Végső szakaszába lépett az ukrajnai románok etnikai asszimilációja

Ugye, milyen szomorú és egyben vérlázító, amikor egy állam a határai közé szorult etnikai közösséget egyszerűen bedarálja?
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A tatarbunari (Татарбунари/Tatarbunari) regionális adminisztráció két nappal ezelőtt felvetette a borisăucai (Борисівка/Borüszivka) román tannyelvű iskola ukrán tannyelvűvé változtatásának ötletét. 2018-ban már csak négy román tannyelvű iskola volt Odessza régióban – úgy tűnik, 2019 őszétől már csak három marad.

Lépésről lépésre közeledünk a dél-besszarábiai román nyelvű oktatás felszámolása felé

és ezzel elérkeztünk a térségbeli románok gyorsított etnikai asszimilációjának végső szakaszába. A Duna és a Dnyeszter közötti, a Fekete-tenger partján évszázadok óta dokumentált román közösség a következő két, legfeljebb három nemzedék alatt nyomtalanul el fog tűnni. Akárcsak az isztrorománok, a timok-völgyi románok esetében, a dél-besszarábiai románok esetében is egy sor interdiszciplináris tanulmányra lenne szükség a román közösségek felszámolásáni körülményeinek meghatározására, vagyis hogy miként zajlik egy gyorsított asszimiláció az állam támogatásával és miként zajlik le alig néhány nemzedék alatt egy etnikai tisztogatás. Nem hiszem, hogy lennének  megoldások az említett román közösségek megmentésére, a román állam és társadalom a közvetlen szomszédságban lévő saját etnikumának védelmében elszenvedett kudarca megpecsételődött. Már csak a katasztrófa megtörténtének megállapítása és – ha képesek vagyunk rá – a szükséges tanulságok levonása marad nekünk.

Ahogy fentebb írtam, Tatarbunar járás adminisztrációja felvetette a Borisăuca faluban lévő iskola román tannyelvűről ukrán tannyelvűre áttérésének ötletét – vagy az itteni gyermekeknek a tatarbunari iskolákba költöztetését, ahol – természetesen – ukrán nyelven fognak tanulni (forrás). Odessza régióban a hivatalos statisztikák szerint 2018-ban négy „moldovai” tannyelvű iskola volt, amelyekben 1258 diák tanult (forrás). 1991-ben, amikor Ukrajna független lett, Odessza régióban 21 román tannyelvű iskola volt – 2019-ben, ha a Borisăuca faluban lévő iskolát felszámolják, akkor csak három marad.

Ez az ukrán hatóságoknak a román nyelvű oktatás felszámolására irányuló következetes politikájának eredménye:

szinte minden évben felszámolnak egy román iskolát Besszarábia déli részén. A kijevi kormányzattól függetlenül, a Romániával meglévő kapcsolatoktól függetlenül, az ukrán hatóságok állhatatosan követték a térségbeli román iskolák felszámolására irányuló tervüket: 28 év alatt 21-ről 3 iskolára. Minden évben voltak figyelmeztetések, a tények ismertek voltak. Hogyan volt ilyesmi lehetséges?

Először is Ukrajna Odessza régióban támogatta a „moldovai” identitást, folytatta a regionális identitás nemzeti identitássá változtatásának szovjet politikáját. A „moldovai” nyelv oktatására a térségben használt tankönyvek a transzdnyeszteri Tiraszpoli Tudományegyetem segítségével készültek. Csak egy példa ezekből a tankönyvekből: Mihai Eminescut „moldovai” írónak kiáltják ki, a diákoktól pedig azt kérik, hogy hasonlítsák össze Ion Luca Caragiale „román” íróval. A „moldovai” identitás ukrán hatóságok általi dél-besszarábiai kikényszerítése és támogatása az első lépés volt az ukrajnai román közösség szétszakításához. Ehhez társult a tankönyvek hiánya, a román nyelvű média hiánya, a tanárok hiánya, a térségbeli románok bármiféle politikai összefogására irányuló kezdeményezésének megakadályozása, a bármiféle befektetéstől megfosztott térség mélyszegénységben tartása, ami tömeges emigrációhoz vezetett.

A 2001-es legutóbbi ukrán népszámlálás szerint 24, több mint 90 százalékos román többségű falu volt Besszarábia déli részén, plusz még néhány, melyekben a románok aránya 10 és 30 százalék között mozog, összesen 124 000 (moldovaiként regisztrált) bevallottan román lakossal. Úgy tűnik, hogy mindezek számára több mint elégséges lesz 3 román tannyelvű iskola. Összehasonlításképpen:

Kárpátalja régióban a magyar kisebbség a 2001-es népszámlálás szerint 156 000 személyből állt, akik 2018-ban 53 iskolával rendelkeztek, 9643 diákkal.

Megismétlem: Besszarábia déli részén 124 000 románnak 4 iskolája volt 2018-ban, ahol 1258 diák tanult – és úgy néz ki, hogy 2019-ben 3 marad. Az észak-bukovinai (Csarnóca/Cernăuţi/Csernyivci régió) románok sem állnak jobban: az itt élő 114 000 románnak 2009-ben 92 iskolája volt 22 000 diákkal, 2018-ban már csak 68 iskola maradt Észak-Bukovinában, melyekben nagyjából 15 000 diák tanult románul. Kevesebb mint tíz év alatt 24 iskolát számoltak fel Észak-Bukovinában, igazolva ezzel a román tannyelvű iskolák felszámolására irányuló ukrán politika felgyorsulását.

