A Dnyeszteren túli románfóbiáról: milyen és miért?

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Csaknem 30 éve tart Transzdnyeszter bizonytalan helyzete. 1990-ben, amikor a jövőbeni Moldovai Köztársaság lakossága hivatalos nyelvvé nyilvánította a „románt”, a Dnyeszter bal partján (Tiraszpol) egy szeparatista mozgalom kezdett szárba szökkenni.

Két évvel később az úgynevezett „Transzdnyeszteri Moldovai Köztársaság” az orosz csapatok segítségével sikeresen átvette az ellenőrzést a Moldovai Köztársaság több övezete felett.

A transzdnyeszteri kérdés jegelt konfliktussá változott, amely megfelel az Orosz Föderációnak,

mert ezzel bebiztosította magának, hogy a Moldovai Köztársaság nem egyesülhet Romániával és nem csatlakozhat az európai közösségi vagy az euro-atlanti térséghez. Ezen kívül Ukrajna is folyamatosan nyomás alatt tartható, mely ország nemrég vállalta az alkotmányban, hogy elindítja az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozáshoz szükséges folyamatokat.

A transzdnyeszteri téma kényes kérdés és a térségbeli geopolitikai helyzetek, de az érdekek alapos ismeretét is igényli, amit folyamatos odafigyeléssel kell kiegészíteni. Bár Romániát hátrányosan érinthetik a transzdnyeszteri térségben bekövetkező esetleges fejlemények, úgy tűnik, a téma nem szerepel a romániai politikum napirendjén és a közvélemény számára sem érdekes.

A román álláspont és jelenlét hiányában az Orosz Föderáció szabadabban mozoghatott, mely ellenségessé tette a szeparatista régión belüli hangulatot és toxikus üzenetekkel mérgezte meg a közbeszédet, ami egy románfóbia érzéshez vezetett.

A románfóbiás áramlatot elősegítő tényezők a következők:

a lakosság életminősége, gazdasági helyzete, a média és a kulturális tényezők, melyek mind hatnak egymásra. Az első két tényező, az életminőség és a gazdasági helyzet azt a terepet és környezetet határozza meg, melyben az utóbbi kettő, a média és a kulturális tényezők hatásaikat kifejtik.

Egy népesség elégedettségének vagy elégedetlenségének szintje nagyon fontos mutató, mert ennek alapján átfogó képet alkothatunk a szóban forgó népesség életminőségéről. Egy virágzó társadalom egy bizonyos jóléti és emancipációs fokkal rendelkezik. Ezen kívül egy olyan társadalomban, melyben kielégítő az elégedettség szintje, az emberek több időt szentelhetnek az olvasásnak, a tájékozódásnak vagy a médiaforrások kiválasztásának. Másrészt egy olyan régióban, mely az életminőség alacsony színvonalát tapasztalja meg, a lakosságot inkább az élet azonnali anyagi aspektusai foglalkoztatják, az összes többi háttérbe szorul.

A Fekete-tenger Egyetemi Alapítványához (FUMN) tartozó CBS AXA Szociológiai Felmérési és Marketing Központ által szolgáltatott adatoknak köszönhetően átfogó és tudományos szempontból pontos képpel rendelkezünk az élet minőségéről a transzdnyeszteri térségben (az említett alapítvány jelentős tevékenységi és személyi átfedésben van a Magyarországgal és a magyar kormánnyal is szemben tendenciózus, hibrid háborús tevékenységnek is minősíthető „tanulmányokat” készítő LARICS-szal – a szerk.).

A kutatás eredményeiből megfigyelhető a közvélemény megosztottsága

azt az irányt illetően, amerre Transzdnyeszter halad. A válaszolók 45,7 százaléka jónak tartja az irányt, míg 42,9 százalék szerint a jelenlegi helyzet inkább hátrányos.

Ha a jelenlegi helyzetet az öt évvel ezelőttivel kell összehasonlítaniuk, Transzdnyeszter polgárai 36,5 százalékos arányban úgy vélik, most rosszabbul élnek, mint 2014-ben és csak 26,2 százaléka gondolja azt, hogy 2014 óta javult a helyzete.

Ami a transzdnyeszteri élet gazdasági vetületét illeti, a válaszolók és családjaik a túl alacsony béreket és nyugdíjakat (a válaszolók 48,1 százaléka), az árak növekedését (37,7%) és a munkanélküliséget (35,5%) emelik ki.
Transzdnyeszter lakóinak több mint 50 százaléka nem elégedett a régió gazdasági helyzetével.

Itt fontos megemlíteni, hogy az emberek nagyjából 45 százaléka azt állítja, a jövedelmük csak a legszükségesebb dolgokra elegendő. Ahogy azt korábban állítottam, a mindennapi élet gondjai jelentős hatást gyakorolnak egy közösség tagjainak gondolataira. Például, a válaszolók 33,7 százaléka egy könyvet olvas havonta, vagy még ritkábban.

A felmérés szerint, ha nehézségekbe ütköznek, a transzdnyeszteri polgárok döntő többsége (71,5%) a családhoz fordul. Ennek alapján azt a következtetést vonhatjuk le, hogy

a transzdnyeszteri társadalom kollektivista, jellemző rá a család felé fordulás,

ugyanakkor a közösség más tagjaival szembeni bizalmatlanság. Érdemes megjegyezni ezt az aspektust.

Most, hogy rendelkezünk egy tudományosan igazolt látlelettel a transzdnyeszteri társadalomról, a figyelmünket a másik két tényezőre, a médiára és a kulturális területre irányíthatjuk, hogy megértsük ezek befolyását és következményeit.
Edmund Burke brit parlamenti képviselő azt mondta egy 1787-es vita során, hogy a sajtó a negyedik hatalmi ággá változott. A jelenlegi technológiai fejlődést, de a sajtó által az életünkben betöltött szerepet is figyelembe véve, csakis egyetérthetünk Burke kijelentésével és még nagyobb figyelemmel kell kísérnünk a transzdnyeszteri média helyzetét.

Egy orosznyelvű újságírókból álló csoportot már 1990-ben Tiraszpolba küldtek Kisjenőből (Chişinău), hogy kiépítsenek egy egyértelmű célokat szolgáló médiahálózatot. A szóban forgó alakok, nyilvánvaló módon, Moszkva befolyása alatt álltak, melynek „a román és moldovai nacionalizmus elszabadulásának meggátolása” volt a vállalt célja. Ez a médiahálózat az 1991–1996 időszakban érte el a csúcspontját, amikor megjelentek az „új közösség – a transzdnyeszteri nép” és a „Transzdnyeszter – Oroszország előretolt állása” kifejezések.

A román sajtó részéről voltak próbálkozások a kisjenői hivatalosságok álláspontjának támogatására, de ezek vagy nem voltak hatékonyak, vagy ártalmasoknak bizonyultak.

„Bukarest jelenlétének” bármely formáját félelemmel és szkepticizmussal fogadták,

a Moszkvát kiszolgáló sajtó azonnal olyan elméleteket kezdett terjeszteni a közbeszédben, melyek azt a hamis benyomást kívánták erősíteni, hogy Románia „be akarja kebelezni” a Moldovai Köztársaságot, majd Transzdnyesztert is, mindezt az „orosz barátok” erőfeszítéseinek rovására, akik a transzdnyeszteri nép „függetlenségéért és szuverenitásáért” küzdenek.

A transzdnyeszteri lakosságot hosszú időn keresztül olyan üzenetekkel intoxikálták, melyek a „román-fasiszta” veszélyre figyelmeztettek, mindezt egy alárendelt sajtó utasítására, mely a „központból” kapta akkreditálásait. Tehát Transzdnyeszterben csak a kiválasztottak tevékenykedtek hivatalosan a sajtóban.

