Román olimpiai bajnok: Magyarországon a sport nemzeti prioritás, bezzeg Romániában…

Itt azon gondolkodnak, hogy lehet helyettesíteni a tornaórákat az elemi osztályokban.
Hirdetés

Úgy tűnik, a román vívók valamiért nem csak a nemzeti büszkeség zászlaját emelik magasra, hanem a normalitásét is. Emlékeznek még, amikor Simona Pop, az aranyérmet nyert román párbajtőrcsapat tagja Rióból két nyelven köszönte meg (ráadásul elsőként magyarul) a szurkolást városának, Szatmárnémetinek?

Nos, a napokban egy másik többszörös olimpiai (egy arany Rióban, csapatban, egy ezüst Pekingben, egyéniben), világ- (két arany, csapatban) és Európa-bajnok (hat arany, csapatban, egy arany, egyéniben) párbajtőröző, Ana Maria Brânză is valami hasonlót tett, igaz, kicsit más vonatkozásban.

Az történt, hogy Brânză egy hetes edzőtáboron vett részt vívott Budapesten, mely város egyébként a 2019-es felnőtt vívó világbajnokságnak ad otthont. Na, és az egy hét kemény munka után, hazaindulás előtt a bajnoknő írt egy Facebook-bejegyzést, amelyben többek közt arról a nagy különbségről beszél, ahogy a magyarok, illetve a románok viszonyulnak a víváshoz, és általában a sporthoz.

Ezt írta:

1. Noha Magyarország lakossága kábé félannyi, mint Romániáé, több mint 90 sportklub/egyesület tagja a Magyar Vívószövetségnek, több mint 6000 leigazolt sportolóval (Romániában a leigazolt sportolók száma a fentinek még a felét sem éri el).

2. Egy 26 (pontozó – a szerk.) berendezéssel és pásttal felszerelt teremben edzettem (ha beszorozzák kettővel, kiderül, hány sportoló tud egyszerre „elektromosan” edzeni). A legnagyobb romániai vívóterem 10-12 pásttal rendelkezik – Szatmáron… micsoda véletlen! És apropó, ez egy sportklub edzőterme volt!

3. Minden faluban, nem hogy városban, van egy úszómedence, mert valaki gondolt arra, hogy milyen fontos és hasznos ez a tevékenység a gyerekek számára. A következmény? Minden gyermek megtanul úszni.

4. Amikor elmentem a nemzeti válogatott edzéseire, persze termet is váltottam! Túl sok berendezés és pást volt, hogy megszámolhassam őket.

5. Igaz, a kis korcsoportok esetében a szülők biztosítják a felszerelés egy részét, havi hozzájárulást fizetnek (itt-ott kevesebbet, mint Romániában), továbbá állják a versenyekre, edzőtáborokba való kiutazásokat.

6. Mindegyik edző köteles teljes csoportnyi sportolóval dolgozni. A felnőttek közül sokan a kluboknál maradnak, noha van más munkahelyük és, és kezdőket edzenek. Talánn ezért van a magyaroknak olyan sok edzőjük.

Hirdetés

7. Sok boldog gyereket láttam! Teljesítményre vágytak, ahogy a mieink is. És, harag nélkül, egyetlen szülőt sem láttam a teremben.

Ezeket a részleteket baráti beszélgetésekből tudtam meg anélkül, hogy nagyon beleástam volna magam és megértsem a rendszerüket.

A tény az, hogy a riói olimpián Magyarország 15 érmet szerzett!

Míg a szomszédaink nemzeti prioritásnak tekintik a sportot (és ez meg is látszik), mi azon gondolkodunk, hogyan helyettesítsük a tornaórákat az elemi osztályokban!

Hirtelen eszembe jut… mi van, ha holnap arra ébredünk, hogy több száz kölyök vívni szeretne? Csak úgy, eszükbe jut! Mit csinálunk velük?

Jó, mi előadótermekben, sőt, éttermekben is edzettünk, nagy dolog. Minden oké!

Bónusz. Júliusban Budapest ad otthont a Felnőtt Vívó Világbajnokságnak. Amit egyébként 2013-ban is megrendeztek.
Mi mivel büszkélkedünk?

Kész! Megnyugodtam! Megyek haza!

Hát, kábé ennyi.
 

Hirdetés