Makro szinten, az ukrán állam létezésének első nemzedéke idején, vagyis nagyjából 30 év alatt felszámolták a dél-besszarábiai román tannyelvű oktatást, a 4 vagy 3 román tannyelvű iskolával egyszerűen gúnyt űznek a 124 000 románból és a következő években még ezeket is fel fogják számolni, mert nehezen hiszem, hogy bárki is megállítja majd Kijev különbségeket eltörlő gőzhengerét. A dél-besszarábiai román közösséget anyanyelvű iskola, média és egyház hiányában történelmi léptékben rövid idő, legfeljebb három nemzedék alatt asszimilálni fogják, ha nem még ennél is hamarabb. A román nyelv már a szovjet időszak óta magán viselte a hatóságok által ráütött szégyenpecsétet, az idealizált folklór felé tolták, de megfosztották a modernitás bármiféle jellemzőjétől. Pontosabban mondva a román nyelvet szóbeliség felé tolták és alsóbbrendű nyelvvé nyilvánították. A 2000-es évek elején 3 százalék volt azoknak a dél-besszarábiai románoknak az aránya, akiknek sikerült felsőfokú végzettséget szerezniük – másképp mondva az itteni román közösséget megfosztották a vezetőktől, a társadalomban domináns helyzetben lévő személyektől. A jelenlegi kommunikációs technikák körülményei között,

egy erőszakkal a szóbeliség felé kényszerített anyanyelvvel, a dél-besszarábiai románok nagyon gyorsan elveszítik majd a nyelvi identitásukat.

Hirdetés

Megvárom a 2020-ra bejelentett ukrán népszámlálást, hogy lássam az etnikai asszimiláció utóbbi évtizedeinek hatását: vajon hányan fogják magukat akár még csak moldovaiaknak is nevezeni Odessza régióban? Korábban arra hívták fel a figyelmemet, hogy egy 124 000 fős közösségnek nem lehet eltörölni az etnikai identitását, túl sokan vannak. De mi van akkor, ha úgy döntenek, hogy lemondanak az anyanyelvről és az etnikai identitásról egy olyan adminisztráció védőszárnyai alatt, mely eltökélte, hogy megtisztítja a régiót a kisebbségektől?

A román hatóságokról nincs értelme beszélnünk, melyeknek meg kellene védeniük Románia alkotmányának 7. cikkelyét, mely az ország határain kívüli románok identitásának védelméről szól. Teljesen értelmetlen bármilyen vita arról, hogy mit tettek a román intézmények az utóbbi 30 évben a dél-besszarábiai (és nemcsak ottani!) románok nemzeti identitásának védelméért, az eredmények benne vannak a fentebb felsorolt számokban. Ha nem léteztek volna ezek a bukaresti intézmények, a román iskolák sorsa ugyanez lett volna. Történelmi léptékben olyan, mintha nem is léteztek volna, nincs értelme bármiről is beszélni.

És mégis, miért kellene érdekeljen bennünket, hogy el fognak ukránosítani egy román iskolát a budzsáki (Bugeac) sztyeppén? Ki hallott az ukrajnai Odessza régióban lévő Borisăuca faluról?

Miért fáradna valaki Bukarestben azzal, hogy kiderítsen bármit is ezeknek a világ által elfejtett faluban élő diákoknak a sorsáról?

Az egyik válasz az lenne, hogy létezik az alkotmány 7. cikkelye, mely arra kötelezi a hatóságokat, hogy megvédjék a határon túli román etnikumúakat, de már elmondtam, hogy ez a cikkely mintha nem is létezne. Azt is elmondtam, hogy legalább egy tudományos kíváncsiságnak léteznie kellene, figyelemmel kellene kísérnünk a szemünk előtt, Románia határának közvetlen közelében zajló etnikai tisztogatás folyamatát, élő adásban nézhetjük, hogyan tűnik el egy több száz éves történelmi közösség. Felesleges bármilyen beavatkozás, már csak az maradt nekünk, hogy megfigyeljük a jelenséget és esetleg megértsük, miként zajlik a gyorsított etnikai asszimiláció a mesterséges moldovai identitás eszközként történő felhasználásával. Emlékeznek még arra, hogy Putyin egy Dnyesztertől a Kárpátokig tartó Nagy-Moldovát ábrázoló térképet ajándékozott Dodonnak?

Helyesbítés

Az a hír, hogy Dél-Besszarábiában 4 román tannyelvű iskola létezik, a 2018. januári állapotot tükrözi, a cikkben idézett statisztika szerint. Valójában most már csak 2 román tannyelvű iskola van: az egyik Barta (Плавні/Plavni) faluban van és az ukránosításra váró borisăucai. Nagyon is lehetséges, hogy a 2019–2020-as iskolai évben már csak egyetlen román tannyelvű iskola lesz Besszarábia déli részén, a bartai – melynek szintén nincs gyakorlatilag semmilyen esélye a túlélésre.

Hirdetés