Az úzvölgyi botrány: félreértések és hősökkel szembeni közömbösség

Tovább folyik a román szerecsen mosdatása. És nem túl éleselméjűen.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Reporter Global oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség (is) adta.

Az úzvölgyi haditemető a… politikai feszültségek kimeríthetetlen forrása. Úgy tűnik, a dormánfalvi polgármesteri hivatal által a temetőben felhúzott kereszt formája okozza a legújabb gondot. Az RMDSZ vezetője azt állítja, hogy ez legionárius szimbolisztikát hordoz és ezért a Romániai Holokausztot Kutató Nemzeti Intézethez fordult. De vajon legionárius jelkép a szóban forgó község (Dormánfalva a neve ellenére város – a szerk.) polgármestere által a földbe állított kereszt? A haditemető szigorúan magyar megemlékezési hely, vagy ott román katonák földi maradványai is megtalálhatók? És végső soron mi ez a vergődés egy haditemetőért, ahol olyan hősök csontjai nyugodnak, akiknek nemzetisége némileg a Birodalom etnikai struktúrát tükrözi?

Valószínűleg azért, hogy elfedjék, miként tűnt el, diszkréten, a hősi sírok fele.

Az RMDSZ elnökét, Kelemen Hunort a dormánfalvi polgármesteri hivatal által a haditemetőbe elhelyezett kereszt zavarja. „Breaz miniszter úr múlt héten a kereszt művészeti értékére vonatkozó tanúsítványt adott ki. Elmondtam Dăncilă asszonynak, hogy az Ellie (helyesen: Elie – a szerk.) Wiesel Intézethez fordulunk, mert ez legionárius kereszt”, jelentette ki az RMDSZ vezetője.

Valóban, ahogy az a helyszínen készült felvételeken is látszik, a szóban forgó emlékműnek… kelta kereszt formája van.
A kelta kereszt pedig egy keresztény típusú kereszt, mely a középkorban Írországban és Nagy-Britanniában terjedt el, különösen ott, ahol ír misszionáriusok prédikáltak és melyet a XIX. században, a Kelta Ébredés idején fedeztek fel jelképként újra, mely kulturális jelenség a XIX. és XX. századokra terjed ki és a kelták kultúráját helyezi figyelme középpontjába.

A kelta kereszt háborús emlékművekként történő felhasználását angliai (Kingswood, St. Ives, Buckland Surrey), man-szigeti (St. Johns, Ramsey), észak-írországi (Hillsborough), németországi (Limburg an der Lahn, Hesse, ahol jelentős brit hadifogoly-tábor volt) példákkal lehet illusztrálni. És százával lehet sorolni a továbbiakat. Kelta keresztekkel még az észak-amerikai kontinensen is találkozunk, például Quebecben.

A kelta keresztet jelenleg sportegyesületek logójában használják, mint az Ír Labdarúgó-szövetség (Észak-Írországban) és a Gael Atlétikai Egyesület (szintén észak-írországi szervezet, mely a hagyományos sportokat és az ír zenét népszerűsíti).

Ezzel szemben a legionárius mozgalomnak a Mihály arkangyal keresztje volt a jelképe, egy hármas kereszt, mely a vértanúságot jelképező börtönrácsot alkotott. Következésképpen az úzvölgyi keresztnek semmi köze sincs a Legionárius Mozgalom által jelképként használt arkangyali kereszthez.

Kihagyásos restaurálás

Amit a magyarok képviselői nem mondanak el: az úzvölgyi nemzetközi haditemetőt 1994 és 1998 között „restaurálták”: a régi, nagyrészt már elkorhadt vagy eltűnt kereszteket újakra cserélték, melyekre az oda eltemetett, a német és az osztrák-magyar hadseregben szolgált katonák nevét írták fel, vagy az „ismeretlen magyar katona” kifejezést. A bejárathoz akkor elhelyezett tájékoztató feliratokon az áll, hogy állítólag több mint 650 német és osztrák-magyar katona van oda eltemetve.

Hova tűnt Gheorghe Cosma sírja?

A Hősök Emlékezete Társaság, egy első világháborús harcosok temetőinek kialakítására és megőrzésére létrehozott román egyesület 1926 és 1927 között átszervezte az úzvölgyi katonai temetőt és feltüntette jegyzékeiben, hogy 1306 különféle nemzetiségű hőst temettek oda, többek között oroszokat és románokat is (vagyis kétszer többet, mint ahány a temető bejáratánál szereplő szövegekben szerepel). Sőt, a helyi sajtó jelzése szerint 1994-ben a nem-magyar katonák sírjai esetében név-, vagy etnikumváltoztatásra került sor a kereszteken, ismeretlen magyar katonákként tüntették fel őket. Például, az 1927-es jegyzék szerint a 763-as sírban az 1917. március 29-én elhunyt Gheorghe Cosma román katona volt eltemetve. A temető „helyreállítása” után Gheorghe Cosma sírján olyan kereszt áll, melyre az van felírva, hogy ismeretlen magyar katona (a feliratok általában nem etnikumra, hanem állampolgárságra vonatkoznak – a szerk.). Azt is meg kellene említeni, hogy az Úzvölgyénél harcoló magyar hadosztály (a 39.) helyőrsége Košice-ben (a mai Szlovákiában) volt (az első világháború idején Szlovákia nem létezett, a Magyarországhoz tartozó városnak Kassa volt a hivatalos neve – a szerk.), így az Úzvölgyénél elesett katonák egy része valójában (a legtöbb esetben elmagyarosított nevű) szlovák etnikumú volt.

A magyar fél azt sem mondja el, hogy a temető kataszteri helyzete jelenleg bizonytalan,

ugyanis Dormánfalva város (ezúttal sikerült eltalálni, hogy város – a szerk.) kataszteri tervében, de a 299/2010. sz. kormányhatározatban Csíkszentmárton község közjavainak leltárában is szerepel. Ugyanakkor a központi hatóságok a kormányhatározat kibocsátásakor nem minden esetben ellenőrizték az adatok valóságtartalmát, a helyi hatóságok tisztességességében bízva. Következésképpen a Csíkszentmártoni Helyi Tanácsnak kellene megmutatnia, hogy milyen iratok alapján vették fel a temetőt a Helyi Tanács 20/2007. sz. határozatában leltárba vett javak közé. Sőt, a magyarok a temető 1917-es tervére hivatkoznak, nem véve figyelembe a temető 1927-es átszervezését, sírgyalázással, egy büntetőtörvénykönyv által büntetett bűncselekménnyel vádolva a dormánfalvi hatóságokat. A dormánfalvi polgármester viszont azt mondja, hogy a román katonák emlékére állított 52 kőkeresztet a temető egyik keresztek nélküli részében helyezték el, tehát nem lehet szó sírgyalázásról.

Hol van az Ő történelmük?

Hirdetés

De a fentieken túlmenően meg kell említenünk a magyar történészek érdemét, akiknek sikerült azonosítaniuk az Úzvölgyénél elesett és eltemetett katonák és tisztek nagy részét, ami nem érvényes a román és az orosz fél halottaira is.

Ezen kívül megemlíteném még, hogy az ott eltemetett katonák etnikumától függetlenül, úgy tűnik, a román–magyar „veszekedésben” az emberi vetület volt az utolsó, amit figyelembe vettek. Nem tudok nem gondolni Gerhard Schröder volt német kancellár látogatására apja sírjánál, aki Románia területén esett el 1944 őszén, a második világháború idején.

Ugyanúgy, ahogy a német kancellár is leróhatta tiszteletét apja sírjánál, bizonyos emberséges embereknek hála, akik évtizedekig gondozták azt a sírt, az Úzvölgyénél elhunytak – etnikumuktól és nemzetiségüktől (magyarok, németek, szlovákok, szerbek, bosnyákok, románok vagy oroszok) függetlenül – utódainak (unokáinak és dédunokáinak) is joguk van ugyanerre: hogy tudják, hol vannak eltemetve az őseik.

Ráadásul nem tudok nem gondolni arra, hogy

a Centenárium évében túlságosan keveset tettek az erdélyi románok történelmének megírásáért,

akik közül sokakat az osztrák-magyar hadseregbe soroztak be, a világ négy égtáján lévő csatamezőkön harcoltak (Galíciában – a mai Ukrajnában; Bukovinában; Isonzóban – Olaszország/Szlovénia; Oroszországban). Nekik is joguk van történelemhez, nagyszüleik és dédszüleik tetteinek megismeréséhez. Ezen kívül nem kellene megfeledkeznünk arról, hogy az erdélyi románok, mint például Ioan Dragalina tábornok vagy Traian Moşoiu alaposan kivették részüket a román tartományok egyesülésére vonatkozó nemzeti álomból.

Ami a másik iránti tiszteletet illeti, mely elválaszthatatlan egy magát demokratikusnak tartó társadalomtól, ez arra kötelez bennünket, hogy a székely vagy magyar hadosztályok történelmét is megírjuk, még akkor is, ezek – akkor – a román hadsereg ellenfelei voltak. Tudnunk kell… Az igazságért és azért, mert a „kisebbségek”, most, szintén a román nemzet részei.

(A szerző a dormánfalviak lépését mentegetőkhöz hasonlóan figyelmen kívül hagyja, hogy az Úzvölgyénél elhelyezett „kelta kereszt” nem egy második világháború előtti emlékmű pótlásával/helyreállításával került oda, hanem egy vadonatúj, előzménnyel nem rendelkező „műalkotás”. Márpedig ebben az esetben nem vonatkoztathatunk el attól, hogy a Romániában 1990 után hivatalosan újraalakult Legionárius Mozgalom, illetve az azzal szervezeti és ideológiai kapcsolatban álló szervezetek, mint például az Új Jobboldal (Noua Dreaptă), vagy a június 6-i úzvölgyi incidens megszervezésében, végrehajtásában oroszlánrészt vállaló Ortodox Testvériség (Frăţia Ortodoxă) elsősorban a „legionárius kereszt” betiltása után, annak pótlására és a hasonló irányultságú nyugat-európai szervezeteket „majmolva” kezdték el használni a „kelta kereszt” különféle változatait; példák a „kelta kereszt” magyarok és más kisebbségek ellen irányuló tüntetéseken való használatára, illetve az Új Jobboldal és a XX. századi Legionárius Mozgalom, illetve annak vezetője, Corneliu Zelea Codreanu kultusza közötti kapcsolatra itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt – a szerk.).

Hirdetés