// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Ezzel magyarázza Kelemen Hunor az RMDSZ-re adott regáti szavazatokat

// HIRDETÉS

Aquinói Szent Tamás öt érvet szánt Isten létének bizonyítására, az RMDSZ elnöke 11 érvvel indokolta a román voksokat.

Mintegy százezerrel kapott több szavazatot az RMDSZ most, mint öt éve, és nemcsak elérte, de mindenhol meg is haladta a kitűzött célt az RMDSZ EP-jelöltjeire érkezett szavazatok száma, összegezte Kelemen Hunor szövetségi elnök a vasárnapi európai parlamenti választásokon elért eredményt mai sajtótájékoztatóján.

Hosszas körökben köszönte meg a mintegy 472 ezer szavazatot (a regátiakat külön is) és a kampánymunkát, amely összehozta, majd nekifogott megmagyarázni azt, ami most annál is jobban izgat mindenkit, hogy az RMDSZ éppen hogy át tudta lépni a megemelkedett választási küszöböt. Mégpedig azt, 

hogyan tett szert az RMDSZ minden korábbinál több szavazóbiztosra és szavazatra a Kárpátokon túl.

Illetve ezzel párhuzamosan azt, miért nem gáz, hogy az RMDSZ is biztosít magának szavazóbiztosokat és szavazatokat a Regátban, a román ajkúak között. Íme:

  1. Az RMDSZ mindig kapott szavazatokat a Regátban az elmúlt harminc évben.
  2. Amikor államfőválasztáson indult, Kelemen Hunor 26 ezer voksot kapott a Kárpátokon kívül. Most az RMDSZ EP-jelöltjei 28 ezret.
  3. Ezek nélkül is átlépte az RMDSZ az öt százalékos küszöböt.
  4. Az RMDSZ mindig törekedett arra, hogy a románok irányába is kommunikáljon.
  5. Az RMDSZ mindig igyekezett a Kárpátokon kívüli szavazókörzetekbe is szavazóbiztosokat küldeni, és ezután még inkább fog. Ha lehet, mindegyikbe.
  6. Korábban is jól fogtak volna: a legutóbbi elnökválasztáson tűntek el az RMDSZ jelöltjére, Kelemen Hunorra adott voksok. Népes baráti társaság értesítette Kelement, hogy tucatnyian szavaztak rá a Bukarest melletti Snagov településen, másnap viszont a szavazóköri jegyzőkönyvben egyetlen egy szavazat sem szerepelt a neve mellett.
  7. Más kisebbségiek is az RMDSZ-re szavazhattak, ahogy hazai parlamenti választásokon az RMDSZ szenátusi listájára mindig több szavazat érkezik, mint a képviselőházira, és ezt ők annak tulajdonítják, hogy más kisebbségek saját szervezetükre szavaznak a képviselőházi listán, de mivel szenátusi helyért nem is indulhat őket képviselő szervezet, ezért inkább az RMDSZ-re szavaznak.
  8. A köztudott bukaresti és Bákó megyei szervezeten kívül az RMDSZ más, Kárpátokon kívüli megyében is rendelkezik megyei szervezettel: Konstanca, Galac, Suceava, Gorj, Krassó-Szörény, Mehedinţi megyében, tagjaik gyakran nem magyarok.  Ezeket mind biztatták, hogy állítsanak urnabiztosokat, akik valószínűleg az RMDSZ-re szavaztak.
  9. Az RMDSZ sem firtatja, hogy más pártok urnabiztosai magyarlakta településeken magyarok-e, és kire szavaznak.
  10. Ne becsüljük alá az RMDSZ szervezői kapacitását – válaszolta Kelemen Hunor arra a kérdésre, együttműködtek-e más párttal azért, hogy urnabiztosokat tudjanak állítani több ezer regáti szavazókörzetben. Nem működtek együtt, az RMDSZ maga szervezte ezeket a biztosokat felhasználva az elmúlt évek kapcsolatait, párttagkönyvet pedig senkitől sem kértek.
  11. Meglepi Kelement, hogy egyesek szerint morális, hogy magyarok szavaznak román pártokra, de az nem, hogy román emberek szavaznak a magyar érdekképviseletre, holott ez kétirányú utca: ahogy a román pártok próbálnak magyar szavazatokat, úgy az RMDSZ is próbálja megszerezni román emberek szavazatát, sőt ezentúl majd még többet.

