A hétvégén szinte mindent átnéztem, ami a románok és magyarok között az úzvölgyi temetőben június 6-án történt incidensekről a sajtóban megjelent. A románok számára június 6-a a hősök napja és a Mennybemenetel ünnepe.

Bevallom, hogy

nem volt túl könnyű, úgy-ahogy, világos képet alkotnom sem az okokról, sem az események lezajlásáról.

És ennek az az oka, hogy a meztelen, világos, hűvös, szakszerű információt, vagy az előzmények, vagy a vita tárgyává változtatott temető történetének alapos ismeretén alapuló nem túlhevült elemzést, de az események láncolatára vonatkozó objektív beszámolókat is az oda nem illő szenvedélyességek helyettesítették, az összeesküvés-elméletek iránti egyre nagyobb étvágyként egyformán megoszolva mindkét oldal között.

Újra meg kell állapítanom, nem kevés aggodalommal, hogy az újságírók, de számos elemző számára is, akik közül nem kevesen nemcsak régi motorosok, de nevük is van a szakmában,

Romániában állítólag már semmi sem történhet a szolgálatok, Budapest és Moszkva érintettsége nélkül.

Az említettek beavatkozásáról beszéltek egyesek, akik arról a fekete napról írtak, amikor sokkal jobb és az igazság kiderítéséhez, de bizonyos jövőbeni eszkalálódások elkerülése érdekében is hasznosabb lett volna a harcoló felekké vált táborokban keresni a vétkeseket. Egyetlen pillanatig sem gondolva arra, hogy Úzvölgye és az, ami ott található, a tiszteletadás és megemlékezés helye, bármikor azzá válhat, ami Marosvásárhely volt 1990 márciusában.

Ami engem illett, egyáltalán nem hiszem, hogy a 21. századi európai Európában elképzelhetetlen eseményekben bármiféle érintettségük lett volna a román vagy külföldi intelligence bármiféle, akár leszerelt képviselőinek, vagy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin okkult érdekeinek. A megosztás szakemberei csak azután éreztették jelenlétüket. Moszkvának nagy érdekei vannak Romániában, elég sok mindenbe beleüti az orrát, Piroska jelenléte látható, vannak román politikusok, akiket megdicsérget,

a moszkvai farkasnak megfelelő irányba akarja befolyásolni az ország fejlődését, de azt hiszem, ezúttal egy napra szabadságra ment.

Budapest beavatkozott, vagyis meghívta egy beszélgetésre, rendben, berendelte a magyar Külügyminisztériumba hazánk Magyarország fővárosában tevékenykedő nagykövetét, Marius Lazurca urat. Tette ezt azért is, mert a magyar hatóságok, de a politikusok is többször is kijelentették és megerősítették, hogy közvetlenül érintettek és érdekeltek mindazzal kapcsolatosan, ami a magyarsággal kapcsolatos. Függetlenül attól, hogy az Magyarország jelenlegi határain belül vagy a világon bárhol máshol él.

Amúgy diplomáciai megállapodások is vannak, melyek feljogosítják a bukaresti, de a budapesti hatóságokat is arra, hogy érdeklődjenek a kisebbségek helyzete iránt. Lazurca úr, sajnos, nem tett eleget a meghívásnak, valószínűleg nem saját döntése alapján, hanem a bukaresti központtól kapott utasításokat végrehajtva. Mely utasítások, szerintem, nem voltak túlságosan szerencsések, hiszen

Lazurca úr távolmaradása maga is hozzájárult a román–magyar kapcsolatok feszültté válásához,

de a magyar diplomatáknak és más hivatalosságoknak is megkönnyítette a dolgát, hogy a románokra és Romániára nézve egyáltalán nem kedvező közleményeket és véleményeket fogalmazzanak meg.

Lazurca úr kihasználhatta volna a meghívást, vagy – rendben – a berendelést arra, hogy átadjon Magyarország Külügyminisztériumának egy jegyzéket, amiből kiderüljön, hogy az úzvölgyi temető története nem elsősorban magyar történet, ahogy azt az RMDSZ fejesei, akik ebbe is beleütötték az orrukat, hamisan és érdekvezérelten állították. Egy olyan RMDSZ, mely az álmérsékelt Kelemen Hunor helytelen szavaival újra kimutatta a Románia iránti elkötelezettsége és lojalitása hiányát.

A vita tárgyává vált temetőben román hősöket is eltemettek, a románoknak pedig joguk van megtisztelni őket

és helytelennek tartani a romániai magyar nacionalisták és politikusok szándékát, hogy egyáltalán nem tisztességes célokra privatizálják és kisajátítsák a történelmet, az igazságot és a sírokat. Ezt méltóságteljesen és úgy kell megtenniük, hogy ne sértsék a magyarok érzékenységeit, akiket semmi esetre sem szabad szembenálló félnek tekinteni. El kell ismerni, hogy abban, ami Úzvölgyében a múlt héten történt, nem kívánt mozgásteret kaptak a román nacionalisták, akik nem szalasztották el az alkalmat, hogy még feszültebbé tegyék a helyzetet. És akik miatt a helyzet elfogadhatatlan mértékben elfajult.

Azok a hatóságok is hibáztak, méghozzá alaposan, amelyek a rend helyreállításával megbízott csapatok parancsnokságát az olyannyira kompromittálódott Sebastian Cucoş úrra bízták. Senki másra, mint arra a személyre, aki 2018. augusztus 10-én a Román Csendőrséget vezette, amikor a jelenlegi pészédés-aldés hatalom kimutatta a foga fehérjét.

Mindezeken túlmenően annak bizonyítékát látom a néhány nappal ezelőtti sajnálatos történésekben, hogy

még sok tennivaló van azért, hogy teljes bizalom legyen köztünk és a magyarok között.

De ahhoz semmiképpen sem felelőtlen, Romániára nézve rágalmazó kijelentésekkel lehet eljutni, amilyenek az RMDSZ-es vezetők szájából, golyóstollából és számítógép-billentyűzeteiből kikerültek.

(A kiemeléseket és a szöveg magyar címét a szerkesztőség adta.)