Pontosabban arra, hogy vonja vissza azt a határozatát, amellyel saját közvagyonának nyilvánította a területet.
Bákó megye prefektusa felszólította Dormánfalva önkormányzatát, hogy vonja vissza azt a március 29-i határozatát, amellyel a város közvagyonába sorolta be az úzvölgyi katonatemető területét.
A prefektusi intézkedés abból a levélből derül ki, amelyet a hivatal Hargita Megye Tanácsának küldött, és amelyet Borboly Csaba osztott meg a honlapján. Ebben Bákó megye prefektusa azt írja, június 25-ig adott határidőt a dormánfalvi önkormányzatnak a határozat visszavonására, utána bíróságon támadja meg. A határozat bírósági megtámadása automatikusan felfüggeszti annak hatályát a jogerős ítélet kimondásáig.
Magát a felszólítást Tánczos Barna szenátor tette közzé Facebook-oldalán:
A felszólításban a prefektus arra a 2010-es kormányrendeletre is hivatkozik, amely az úzvölgyi katonatemetőt csíkszentmárton közvagyonaként említi, és a kulturális minisztérium, a védelmi minisztérium és a Bákó megyei építésfelügyelet után a negyedik állami intézmény, amelyik gyakorlatilag illegálisként kezeli Dormánfalva építkezését a temetőben.
Maricica Luminița Coșa prefektus azt is közölte a megyei tanáccsal, hogy hivatala elindította Bákó megye és Hargita megye közötti határvita rendezését azzal, hogy kérte a határt megállapító bizottság Bákó megyei tagjainak kijelölését.
Dormánfalva a katonatemető közvagyonná nyilvánításával indította el a temető román parcellájának kialakítását, amellyel pattanásig feszült helyzetet teremtett a magyarok és románok között.
Az ügyet ma részletesen ismertette Klaus Iohannis államfővel is Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke, miközben az államfő ma arról konzultál a pártok delegációival, hogyan ültessék alkotmányba a május 26-i népszavazás igazságügyi kérdésekben született eredményét.
Iohannis végighallgatta az RMDSZ javaslatát a katonatemető ügyének rendezésére, de választ nem fogalmazott meg rá, az ügy rendezése egyébként is a kormány feladata, számolt be a konzultációról Kelemen Hunor. Az RMDSZ azt javasolja, hogy távolítsák el az áprilisban a román katonáknak illegálisan emelt emlékművet és az ötven betonkeresztet, mert az elesett román katonák emlékének sem tesz jót a tudat, hogy a betonkereszteket másik hadsereg katonáinak sírja fölé állították, és a temető mellett hozzanak létre külön parcellát, amelyet az elesett román katonák emlékének szentelhetnek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.
Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.
Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
… nini, micsoda jeles személyiség szabadult a börtönből, idő előtt… és régóta nem fordult elő: egy kóbor eb megharapott egy embert, halál lett a vége.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.
Aradon szándékosan mérgezték meg a köztéri fákat. Továbbá: itt az új közigazgatási reformcsomag néhány javaslata.

A romániai lakosság elsöprő többsége szerint csak a megfelelő kapcsolati háló révén lehet érvényesülni az igazságtalan rendszerben, a máramarosi hegyimentők pedig a halál torkából mentettek meg egy ukrán fiatalt.

A Carrefour megvizsgálta, melyek a leggyakrabban megvásárolt élelmiszereink és melyik hol népszerű. A turizmus hanyatlik, de azért továbbra sem derült ki, volt-e annál a bizonyos állami vállalatnál női pótlék vagy sem...

Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.