Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Romániában az utóbbi 30 évben szinte hagyománnyá vált, hogy a fiatalok úgynevezett érettségéről szóló vizsga – az érettségi – idején a vizsgára beiratkozott fiatalok aranyköpéseire vadásszanak. Nemcsak a tanárok, de főleg a sajtó, mely inkább mulatságos hírekként mutatja be azokat, mint a román oktatás katasztrófáját kifejező aggasztó helyzetként! És sok végzős fiatal számára egyfajta divattá vált tüntetőleg kimutatni, főleg a tévékamerák előtt és interjúkban, az iskolával szembeni közömbösséget, a felkészületlenséget, a műveletlenséget, az ostobaságot és az őket jellemző többi negatív dolgot! Így aztán egyre több olyan középiskolát elvégzőt látunk, akik nem tudnak helyesen írni, de románul még úgy-ahogy koherensen, érthetően kifejezni sem tudják magukat! A legutóbbi példa, amelyre emlékszem, egy idén érettségizett diáklány volt, aki

arra a kérdésre, hogy mit tesz majd a középiskola után, lazán annyit mondott: „Katarba megyek majd dolgozni!”

De nem a középiskolás végzősöknek ezekre az új hagyományaira, divatjaira és tendenciáira akarom felhívni a figyelmet, hiszen szinte mindenki ismeri őket és úgy tűnik, hogy sajnos már senkit sem érdekelnek a nemzeti oktatási rendszer problémái, azok okai és elemzései. Mindnyájan tudjuk, hogy ezek súlyosak és nem szabad figyelmen kívül hagyni őket, de azt hiszem, sokkal fontosabbak és aggasztóbbak a fiatalok érettségi, vagy a matúráig el nem jutó fiatalok képzés utáni gondjai. Ezek összefüggnek egymással.

Elpazarolt, szinte helyrehozhatatlanul elveszett gyermeknemzedékek! Több száz, ezer vagy talán tízezer román gyermek, akiknek egy részében óriási fejlődési, intellektuális potenciál, tehetség, zsenialitás van, de akiket magukra hagynak, nem segítenek, nem nevelnek, akiknek a jövője bizonytalan vagy már most tönkretett! Olyan gyermekek, akik ha egy normális országban, normális társadalomban, normális családban, őket természetes módon segítő, nevelő, fejlesztő oktatási rendszerben éltek volna, akkor biztosan meghatározó szavuk lett volna Romániában és Romániáért. A román gyermekeknek jó, sőt egyes esetekben nagyon jó velük született intellektuális képességük van, szép tehetségek, elsajátítási, integrációs, szocializációs és fejlődési képességekkel, találékonyak, kreatívak, de ha elhanyagolják őket, akkor elvesznek.

Ki tudja, hány fiatal nemzedék veszett el az utóbbi 30 évben?

Vagy mit tehettek volna az országért, ha úgy nevelték és segítették volna őket, hogy hasznosítsák a velük született képességeiket?

Véleményem szerint nálunk az éves iskolai ciklusok végén látható legjobban az elpazarolt fiatal nemzedékek jelensége, amikor elkezdődik a vakáció! Akárcsak éppen a jelenlegi időszakban, akkor találkozunk a leginkább, akkor látjuk a legjobban az irányt vesztett fiatalokat, gyermekeket. Egyszerűbben mondva, az értelmetleneket. Olyan gyermekeket, akik mintha saját magukra lennének bízva, akik nem találják a helyüket. Kirívóak, kihívóak, megnyilvánulási, megszólalási, viselkedési módjaikkal hívják fel magukra a figyelmet! Úgy tűnik, őket csak az érdekli, miként tűnhetnek ki és az szinte egyáltalán nem, hogy huligán, erkölcstelen, antiszociális, sőt, bűnözői módon viselkednek!

Ez az a pillanat, amikor sok jó veleszületett potenciállal rendelkező, nem segített gyermek elkanászodik.

Nem tudják, mit csináljanak, miként éljék életüket, semmilyen reményt nem látnak a láthatáron!

Egyesek annak ellenére, hogy nagyon jó vagy legalábbis tisztességes anyagi helyzetű családból származnak, de főleg a szétesett családokból származók vagy család nélküliek, mint amilyenek az árvaházból származók, a züllés útját választják. Akár úgy, hogy különféle bűnözői csoportokba lépnek be, márpedig a „munka piacának” kínálata ezen a téren mindig is nagylelkű, vagy csak lógnak az utcákon, más általuk vonzónak tartott, de valójában rendkívül ártalmas és káros helyeken, vagy különféle erkölcstelen és törvénysértő viselkedéseket és nyelvezeteket fejlesztenek ki tudatosan, kirívóan.

Mindenfelé láthatjuk őket és beléjük botolhatunk: a nagyvárosok parkjaiban, utcáin, a tömegközlekedési járműveken, a tereken, a közterületeken. Éjjel-nappal! Egyesek tiszták, van pénzük, mások nyomorúságosak, hiányosan öltözöttek. Üvöltöznek, kiabálnak, csúnyán beszélnek, káromkodnak, fenyegetőznek, köpködnek, botrányt csapnak, mindenfelé szemetelnek, lopnak, javakat rombolnak! A prostitúció sok lány által követett közismert és régi útja a züllésnek. Sokan részegek, mindenféléket szívnak, kábszereznek vagy az elfogyasztott anyagok hatása alatt állnak! Falun is beleütközünk, akaratunkon kívül kapcsolatba kerülünk az elpazarolt, elveszett fiatalok nemzedékével! Elég csak gépkocsival átmenni néhány falun és szinte mindenkor ott látjuk őket a falusi kocsma ajtaját támasztva, üveggel és cigarettával a kezükben, az utakon dülöngélve vagy az árokba esve! Részegen vagy kábszerezve kormánykerék mögé ülve közveszélyessé válnak!

Senkit sem érdekel, mi történik ezekkel a gyermekekkel, még kevésbé a hatóságokat, az államot, a törvényhozót, a társadalmat!

Sőt, a szavazókort elérő fiatalokat még fel is használják az ország politikussai és vezetői politikai manipulálási tömegként. Csak akkor érdekesek és fontosak, amikor mindenféle nagygyűlésekre viszik őket, hogy meglegyen a létszám és azt kiabálják, amit mondanak nekik, de különösen a szavazóurnáknál, hogy úgy szavazzanak, ahogy elvárják tőlük! Amúgy nem érdekesek, a társadalom páriáiként bélyegzik meg és ekként is kezelik őket!

Román fiatalok, gyermekek egymás után elveszett nemzedékei! Egyesek már korán elindulnak a bűnözés útján, rendszeresen börtönbe kerülnek. Később javíthatatlan visszaesőkké válnak! És, ami még ennél is súlyosabb, már fiatalon meghalnak! Kegyetlen, de igaz valóság! Történik mindez a mai Romániában. Itt, ahol annyit beszélnek a jövőről, a gyermekekről, az emberekről, de semmit sem tesznek értük! Van egy felbecsülhetetlen értékünk, olyan emberi erőforrásunk, amellyel más országok nem rendelkeznek, de amelyet ahelyett, hogy hasznosítanánk, segítünk elveszni!