A PSD és elődei választási eredményeinek alakulása

Jelen szöveg az Sociallogica oldalon közölt cikk fordítása.

Az alábbiakban, ha „parlamenti eredményre” vonatkozó hivatkozást írok, akkor ezzel a szenátusi választásra utalok. Szerintem ez jobb viszonyítási pont, mint a képviselőházi szavazás, mert ott a nem-magyar kisebbségeket képviselő kicsi szervezetekre/pártokra is lehet voksolni.

67,0% = a Nemzeti Megmentési Front (FSN) eredménye az 1990-es választáson.

Annyira gyenge volt az ellenzék, hogy az RMDSZ (!) végzett a második helyen.

Igen, ez az a fajta információ, amivel a bulikon fel tudod hívni magadra a figyelmet.

A FSN eredménye atipikusan nagy volt, inkább a forradalom igazolásaként működött. A jelenség mesterségessége a következő parlamenti választáskor vált nyilvánvalóvá, amelyre két és fél évvel később került sor és amelyen a FSN/FDSN (FDSN – Nemzeti Megmentés Demokratikus Frontja – a szerk.) kemény pofont kapott. Mivel ez a bejegyzés a legjobb eredménytől a legrosszabb felé halad, eltart majd egy ideig, mire eljutunk 1992-ig…

45,6% = a 2016-os parlamenti választáson elért eredmény. Ezzel kapcsolatosan sokat lehet beszélni, de abból indulok ki, hogy a PSD által kapott szavazatok száma nem megdöbbentően sok volt (3,22 millió), ám a fő ellenlábas – a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – rosszul szerepelt, a szavazatoknak csak 20,4 százalékát szerezte meg. De ennek ellenére a PSD figyelemre méltóan jó eredményeket ért el olyan helyeken, ahol általában nem szerepelt jól – különösen a Bánságban és a Partiumban.

Történelmi szempontból 2016 viszonyítási pont lesz a PSD számára.

Olyan korszakhoz tartozik, melyet ebben a bejegyzésben csak érintőlegesen fogok érinteni – a Szociál-Liberális Szövetség (USL), Ponta és hasonlók korszakáról van szó. Ez az teljes mértékben dicsőséges korszak véget ért. A bejegyzés végén majd elmagyarázom, hogy miért.

37,6% (még nagyobb is lehetett volna, ha nem indul Diaconu) = a 2014-es európai parlamenti választási eredmény. Erre a választásra egy PSD számára termékeny és pozitív korszakban került sor- A párt és elnökjelöltje abban az évben nagyjából egész idő alatt a 40 százalékos szint körül mozgott. Stratégiai értelemben a PSD volt a gazdasági válság nagy nyertese, új szavazói csoportokat szerezve meg. A párt ekkor került ki egy alább részletezett „migrénből”. 2014 volt az az év, amikor a párt motorja teljes fordulatszámon pörgött, az ellenzék éppen átrendeződött (a Mentsétek meg Romániát Szövetség) nem létezett, a PNL és a PDL Demokrata-Liberális Párt (PDL) éppen összeolvadt, tehát nem volt rendkívül koherens.

37,1% = a 2000-es parlamenti választási eredmény. A CDR-s (Román Demokratikus Konvenció – a szerk.) kormányzattal szembeni elégedetlenség két irányba csatornázza be az energiákat: a PSD és Vadim (Corneliu Vadim Tudor, a Nagy-Románia Párt, azaz a PRM elnöke volt – a szerk.). Ez a „37,1%” valójában egy egész év alatt zajló hosszú zuhanás végső pontja volt, ugyanis a PSD tavasszal még jóval 40 százalék fölött állt. A PSD visszaesésének a PRM volt a haszonélvezője.
Érdekes megjegyzés: a PSD 2000-ben nyolc százalékkal szerzett kevesebbet, mint 2016-ban, holott 800 ezer szavazattal többet kapott. 2000-ben a parlamenti egybeesett az elnökválasztással és így magas volt a részvételi arány.

37,1% = a 2004-es parlamenti választási eredmény. Nincs szó semmilyen elírásról:

az eredmény változatlan maradt – meglepő eredmény, hiszen természetes jelenség a kormányzás alatti megkopás.

Miből fakad a nulla erózió? Románia bekerült a NATO-ba, nagy lépéseket tett az EU felé (lecsillapítva a PSD-ellenes közvélemény jelentős részét), infláció nélkül nőttek a jövedelmek, az ellenzék átszerveződőben, a párt kezdett keményen rátaposni a társadalom torkára és sokba kerültek az Adrian Năstaséval szembeni korrupciós vádak. De csak az elnökválasztás második fordulójában, mert a PSD a parlamentin megelőzte az Igazság és Igazságosság Szövetséget (ADA).

35-38% = a PSD eredménye a tavalyi év második felében a CURS és a Sociopol szerint.

34,2% = a 2008-as parlamenti választáson elért eredmény. Sem jó, sem rossz irányban nem tűnik szenzációsnak, de a kapott szavazatok számát (2,35 millió) tekintve ez a PSD legrosszabb eredménye egész történelmében. Mivel ez volt az első voksolás a parlamenti és az elnökválasztás szétválasztása óta, a többi párt sem teljesített kiemelkedő módon – ezért a szavazatok arányát mutató eredmény elfogadható. A 2005–2009-es időszak mégis gyenge pont a PSD történelmében, a párt az erős struktúrákkal és (akkoriban) népszerű vezetővel (Traian Băsescu – a szerk.) rendelkező párttal, a PDL-vel kialakult verseny miatt.

32-33% = a PSD eredménye az elmúlt télen a CURS és a Sociopol szerint.

31,1% = a 2009-es európai parlamenti választási eredmény. A „PSD-s migrén” része.