Ehhez képest az RMDSZ képviselői a román mozgósítás mértékével riogattak, illetve azzal zsaroltak, hogy azok a magyarok, akik nem szavaznak, vagy nem az RMDSZ jelöltjeire szavaznak, a magyar közösségnek ártanak – hangzott az újságírói felvetés, amire Kelemen egy bagatellizálással és egy vallomással válaszolt. Nem kell foglalkozni vele – mondta, illetve ő nem szereti a negatív kampányt, de belátta, hogy választási kampányban bizony az emberek érzelmeire is hatni kell.

A több mint 11 ezer, Kárpátokon túli szavazókörzetben az RMDSZ kilencezer urnabiztost tudott állítani, és 1400 olyan szavazókörzet volt, ahonnan egyetlen voksot sem kapott, árulta el a számokat a sajtótájékoztató után Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. A mintegy 7600 erdélyi szavazókörzet közül nagyjából négyszázban nem tudtak urnabiztost állítani.

Fotók: Szabó Tünde

Kelemen cáfolta azt a román sajtóban terjedő vádat, miszerint az RMDSZ is akadályozta a külföldön élő választópolgárok voksolását azzal, hogy oda jelölt urnabiztosainak fele nem jelent meg a szavazás napján. Elmondta, 116 személyt javasoltak külföldi szavazóbiztosnak, közülük 51-et nem tudtak elérni vagy nem vállalták a megbízatást, és erről az RMDSZ még időben értesítette a külügyminisztériumot, majd a törvénynek megfelelően kérte a tárcát, hogy ezt az 51 személyt a saját apparátusának tagjaival helyettesítse. A külügyminisztérium 32 esetben tudta ezt megoldani, 17 esetben nem.

Az RMDSZ kormányzást nem vállal, de kormányt szívesen buktat, HA:

szövegszerűen hozzájárulhat a jelenlegi PSD-kormány elleni bizalmatlansági indítványhoz, amelyet csak akkor támogat, ha belefoglalják az RMDSZ javaslatát, és ha addig megállapodást írnak alá az ellenzéki pártok, hogy kit jelölnek kormányfőnek. Az RMDSZ például támogatni tudja Ludovic Orban PNL-elnök jelölését. Tárgyalt Dan Barna USR-elnökkel, mondta Kelemen, aki ugyanúgy vélekedik: az USR kormányzati szerepet nem vállal, de támogatná, hogy a liberálisok alakítsanak kormányt.

Egyelőre viszont a képviselőház elnöki tisztének betöltésére rendezett szavazás is azt mutatta meg, hogy a PSD-nek meggyőző többsége van az alsóházban. Az RMDSZ azért indított saját jelöltet Kelemen Hunor személyében, mert sem Marcel Ciolacu PSD-, sem Raluca Turcan PNL-képviselőt nem tudták jó szívvel támogatni abban, hogy Liviu Dragnea utódja legyen a képviselőház élén.

A jelenlegi koalícióval pedig továbbra sem tud együttműködni az RMDSZ, mivel az úzvölgyi katonai temető ügye továbbra sincs megoldva

Eckstein-Kovács Péter jelölését pedig a Nép Ügyvédje hivatalának élére támogatják, az RMDSZ természetesen megszavazza az ellenzéki pártoknak ezt a javaslatát. Eckstein jó miniszter volt, jó polgármester-jelölt, jó tanácsos az államelnöki hivatalban, mondta Kelemen Hunor, és meggyőződése, hogy jó ombudsman is lesz.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS