Belegondolni is ijesztő, hány településen nincs háziorvos Romániában

Ráadásul az elöregedés is fenyegeti a szakmát.
Hirdetés

Egyre aggasztóbbak a háziorvoshiánnyal kapcsolatos adatok, s bizony igaza lehet azoknak, akik szerint az összeomlás szélére került az egészségügyi alapellátás az országban.

Sorina Pintea egészségügyi miniszer pénteken közölte, hogy 2018-ban a szükségesnél 700-al kevesebb háziorvos szerepelt a nyilvántartásban, és komoly gondok vannak az ágazat finanszírozásával is. Egy nemrégiben közölt felmérés azt mutatja, Romániában minden hatodik községben üresen áll a háziorvosi kabinet, ez pedig legalább 3000 falu lakosságát érinti.

Ráadásul az elöregedés is veszélyezteti a szakmát – a miniszter által közölt szám nem tartalmazza azokat az orvosokat, akik rövidesen nyugdíjba fognak vonulni –, a pályakezdők pedig, úgy tűnik, nem találják vonzónak ezt a szakmát.

2018-tól amúgy megnövelték a családorvosok számára meghirdetett helyek számát, s ha minden jól megy, az új generáció gyakornoki éveinek lejárta után – azaz leghamarabb 3 év múlva – talán sikerül majd orvosolni a hiányt. Addig marad a vergődés.

Az orvoshiány drámai következményeiről egyébként legutóbb itt írtunk. 

Hirdetés