28-29% = a PSD eredménye a tavalyi év folyamán az IMAS szerint.

28,3% = az 1992-es parlamenti választási eredmény. Kevésnek tűnik, de elég volt az első helyhez. Az előző (1990-es) parlamenti választás és az ebben az évben tartott voks között óriásit zuhant a hatalom melletti szavazási hajlandóság, a FSN kettészakadt (Iliescu- és Roman-táborra) és sok-sok millió szavazót veszített. Kijelenthető, hogy

az 1992-es választás volt az első igazi voksolás a forradalom után…

23,1% = a 2007-es európai parlamenti választási eredmény. A „PSD-s migrén része”.

23,1% = az 1996-os parlamenti választási eredmény. Az (akkoriban PDSR) PSD-t hat és fél évnyi kormányzás után megrágcsálták a szövetségesek. A PRM, a Román Nemzeti Egység Pártja (PRM), a Szocialista Párt (PS) és a Szocialista Munkapárt (PSM) összesen 13 százalékot szereztek.

21,5% = a PSD eredménye most az IMAS szerint. Ebben a bejegyzésben ez az utolsó viszonyítási pont. Ennél mélyebbre nem lehet süllyedni. Hic sunt dragones. Oké, a PSD egy 1997-es felmérésben technikailag ennél is rosszabbul állt, de akkor még sok-sok év volt a választásokig.

Hogyan jutottak el ehhez a „21,5%”-hoz? A szavazók nem tűntek el – csak irányt váltottak. A párt fő kommunikátorai (Liviu Dragnea és Olguţa Vasilescu), némiképp ironikus módon, jobban illenek a 90-es évekbeli, a proletariátus és a Regát (Románia Kárpátokon túli része, Erdélyből nézve – a szerk.) falusi lakosságának jelentős támogatását élvező PSD-hez, mint a válság utáni, a Ponta által egy némiképp kifinomultabb és Romániában mindenhol megtalálható választói réteg felé kormányzott politikai szervezethez. A közelmúltig még PSD-s – most Pro Romániás vagy ALDE-s – szavazó nagyjából 50-60 éves burzsoá bürokrata, aki valamelyik középszerű egyetemen szerezte felsőfokú végzettségét, kis városkákban (Páskán/Paşcani, Szlatina/Slatina, de akár Aranyosgyéres is) és a törökországi all-inclusive nyaralásán készült képeket akarja mutogatni unokatestvérei lagziján. Számára kínos, ha a rokonok ironikus vigyorgása közepette le kell tennie a telefont és

sürgősségi kormányrendeletek, Dăncilă baklövései és egyéb huncutságok miatt kell magyarázkodnia.

Másképp mondva, a minap még PSD-s szavazók jelentős része olyan emberekből áll, akik erős önértékeléssel rendelkeznek, elitek, gyakran tiszteletnek örvendenek azokban a körökben, melyekben mozognak („boldogulnak!”/ „szavatartó ember, megígérte, hogy segíteni fog abban az ügyben a városházán és így is volt!”) és nagyon barátkozók, rendkívüli módon jelen vannak, láthatók és szimpatizálnak velük a közösségben. Érzékenyen reagálva imázsuk csorbulására, örömöt és büszkeséget merítettek abból, hogy testben és lélekben a PSD-hez tartoznak – főleg akkor, amikor a „PSD” „Năstasét”, vagy „Pontát” jelentette, akik nagyságrendekkel kifinomultabbak voltak Liviu Dragneánál. Ez az öröm eltűnt. Teodor Tiţă felteszi a pontot az i-re, amikor a következőket írja (és rendkívül relevánsnak tartom, hogy ő is a „kínosság” felől közelíti meg a kérdést):

„Bár a PSD és a választók egy bizonyos szegmense közötti elhidegülésnek vagyunk a tanúi, ezek az emberek nem mennek túl messze. Továbbra is megmaradnak a pészédés érdekszférában, de már nem akarják, hogy Liviu Dragneával és kis kamarillájával kössék őket össze. Én, egyáltalán nem pejoratív értelemben, feszélyezett pészédéseknek neveztem őket. Olyan szavazók, akik nagy vonalakban egyetértenek a PSD fő politikai irányaival, de belefáradtak, hogy mindenféle erkölcsi szempontból gyanús döntésekkel vagy helyzetekkel kössék őket össze. Nem akarják, hogy azt gondolják róluk, védőpajzsot alkotnak egy büntetőügyben elítélt parancsnok körül, nem akarják, hogy militáns nyugatelleneseknek és retrográdaknak nézzék őket. Nem akarnak cinkosok lenni, és az ellenzék diskurzusában sem ismernek magukra. A PSD pótlékait, avatárjait választják, ízlés szerint, melyek miatt kevésbé érzik magukat felelősnek a PSD kudarcaiért.”

Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy végül

visszatérnek majd a párthoz, amennyiben a PSD hárommal kezdődő eredményt ér el az európai parlamenti választáson.

Különben a pártnak már csak a demográfiai és gazdasági okokból folyamatosan leépülő falusi hálózatok, valamint a nagyon idős és Romániában mindenfelé rendkívül keserű eurofób közönség marad. Ami a Parlamentbe való bejutáshoz elég, de a hatalom átvételéhez semmiképpen sem. Kolosszális nyomás nehezedik a PSD-re – nem a kommunikátorok által nyilvánosan azonosítottak, hanem más, társadalmi, gazdasági és kulturális természetűek. Csak elképzelni tudom a párt jövendőbeli vezetőségének döbbenetét, amikor a gyeplők átvételével akut módon ráébred majd, hogy a pártnak éveken keresztül nem volt semmilyen iránya, elképzelése vagy terve és hogy mindent szinte nulláról kell újragondolni.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.