Még a rendőrség sem tehette be a lábát Dragneáék exkluzív dunai szigetére

A helyiek szerint emberkereskedelem is zajlott a területen.
Hirdetés

Azt mindenki jól tudta eddig is, hogy Teleorman megyét saját birtokának tekintő Liviu Dragneának voltak mocskos ügyei, hiszen tisztességes munkával lehetetlen akkora vagyonra szert tenni, mint amekkorára a PSD bukott politikusa tett szert. Kell hozzá pár év, néhány befolyásos tisztség, és persze hasonlóan befolyásos tisztségekkel rendelkező, megbízható haver. Az elmúlt években több oknyomozó riport mutatott rá, hogy Dragnea köre valóságos bűnszövetkezetként hálózta be a megyét, a szálak pedig egészen Brazíliáig vezettek.

Az viszont csak most kezd körvonalazódni, hogy ez a bagázs miként sajátította ki a korábban állami kézben lévő Belina szigetét, ráadásul tette mindezt úgy, hogy a területre még a rendőrségnek sem volt bejárása.

A Passport Production már egy ideje azon dolgozik, hogy egy négyrészes videósorozat révén nyilvánosságra kerüljenek a Belina-szigettel kapcsolatos törvénytelenségek, de saját megfogalmazásuk szerint még csak a jéghegy csúcsát kapirgálják. Csütörtökön egy újabb rövid részletet tettek közzé az oknyomozásukból, melyben a helyi lakosok arról számolnak be, hogy az önkényesen lezárt területen miféle exkluzív partikat tartottak ismert közéleti szereplőkkel, prostituáltakkal és hírességekkel, és miként használtak fel egy emberkereskedelemmel foglalkozó hálózatot ahhoz, hogy nőkhöz jussanak.

A pénzmosásra használt Tel Drum fészkének számító szigetre öt évig a rendőrség vagy a határőrség sem tehette be a lábát, a helyi „kiskirályok”, akiknek a kezében összpontosult a hatalom, úgy töltötték a hétköznapokat ott, mint az arab sejkek.

Hirdetés

Ez is azt mutatja, hogy Liviu Dragnea bebörtönzése nem vetett véget a piszkos ügyek felgöngyölítésének, bár naivitás lehet azt gondolni, hogy az igazság maradéktalanul kiderülhet, és azok, akik mindebben részt vettek, bíróság elé kerülhetnek…

Mint ismeretes, a Dunán lévő Belina-sziget 278,78 hektáros és a folyam Pavel-ágának 45 hektáros területe törvénytelen módon került át az állam tulajdonából Teleorman megye tulajdonába, majd ugyancsak törvénytelen módon adták bérbe egy magáncégnek. Az ügyben hivatali visszaéléssel vádolják Sevil Shhaideh volt regionális fejlesztési minisztert.

Hirdetés