Az úzvölgyi halottak háborúja – a román állam tesztelése

A román nemzeti okosfiúk tovább tolják az alternatív történelmet. Mindenért a magyar nacionalisták a hibásak, naná! És persze, Erdély kell a magyaroknak.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Úzvölgyében már csak a halottak élnek. És a múlt RMDSZ által feltámasztott kísértetei. Mint amilyen Kelemen Hunor panasza a falu temetőjében lévő kőkereszt miatt, mert hogy állítólag legionárius jelkép. Az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet is „hányta a kereszteket” azon észbontó követelés hallatán, hogy a Művelődésügyi Minisztérium vonja vissza a keresztény jelkép művészi értékére vonatkozó engedélyét.

2017 óta már nem él egyetlen lakos sem az aszfaltozott út, csatornázás, vezetékes víz és áram nélküli faluban. De az elnéptelenedés senkit sem érdekel. Mint ahogy az sem, hogy az 1926–1927 között létrehozott úzvölgyi nemzetközi temetővel kapcsolatos botrány (a temetőt 1916–1917-ben hozták létre a magyar hatóságok – a szerk.),valójában abból az átalakításból indult ki, melyet a Hargita és Bákó (Bacău) megyei kataszteri hivatali igazgatók által 2001-ben végrehajtott illegális területcsere írt elő.

Vajon a térségbeli teljhatalmú faipari maffia vetette rá a szemét a 6000 hektárnyi erdőre?

Vajon ennek az álvitának a szélsőséges felkorbácsolása a rablást elrejtő paraván is, nemcsak az a botránycsíra, melyre az RMDSZ-nek szüksége volt, hogy az európai parlamenti választáson átlépje a bejutási küszöböt?

Az Elie Wiesel Intézet most az utolsó vádat is szertefoszlatta, az úzvölgyi temető síremlékének szimbolisztikájára vonatkozót, ahol a két világháborúban elesett, hét nemzetiséghez (a katonai temetőkben az elesett katonákat nem nemzetiségük, hanem aszerint tartják nyilván, hogy melyik ország hadseregében szolgáltak – a szerk.) tartozó 1306 katona nyugszik: „A jelkép egész Európában elterjedt, nagyobb gyakorisággal az írországi és skóciai síremlékeken. Romániában zömmel Máramarosban található meg, mind síremlékeken, mind a máramarosi fakapukon” (Máramaros majdnem 400 kilométerre van Úzvölgyétől – a szerk.).

Ezen kívül, tesszük hozzá mi, a kelta kereszt a brit szigeteken kívül Franciaországban – Normandiában és a Francia-középhegységben is megtalálható. A legrégebbi ilyenfajta keresztek a IX–X. századból valók, mint amilyen az írországi monasterboice-i, melyet nemzeti műemléknek tartanak. Az a tény, hogy a történelem folyamán ezt a jelképet futólag szélsőjobboldali csoportosulások használták, azt jelenti, hogy minden kelta keresztet, az írországiaktól a máramarosi kapukon lévőkig fel kell perzselni? (a szerző által említett kelta keresztek időben megelőzték a motívum szélsőjobboldali használatát, míg Úzvölgyén pont olyan, legionárius és ortodox szélsőséges szervezetek állították a vita tárgyát képező kereszteket, melyek a Vasgárda betiltott jelképének helyettesítésére és a nyugati „testvérszervezeteket” majmolva vették át a stilizált kelta keresztet – a szerk.).

Akkor mit kellene kezdeni Horthy magyarországi szobraival és a nevét viselő terekkel,

melyek egy olyan fasiszta diktátor – Európában egyedülálló! – kultuszát szolgálják, aki 600 000 magyarországi és a megszállt Erdélyből származó zsidó haláláért felelős?

Sajnos ez a fasiszta kultusz olyan revizionista politikát táplál, mely számára az úzvölgyi temető körüli cirkusz csak egy epizód abban a spirálban, amit Dan Dungaciu professzor Erdély társszuverenizálásaként bélyegez meg (magyarul itt olvasható – a szerk.). E stratégia különben részét képezi az erdélyi magyar nyelvű sajtónak az Orbán-kormány pénzügyi és ideológiai ellenőrzése alá vétele is.

