hogy megszerezzenek egy-egy tisztséget. Utóbbiak pedig a támogatóikat segítették, a román állam kulcsfontosságú tisztségeibe juttatták őket, fikarcnyit sem törődve azzal, hogy alkalmasak-e erre. Egyszerűen csak azért, mert közel voltak, amikor a pártnak szüksége volt rájuk. Így aztán egy csak félig-meddig működő államból mára egy olyan erődben élünk, melynek falait az ostobaság és az alkalmatlanság tüzei nyaldossák.
Ma már nem a polgároknak a demokrácia alapvető intézményeivel szembeni bizalmatlanságáról beszélünk.
Hanem a polgároknak az állam összes intézményével szembeni bizalmatlanságáról. És egyre többen már az állam fogalmában sem hisznek.
A polgármesteri hivatalok igazgatóságai, a kórházak, az igazságszolgáltatás, Románia erőszakszervei egymás után elbuktak. És azért buktak el, mert – újra – semmibe vették a népakaratot. A nép a korrupció kiirtását követelte, a hatalmon lévők az igazságszolgáltatással kezdtek el manőverezni, a nép profi vezetőket kért és nem párthaverokat, a hatalmon lévők megbundázták a versenyvizsgákat, a nép tiszteletet és jóérzést kért, a hatóságok ostobasággal és arroganciával szolgáltak.
Az állam intézményeinek folyamatos züllésével egyidejűleg, sajnos, a szerencsétlenségek is megjelentek. Romániában ma már nem érezzük magunkat biztonságban. Nos, már sehogyan sem érezzük magunkat, amikor azt látjuk, hogy az állam nem a partnerünk, amikor a minket képviselők semmibe vesznek és amikor a riadóztatásaink feleslegesnek tűnnek, mert ők nem törődnek velük. Az a legnagyobb veszély, hogy az emberek elkezdtek saját maguknak igazságot tenni. Kétségbeesésükben, hiszen meggyőződtek arról, hogy az általuk saját maguknak létrehozott intézmények már nincsenek a barikádnak ugyanazon az oldalán. Ez pedig már egyre több ember diskurzusában tetten érhető a közösségi hálózatokon.
A rendőrséggel, csendőrséggel szembeni gyűlölet annak tulajdonítható, ahogy ezek az intézmények az elmúlt években viselkedtek.
A legutóbbi események csak azt bizonyították be a polgároknak, hogy egész idő alatt igazuk volt. A feszültségek azért nőnek egyre gyorsabban, mert ugyanazokat a hibákat követik el újra, újra és újra. Az alkalmatlanságból és közömbösségből olyan állam keletkezett, mely alig vonszolja magát, melynek polgárai inkább máshova menekülnek, ahol a kormányon lévők hallgatnak rájuk, ahol a népakaratot tiszteletben tartják és ahol mindenek előtt a profizmus számít.
Amikor az állam intézményei elveszítik a polgárok bizalmát, az a legnagyobb veszély, hogy a szuverenitásukat is elveszítik. Az az állam, mely elveszíti az ellenőrzést, veszélyessé és taszítóvá válik. Románia ma könnyen az Európai Unió lőporos hordójává válhat, ha nem oldja meg minél hamarabb az intézményein belüli helyzetet.
Végig kell vinni a korrupció elleni harcot, ezzel párhuzamosan pedig a legkisebbiktől a legnagyobbikig profivá kell változtatni az állam intézményeit. Még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik, a pártoknak most teljesen más kritériumok alapján kell vezetőket választaniuk a különféle tisztségekbe, mert az eddig uralkodó kritériumok siralmasan kudarcot vallottak.
Következésképpen, ha azt akarjuk, hogy hazánk folytassa fejlődését, biztos és vonzó hellyé váljon a jobb helyekre távozott saját polgárai számára, akkor a legjobbaknak kell a csúcson lenniük, a polgárokat pedig meghallgatni kell, nem elhajtani. Egyszerű. Csak akarni kell.