Szintén a Fekete-tenger Egyetemi Alapítvány által bemutatott kutatás eredményeiből tudjuk, hogy az orosz és a „transzdnyeszteri” média örvend a legnagyobb népszerűségnek a lakosság körében, míg a Moldovai Köztársasághoz és Romániához köthető sajtószerveket nagy bizalmatlansággal és kétellyel fogadják.

A dolgok kulturális téren sem áll másképpen, az orosz beavatkozás érezhetően jelen van és jelentős hatással bír a románfóbia felépítésében. Bár a Moldovai Köztársaságban a fiatalok az egyetemes és a román történelmet tanulják,

a transzdnyeszteriek eltérő, erős orosz befolyás alatt álló tanrendben „részesülnek”.

Ahogy azt Radu Cupcea, a Román Akadémia Ion I. C. Brătianu Politikatudományi és Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének (ennek vezetője a szintén LARICS-os és számos – sok esetben történelemhamisításon alapuló – magyarellenes dezinformációs „tanulmányt” közzétevő Dan Dungaciu – a szerk.) kutatója egy nagyon jó elemzésében bemutatta, a történelmet újraértelmezték és eltorzították, hogy megpróbálják teljesen ellenségekként bemutatni a románokat és felmagasztalni az „orosz barátokat”.

Akár Besszarábia első annektálásáról, akár az 1917-es bolsevik forradalomról van szó, a Dnyeszter bal partján használt tankönyvek egységes eszmét hirdetnek: Transzdnyeszternek Oroszország a „bátyja”, mely az évszázadok folyamán a biztonsága és területi integritása felett őrködött és a jólétét biztosította. Ezzel szemben a románokat inkább „megszállókként” mutatják be, akik illegitim módon sajátították ki maguknak a transzdnyeszteri és a moldovai területet ezek Oroszország általi „felszabadításáig”.

Miközben a történelem – a dokumentumok és írott beszámolók alapján – azt mutatja, hogy a Dnyeszter és Prut közötti terület 1812 és 1830 között gazdaságilag fejletlen volt, az embereknek pedig kegyetlen életük volt, a „transzdnyeszteri történelem” teljesen más képet fest, mely szerint virágzott a fejlődés, a távlatok pedig a lehető legörömtelibbek voltak.

Tekintettel arra, hogy a transzdnyeszterieknek 29 éve azt tanítják a történelem tankönyveken és az oroszok szolgálatában álló tévéken keresztül, hogy

Románia megszálló ország volt, mely csak bajokat okozott, hogy ne létezne egy románfóbiás érzelem?

Miért csodálkozunk akkor azon, hogy Romániát a 4. legnagyobb fenyegetésnek tekintik Transzdnyeszterre nézve?

Egy fejletlen társadalom mellett, melyben az emberek többségét a megélhetéshez szükséges anyagi aspektusok foglalkoztatják, a média manipulálás révén előkészítette a terepet az orosz szellemben írt történelem tankönyvek segítségével végrehajtott kulturális beoltáshoz. A transzdnyeszteri lakosokat nap mint nap, akár iskolában vannak, akár interneten barangolnak, olyan üzenetekkel bombázzák, melyek gyűlöletre és bizalmatlanságra (kollektivista, bizalmatlan társadalom) serkentenek mindennel szemben, ami nem Oroszország, de különösen Romániával és aMoldovai Köztársasággal szemben.

A Romániával szembeni elutasító érzések a román állam csődös külpolitikájának következményei, mely hallgatott, lehetővé téve ezáltal az Orosz Föderáció számára, hogy hallassa a hangját. A transzdnyeszteriek nem ismernek másfajta történelmet, mint amit a „bátya” ad elő nekik, a Moszkvának alárendelt oligarchák pedig gondoskodnak a helyzet állandósulásáról, bármely megoldást megakadályozva, mely legalább egy árnyalatnyi – gazdasági és kulturális – emancipációt hozna a transzdnyeszteri régióban.