Hirdetés

„Magyarország ma nem akarja elszakítani Erdélyt Romániától, mert tudja, hogy nem képes rá. De különleges státuszt akar majd ennek a régiónak. Akárcsak Transzdnyeszterben és Donbaszban Oroszország. A román állam gyengeségének Erdély Bukarestről való lekapcsolódása és autonóm megnyilvánulása lesz a következménye, esetleg Budapest farvizén, nem alávetettként, de magyar befolyással. Politikai osztályunk tehetetlensége közepette Erdélyben már évek óta gondoznak egy ilyenfajta forgatókönyvnek kedvező hangulatot. Tehát Románia de facto föderalizálásának vagyunk a tanúi. Magyarországnak nem kell kérnie a határok módosítását, amit senki sem fog megengedni”, figyelmeztetett már tavaly Dan Dungaciu, a Román Akadémia Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzeti Kapcsolatok Intézetének igazgatója (Dan Dungaciu a szerző főnöke az információs hadviseléssel foglalkozó LARICS-ban, azaz az Információs Hadviselést Elemző és Stratégiai Kommunikációs Laboratóriumban – a szerk.).

Ilyen értelemben súlyos figyelmeztetés az úzvölgyi botrány – ez hajdanán jelentős pontja volt az Árpád-vonalnak,

a horthysta Magyarország által a Keleti-Kárpátokban kialakított védvonalnak. És azt megelőzően, 1916 októberében, a Ioan Istrate tábornok által vezetett román csapatok győzedelmes ellenállásának helye a Csíki-havasokban indított osztrák-magyar offenzívával szemben (valójában a románok indítottak támadást, ezt verték vissza az osztrák-magyar csapatok, ráadásul a csaták nem Úzvölgyénél, hanem attól keletre zajlottak és hat hét után a románokat orosz katonákkal kellett felváltani, de még így sem tudták elkerülni a vereséget, így a románok számára az első világháború már 1917. decemberében véget ért, míg Úzvölgyére már csak az első világháború tényleges befejezése után, tehát majdnem egy évvel később térhettek vissza; forrás itt – a szerk.). „Október 15. – A Prezan-hadsereg kiváló tartása; siker a Tatros mentén és még nagyobb siker az Úz völgyében” – írta annak idején Alexandru Marghiloman (a szerző a saját, román nyelvű forrásait sem tudja értelmezni, holott abban egyértelműen szerepel, hogy nem Úzvölgyéről, a településről, hanem az Úz völgyében és kimondottan a román területen lévő Úzmezőnél zajló harcokról van benne szó – a szerk.).

Sajnos egy egész szélsőséges jellegű cirkuszra volt szükség, hogy felvetődjön a háborús emlékhelynek a Nemzetvédelmi Minisztérium kezelésébe történő átvételének kérdése. A Csíkszentmárton község (Hargita megye) és a Dormánfalva város (Bákó/Bacău megye) polgármesteri hivatalai közötti területi-közigazgatási vitán és a temetőben a Hősök Emlékezete Nemzeti Hivatal (ONCE) engedélyei nélkül végrehajtott munkálatok illegális jellegén túlmenően, a román államnak kötelessége biztosítani a hősök emlékezetét, a nemzetközi megállapodásoknak megfelelően, az 1919-i versailles-i szerződések 225. és 226. cikkelyeivel, a Saint-Germain-en-Laye-i szerződés 171. és 172. cikkelyeivel, valamint az 1920-es trianoni szerződés 155. és 156. cikkelyeivel kezdve, melyek mindegyike hasonló módon szabályozza az aláíró kormányok kötelezettségét arra, hogy „tiszteletben tartsák és gondozzák a katonák sírjait”, nemzetiségüktől függetlenül. (A szerző elhallgatja, hogy létezik egy 2008-as magyar–román megállapodás, melynek értelmében a magyar felet kötelező lett volna értesíteni bármilyen változtatási szándékról – a szerk.)

A nemzetközi jog ellentmond a magyar szélsőségesek azon jelenlegi követelésének,

hogy állítsák le a temető úgynevezett „államosítását”. Különben az ezzel kapcsolatos tüntetések, mint amilyen a június 18-i csíkszeredai is volt, az ügy sietős eszközzé változtatásának bizonyultak, hogy újra Székelyföld autonómiáját kérjék, a temetőben történteket „a székelyek közössége megsértésének” tekintve, akiket állítólag „másodrangú állampolgárokként” kezelnek. „Az osztrák-magyar temető körüli legutóbbi incidensek újra életet leheltek a romániai magyarok autonomista követeléseibe”, sietett hírül adni a magyar propaganda. Melynek befolyása abban is látható, ahogyan a Románia és Magyarország között e téma kapcsán kialakult diplomáciai feszültségekről az Euronews beszámolt.

Íme, miért válik Úzvölgye annak iskolapéldájává, hogy miként alakítanak ki egy feszültséggócot és miként teszik próbára a román állam előrelátási, megelőzési és reagálási képességét egy neuralgikus pontban.

És a provokáció még csak most kezdődött.

A szerző Brüsszelben dolgozik és a LARICS Szakértői Tanácsának tagja.

Hirdetés